-Mikor alakult a Kolompos zenekar, és kiknek szólt akkor a zenéje? Hogyan született egyáltalán a zenekar neve?- kérdezem Nagy Zoltánt, a Kolompos Zenekar vezetőjét.

Óvodai farsang

-1988-ban alakult együttesünk, éltük a táncházmozgalom megalakult fiatal együtteseinek „mindennapos” életét. Táncegyütteseknél muzsikáltunk, adódó táncházakat, gyermektáncházakat tartottunk, tanultuk a muzsikát, kerestük az utunkat. Egy népzenei táborban kaptuk a nevet, ahol a sok citerás mellett mi voltunk az egyetlen vonószenekar. Minden műsorban benne voltunk, megszerettek minket, így a tábor végén megajándékoztak minket kicsi kolompokkal, így lettünk a Kolompos együttes.

-Változtak-e a tagok az elmúlt évek során, vagy ugyanazokat a zenészeket láthatjuk, hallhatjuk? 

-A kezdeti csapatból már csak ketten vagyunk meg, ifj. Tímár Sándor és Nagy Zoltán. Évek során több változás is történt együttesünkben, valaki családi okok miatt, valaki zenei irányultsága miatt vált ki a csapatból. A legnagyobb változást Szántai Levente, táncos mókamester érkezése jelentette abból a szempontból, hogy ekkor alakult ki a pusztán zenekarból az igazi együttes. Így vagyunk immáron tizenkét éve együtt ugyanebben a formában bőgősünk Végh Gáborral és a legfiatalabb tagunkkal, Barna György hegedűssel.

– Benedek Krisztina miként került a Kolomposhoz, hogyan alakult ki ez a munkakapcsolat?

-Mindenképpen meg kell említeni Benedek Krisztina énekes szerepét is. Vele már az alakuló, korai időszakunkban összeismerkedtünk. Ez 1989-1990-es évekre tehető. Az induló óvodai szerepléseink meghatározó egyénisége volt, kedves, gyermekekhez szóló énekhangjával és tánctudásával. Ő akkoriban még más együttesekben is énekelt. Abban az időben a Kolompos nem tudott eltartani egy énekest, hiszen sok egyéb szereplésünk volt gyermek táncegyütteseknél, táncházakban. De a kapcsolatunk megmaradt, bizonyíték erre a sok közös CD és a szerepléseink.Programjainkról a kolompos.hu honlapon olvashatnak, hírlevelünkre is felíratkozhatnak az érdeklődők.

– Miért fordultak a népzenével éppen a kisgyermekek felé? Egyáltalán, mi változott ezzel a repertoárban, az előadás módjában, hiszen ma már összetéveszthetetlen a Kolompos-stílus? Mennyiben más akár ugyanazokat a dalokat gyerekeknek előadni, mint felnőtteknek? Létezik-e külön gyerekeknek szóló kultúra, gyerek zene ?

-A gyermekekhez való érzékünk – egyfajta pedagógiai érzék – már nagyon hamar megmutatkozott. A táncegyütteseknél, ahol muzsikáltunk (Csepp Csepel, Vadvirág, Kincső), nem csak kísérőzenekar szerettünk volna lenni, hanem a kis táncosokkal igyekeztünk olyan kapcsolatot kialakítani, hogy terelgethessük őket egy általunk jónak vélt irányba. Ezt a kezdeti, ösztönös irányt később megerősítették a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán (ma Nyíregyházi Főiskola) folytatott tanulmányaink is. (Tímár S., Nagy Z.)

– Tudatos döntés volt tehát a gyermekek felé fordulás? 

– Nem ezt így nem állíthatjuk. A gyermekműsorok kialakításához, a gyermekeknek való muzsikáláshoz nem „előre megfontoltan” kezdtünk hozzá. A véletlen hozta így. Egy óvodai szereplést vállaltunk el, amiből még egy lett, majd még sok. A második ovis műsor előtt gondolkodtunk el azon, hogy talán nem ugyanazt a műsort kellene adni a gyerekeknek, mint egy hónappal azelőtt. Ezen elgondolkodva indultuk el ezen az úton, így kezdtük lassan-lassan feldolgozni, a gyerekek számára érthető formában megmutatni régi népszokásainkat, a hangszereket, táncaink sajátosságait, muzsikáinkat. Hosszú tanulási folyamat volt ez, bizony sok nehézséggel, és kezdetben még megoldhatatlannak tűnő problémával. Tartott ez mindaddig, míg a sok csiszolódás eredményeként rájöttünk a nyitjára, hogyan lehet a gyermekekkel kommunikálni, miképpen kell nekik elvont fogalmakat bemutatni, hogyan lehet a figyelmüket akár egy órára is megragadni és fogva tartani.

– Mi a tapasztalata, mennyire fogékonyak a mai, elektronikus zenével körülvett gyerekek az autentikus magyar népzenére?

– Amit már az előzőekben írtam, nagyon fontos, hogy mit és hogyan tálalunk a gyerekeknek. Ha érzik a feléjük áradó figyelmet, szeretetet, őszinteséget, valamint érzik a mi meggyőződésünket, elhivatottságunkat a népzenével kapcsolatban, azonnal elfogadják és megszeretik. Nekik nincsenek előítéleteik,  az ő számukra ez is tanulás, a világ megismerésének egyik  módja. Ha számukra érthető módon nyújtjuk a megismerés tárgyát, azonnal elfogadják.

-A Kolompos koncertek, ha jól értelmezem, tematikus előadások és táncházak is egyben. Hogyan jött az ötlet, hogy minden évszak, ünnepkör köré dramatikus előadást alkossanak meg? Mik ezek az előadások? 

– Sokféle műsorunk van. A koncert jellegű előadásoktól a mesejátékokon keresztül a táncházig. Ezeket nagyon gyakran az igényekhez és a lehetőségekhez igazítva keverjük is. Mi legjobban azt szeretjük, ha az „ülős” foglalkozás után tánc következik, mert mire elfárad a buksi, jöhet a könnyed mozgás. Hamar észrevettük, hogy a játékosság nagyon fontos a műsorunk építkezésében. A hajdani „falubeli játékok”, a népszokások megfelelő módon adaptálva, mind-mind lehetőséget adnak arra, hogy szinte beszéd, ismeretterjesztés nélkül meséljünk múltunkról. Szeretünk persze aktuálisak lenni: ősszel szüreti műsor, később karácsonyi, majd farsangi és így tovább. Ugyanezt használtuk ki akkor is, mikor kicsi gyerekeknek játsszuk el a honfoglalást (Csodaszarvas legenda), vagy próbálunk az 1848-49-es szabadságharc történetéből átadni valamit (Jönnek a huszárok). A többi mesejátékunkat is szeretik a gyerekek, felnőttek, mindnek van tanulsága, és sok-sok muzsikával, közös játékkal, mesélünk az életről. (Furulyás Palkó, Egyszer egy királyfi, Vitéz levente, Kiskarácsony-Nagykarácsony, Én elmentem a vásárba, Kőleves mese, Lúdas Matyi).

– Miért tartják fontosnak, hogy a bőséges magyar népdalkincs mellett a gyerekek népszokásokat is átéljenek, illemszabályokat is megtanuljanak?

– Hajdanában a „falusi” kultúra – zene, tánc, mesék, szokások, tárgyi népművészet, irányították az egyén viselkedését, a közösséghez való viszonyát. Egyben eligazodást is nyújtottak az élet minden apró részletében, mikor mit, hogyan kell csinálni, mikor mit illik, és mit nem. Hiszek benne, hogy a hajdani népi kultúránk elemei önmagukban hordozzák ezeket a rendező elveket. Ugyan a folyamatosság megszakadt, az apáról-fiúra módszer már a múlté, de aki mélyebben ássa bele magát hagyományaink megismerésében, az egész világot érti és látja jobban. Ha másképp nem a rendező elv mindenképpen segít a gyermekek személyiségét formálni. 

– Az előadások, mesejátékok stílusa leginkább az óvodás, kisiskolás korosztályhoz szól. Nagyon sok gyerek kap kisebb szerepet, hogyan lehet az esetleges nehéz helyzeteket kezelni? Nem időzített bomba egy-egy ilyen helyzet, amikor színpadra lép 20 ovis?

– Mivel egy nagy közös játéknak fogjuk fel a színpadi szereplést, ezért nem kell külön magyarázni, mit mikor és hogyan kell játszani, szinte mindenki tudja. Néha azért adódnak érdekes helyzetek. Sokszor volt már királykisasszony-csere, hisz a nézőtérről nem lehet látni, hogy a színpadon teljesen más viszonyokba csöppen a kicsi, más a világítás, nem lehet látni a nézőteret rendesen. Ezeket a helyzeteket kedvesen és megértően kell kezelni, a legfontosabb, hogy az előadás minden gyermek számára legyen élmény. Nemrég volt két előadáson is egy-egy „bölcsis huszár” is. Ami azért is nagy fegyvertény volt számunkra, mert mi magunk sem tudtuk, hogy mi lesz akkor, amikor a huszárok mennek tábort verni, meg máskor elmennek a csatába. A mesejáték során kétszer is elhagyják a színpadot és percekre kimennek a színpad hátsó részére, távol anyától, apától. De hát nem azért huszárok a huszárok, még ha bölcsisek is, hogy meghátráljanak a feladattól…

-A gyereksereg egy része visszatérő vendég már, ők tudják, mi az ütőgardon és a tambura, mondják is rögtön. Ez segíti, vagy nehezíti az előadók helyzetét, hogyan képesek mégis a nézőtéri „esélyegyenlőséget” megteremteni?

 -A műsorokon egyféle visszajelzés nekünk, hogy a gyerekek felismernek valamit. De annyira nem ez a lényeg, hiszen a kicsiknek sokszor a hangszernevek olyan elvont fogalmak, nehezen tudják mihez kötni. A legjobban a bőgőt tudják megjegyezni, azt már sokat hallották. A legkevésbé tudják a tamburát. Egyik óvodában egy kislány nagyon jelentkezett, mikor a tamburát kérdeztem, aztán rávágta, hogy: mandarin. Persze a mandolinra gondolt, ami hasonló kicsi, pengetős hangszer. Különben pedig nem az ismeretszerzés a lényeg, hanem inkább a lélekre ható momentumok: a játék, a szeretet, a kedvesség, a mese. Ebben aztán esélyegyenlőség van.

Tánczos Erzsébet írása

-Miért különleges a csángó nyelvjárás?

-Magyar szakos egyetemistaként a nyelvészeten belül mindig is a nyelvi sokszínűség, a kisebbségi nyelvek, a nyelvek kölcsönhatásainak a kérdései érdekeltek a legjobban. A moldvai csángó nyelvjárás mint magyar nyelvsziget, és a magyar nyelvnek legjellegzetesebb nyelvjárása különösen érdekes ebből a szempontból.

-Mikor járt ott először ?

-Először 2000-ben jártam Moldvában, amikor első alkalommal mentem gyűjteni a nyelvjárást, és megismerkedni a csángók életével, lakóhelyével.

– Hol végezte a nyelvészeti kutatásait?

-A csángó falvakban, azaz Klézsén, Somoskán, Külsőrekecsinben, Pusztinában, Lészpeden, Gerlényben, Lujzikalagorban és Bogdánfalván. A Moldvában beszélt magyar nyelvet kutattam, ahogy azt a XXI. század elején beszélik. Az anyagot moldvai nyelvi gyűjtéseim adták, melyeket 2000 és 2007 között végeztem. Moldvában több nyelvjárási változat él együtt. A vizsgált falvak a nyelvjárás különböző változatait képviselik.

– Hol terül el Moldva?

– Moldva Románia keleti tartománya. Az a tájegység, ahol a csángó nyelvjárást beszélik. Dombos vidékről van szó. A dombok között találjuk a csángó falvakat, melyek szerencsére jelentős lélekszámúak. Az itt élők gazdálkodó életmódot folytatnak, azaz földművelésből, állattenyésztésből élnek. Napjaik a ház körüli munkákkal telnek.

– Hány alkalommal járt Moldvában?

– Többször is, és remélem még lesz is rá alkalmam. Először Klézsére látogattam, ez volt az első moldvai utam. Későbbi utazásaim során eljutottam Külsőrekecsinbe, Somoskára, Pusztinába, Bogdánfalvára, Lészpedre, Gerlénybe és Lujzikalagorba is. Azzal a céllal mentem, hogy diktafon segítségével anyagot gyűjtsek a moldvai magyar falvakban napjainkban beszélt nyelvjárásról. A hangfelvételeket személyes beszélgetések során lejegyzett nyelvi anyaggal egészítettem ki.

– Hogyan élt ott?

– Útjaim során mindig családoknál szálltam meg, részt vettem mindennapjaikban.  Ez azért is volt hasznos, mert így bőven nyílt alkalom beszélgetésre, ismeretszerzésre, hangfelvételek készítésére. Sokat köszönhetek a Moldvában, K1ézsén élő Duma Andrásnak és feleségének, akik segítették munkámat, és a moldvai magyarok életével is megismertettek. Köszönettel tartozom a pusztinai Nyisztor házaspárnak, akik ugyancsak segítették ott tartózkodásomat. Köszönet a nyolc falu lakosságának, amiért az utcán vagy házaikban elmondták gondolataikat, meséltek régmúlt eseményekről, beszámoltak mindennapjaikról, s ezáltal értékes nyelvi anyaggal láttak el.

Gyűjtésem során jártam az utcákat, ahol beszélgetőtársakra leltem a járókelők között. Volt, akit vízhordás közben találtam, volt, aki a mezőről jött hazafelé, másokkal a kocsma udvarán találkoztam. Többen behívtak házaikba, ahol családtagjaikkal is megismerkedhettem. Különböző témákról érdek1ődtem tőlük: napi munkák; család; iskola; ünnepek, mint húsvét, karácsony, esküvő, búcsú; munkavállalás a falun kívül stb. Sokan mesét, legendát, balladát mondtak, vagy múltbeli eseményekről számoltak be. A beszélgetések során a nyelvhasználati szokások is szóba kerültek.

– Igaz, hogy  moldvai csángók  a honfoglalás idején „ elcsángált” , határőr szerepet vállalt magyarok, akik azóta is nyelvükben őrzik magyarságukat?

– Ebből gyakorlatilag alig valami felel meg a valóságnak. Moldvában a magyar eredetű lakosságnak az egynegyede ismeri a nyelvjárást Hogy az illető tud-e magyarul, nem a legfontosabb ismérve származásának.  Ennél fontosabb a katolikus vallás, melyet napjainkig megtartottak. Hogy a moldvai csángók a honfoglalás idején a Kárpátokon kívül maradt magyarok utódai, mára már meghaladott történelmi álláspont, melyet bizonyítékokkal nem sikerült alátámasztani. Elképzelhető ugyan, hogy egyes csoportok a honfoglaláskor lemaradtak, s letelepedtek Moldvában, de ők a népvándorlás viharait kevés eséllyel élhették volna túl. A Moldvában ebben az időben létező úz, besenyő és kun falvak ugyanis kivétel nélkül megsemmisültek. A helynevek sem támasztják alá a honfoglaláskori eredetet. A Kárpát-medencébe érkezésük idején és az azt követő első századokban a magyarok egyszerű személynévvel nevezték meg településeiket, legfeljebb egy -d kicsinyítő képzőt tettek hozzá. Moldvában ilyet nem találni, pedig tudvalevő, hogy a helynevek népességcsere esetén is továbbélnek. A XII. század végétől a XIII. század végéig volt szokás magyar nyelvterületen templomuk védőszentjéről elnevezni a települést, de Moldvában ilyet sem lelünk. Fellelhetők viszont azok a településnevek, melyek személynévből keletkeztek – falva utótaggal. Ez a névadási szokás a XIII. században kezdődött és még a XV. században is élt. A határőr feladat igaz, ugyanis a tatárjárás után IV. Béla nagy számban telepített magyarokat Moldvába a Kárpát-medencéből a határ védelme érdekében. A védővonalra a katonák családostul települtek. Az őrhelyek kezdetben zárt láncot alkottak, ez a zártság idővel megszakadt.

– Mit bizonyít mindez?

– A tények arra utalnak, hogy magyarok nagyobb tömegben leghamarabb a XIII. században kerülhettek Moldvába, de egy évszázaddal korábban már élhettek itt magyarok csekélyebb számban Kárpátokhoz közeli területeken. A XIII. század elején II. Endre német lovagokat hívott az ország keleti határának védelmére, de hamarosan ellentétek alakultak ki közöttük, s II. Endre el is (nem kell) űzte őket. Csak ezután kezdődött el a határvédelem tervszerű kiépítése, magyar határőrök telepítése  a védővonalra.

– Honnan jöttek a betelepülők?

– Erdélyből, a Közép- Mezőségből érkeztek, pontosabban a Maros középső és az Aranyos alsó folyásának vidékéről.  Ez a betelepülés első hulláma volt.

– Tehát több is volt.

– Igen, a XV. század folyamán újabb letelepedőkkel bővült a moldvai magyar lakosság. Ezúttal nem határvédők telepedtek le, hanem husziták, akik Dél-­Magyarországról és Pozsony környékéről menekültek. Zsigmond és Mátyás ugyanis pápai kívánságra üldözte a huszitákat. A husziták új falvakat hoztak létre, mint például Husz, Jeromosfalva, Tatros. Ez utóbbi szellemi központtá vált, az első magyar bibliafordítás is itt készült. A XVl. században szintén menekültek érkeztek,  székely családok, amelyek  János Zsigmond és Báthori István magas adói miatt hagyták el szülőföldjüket. A legnagyobb számban a XVlII. században kerültek magyarok Moldvába, akik az 1764-es madéfalvi veszedelem után érkeztek a Székelyföldről. 

– Mi volt a mádéfalvi veszedelem?

– Előzménye Mária Terézia egy intézkedése volt, mellyel Erdély keleti és déli peremére határőrvidéket szervezett, s a határőrök bizonyos könnyítéseket kaptak. Ez az ottani románoknak felemelkedést jelentett, a szabad székelyeknek viszont lesüllyedést. Ezért Madéfalván összegyűltek, és fellázadtak az intézkedések ellen. A császári sereg rájuk támadt, és súlyosan megtorolta a lázadást. A szervezőket és a résztvevőket fej- és jószágvesztésre ítélték. A székelyeknek  tehát menekülniük kellett, s Moldvában találtak menedéket. Egy lujzikalagori férfi így  mesélt a madéfalvi veszedelemről: „Itt ezek a faluk a Bákó körül vannak jövel, de mikor vót a Mátéfalván veszedelem. Egy része. S béött onnét a plebános. Madzs’ar plebános. Itt madzs’arok vótak min. S béizélta, hodzs’ béellgedi, ho jöeneg be a nép ide a itt ebbe erre térre, Bákó térire. A plebános megeŋgette, lehet jöeneg bé. Ne öjék meg ott a népet. Mátéfalván. Sakkor béöttek ide. S asztánd es utuján jöttek mék hegyek felünnét es, mert mind ek akkor tartozott a Madzs’arorszákhoz. S nagy vot a, nagy vot a bir. Tudod, mi a bir? Az adó. Hodzs’ kellett sokat fizessenek az emberek. Fődre, tehenyekre, sok a, sok vo, sok vót a fizető. Sakkor elvették itt. Itt nem kellett adzs’anak semmit.”

– Az együtt menekülő székelyek együtt is maradtak Moldvában?

-Egy részük igen, s önálló falvakat alapítottak, mint Pusztina, Frumósza, Lészped, Magyarfalu, Lábnik, Kalugarén. Más részük azonban a már meglévő magyar falvakba települt. Ilyen falu például Klézse, Forrófalva, Lujzikalagor, Külsőrekecsin. Harmadrészük román falvakba vagy azok környékére települt. Elképzelhető, hogy egyes falvakat székelyek és románok együtt népesítettek be. Ez utóbbi csoportba tartozik például Gerlény, Lilijecs, Szaloncka, Szerbek, Gyidráska, Jenekest, Bogáta, Dormánfalva, Szárazpatak, Ketris, Furnikár. A különböző időben és más helyekről betelepedett magyarok más nyelvjárási változatot beszéltek. A különbségek ma is fellelhetők a csángó falvak nyelvjárásában.

-A helybeliek mit tartanak falujuk eredetéről?

– Az idős emberek közül többen ismernek olyan népmondákat, melyek a saját vagy valamelyik csángó falu alapításáról szólnak. Ezek a magyar folklór fontos részei.

– A nyelvhasználat az egyetlen különbség ezek között a falvak között?

– A viseletben mutatkozó különbségek is megkülönböztetik őket egymástól. Ismerik a szomszédos falvak hagyományos díszítő mintáit, tudják, miben különböznek sajátjuktól. Tapasztalataim alapján elsősorban a későbbi, székely alapítású falvak lakosságára jellemző, hogy elhatárolják magukat a középkori eredetű magyaroktól, s hangsúlyozzák székely mivoltukat. Elhatárolódásuk alapja nem csak a nyelvi különbözőség, hanem egyes életmódbeli eltérések is, mivel a középkori eredetű magyar lakosságot a hosszabb ideje tartó együttélés miatt erőteljesebben befolyásolta a román környezet. 

– Honnan ered, mit jelent a csángó név?

– A csángó mint etnikai csoport neve csak 1781-ben tűnik fel először. A név eredetének legelterjedtebb magyarázata a többségtől való elszakadásból indul ki. Eszerint a ‘kószál’, ‘csavarog’, ‘vándorol’, ‘elkóborol’ jelentésű csáng igéből származik. Egy másik elképzelés a középkori határőri tevékenységükkel hozza kapcsolatba az elnevezést. Ez úgy tartja, hogy a határvédelmi feladat ellátása közben végzett kerengő mozgásukról kaphatták nevüket. Utóbbi magyarázat a csáng ige ‘ide s tova kering’ jelentésén alapul, mely megegyezik az őr szó korai ‘forog’, ‘kereng’ értelmével. Így a Magyarország nyugati részén fekvő Őrség és a keleti szélen lévő csángók lakhelye ugyanazt a jelentést takarja. Más, meg nem erősített elgondolás szerint a határőrök a harang félreverésével, azaz csángatással jelezték a veszély közeledtét. Megint más laikusok a csángatást egy másik eseményhez kötik: ahhoz, hogy a régi időkben, ha elment valaki a faluból, akkor az illető személyt vagy személyeket elcsángatták, azaz verték a harangot, de csak az egyik oldalán. Ez az elképzelés pusztinai adatközlőim számára sem volt ismeretlen.

Nyelvjárási adatok bizonyítják, hogy a szó korábbi hangalakja a-zó volt: csangó A szó hangalakjára épül egy újabb nem tudományos nézet: néhányan úgy vélik, hogy a szó a csángók beszédmódját tükrözi. Utal arra, ahogy a csengő szót kiejtik. Nyelvjárásukban ugyanis nagyon gyakori a nyílt e, mely hangzásában közel áll az á-hoz. A csengő szónak szerintük azért van itt jelentősége, mert csoportokban vándorolva érkeztek Moldvába, állataik nyakába csengőt kötöttek.

– Miért van nevükben a moldvai jelző is?

– Azért, mert a Gyimes-szoros és a Brassó közelében lévő Hétfalu magyar lakosságát is csángónak nevezik, s néha a bukovinai székelyekre is ezt az elnevezést használják. 

– Mi jellemzi a moldvai csángók identitását?

– Mivel hosszú idő óta román környezetben élnek, kötődnek mind a magyar, mind a román közösséghez. Esetükben azonban az identitás fogalmát a mai felfogástól eltérően kell értelmezni.. Számukra nem az anyanyelv az identitás meghatározó tényezője. A nyelvcserét ezért nem veszteségként élik meg, hanem az élet szükséges velejárójának tartják. Magukhoz legközelebb állónak a többi csángó falu katolikus lakosságát érzik függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszélnek A hovatartozás meghatározásában a vallási felekezet a döntő, hisz ez különíti el őket egyértelműen a körülöttük élő görögkeleti románoktól. A magyarul már nem beszélő csángók magyar eredetét is római katolikus vallásuk bizonyítja. A magyar nemzetté válás folyamataiból kimaradtak, ugyanakkor a helyi és a megyei adminisztráció, az iskolarendszer és a katolikus egyház a román nemzeti öntudat megerősítésére törekedett. Az iskolákban megbüntették a magyarul beszélő gyerekeket, az istentiszteleten a pap pedig a magyar nyelv használata ellen prédikált. Mivel az iskolahálózat román nyelvű volt és ma is az, ezért a magyar nyelvű írásbeliség nem terjedhetett el. Igazán sem magyarnak, sem románnak nem érzik magukat. Iskolában és iskolán kívül már több faluban tanulhatnak magyarul a gyerekek. Azt tapasztaltam, hogy ugyanazon személy önmeghatározását is befolyásolhatja az időpont vagy a szituáció. Így beszélnek magukról:

S akkor nem vajuŋk se rományok, tiszta rományok, se magyarok, tiszta magyarok. Esszebolondítottuk a bajokat. (Pusztina 2006. 58 éves férfi)

– A nyelvi identitásukat hogyan határozzák meg?

– Nyelvüket különbözőnek tartják a Kárpát-medencei magyar nyelvváltozatoktóI. Erre néhány idézet:

„Mük nem baszélüŋk rományul. Baszélüŋk igy. Csál ŋ góul. Nem magyar, mert csáŋgó ez. Mert a magyarok, látod-e te nem iérted mit baszélek én.” (Klézse 2000. 80 éves nő)

„Há, itt e faluba aszt beszéljük e csáŋgót, eszt, csáŋgó magyart.” (Klézse 2000. 61 éves nő)

„Baszélüŋk csáŋgó nyalvet.”(Külsőrekecsin 2001. 49 éves nő)

– Mi volt  a munkamódszere? 

-Nyelvi anyagokat vettem fel, majd lejegyeztem. Ezek elemzéséből született a nyelvjárási leírás, mely a könyvben szerepel. Az elemzést a hangfelvételekről és a feljegyzésekből származó példák és szövegrészletek támasztják alá, melyek kiejtés szerinti fonetikus leírással olvashatók. A tájszavak jelentését Moldvában szerzett ismereteim alapján adtam meg. Az alábbi sorok, melyek a „Mük csángóul beszélünk” című könyv bevezetésében is szerepelnek, a moldvai tapasztalatokból, élményekből születtek. A szövegben dőlt betűvel szedett szavak, kifejezések abból a nyolc falu valamelyikéből származnak, melyekben megfordultam. A nyelvjárási elemekkel átszőtt leírás célja a moldvai csángó falvak világának bemutatása. Egy napot idéz az olvasó elé abból a varázslatos világból, melybe szerencsém volt belekóstolni.

Kivirjadt. Kinyitom a szemem. Bár korán regvel van, az áldott nap sugarai méges bésitnek a házba mostjunyi fogyatékján¹. Felkelek, belebújok pántófomba², s egy kevest üldögélek még a széken. A kamera³ falain kézből szőtt kávorok⁴, szent képek és néhány családi poza⁵. A nagy, barna dufáb⁶ fából van csánva, ebben vanakoznak⁷ a gúnyák⁸ és proszópok⁹. Kúel felől¹⁰ hangokat hallok, az ulicán^1l emberek, asszonyok, kölkök és cinkákl², kik mennek dologra.

Kell egyem, mert étlen vagyok.A konyhában a kinyér az asztalon,mellette a lapító^l3. Ezen vágok egy szeletet belölle. Megkenem vajval, s fogom enni. Megszonnyulok¹⁵, ezért teszek fel vizet a melegítőre¹⁶. Készítsek csájt¹⁷, de nádmézet¹⁸ nem teszek beléje, mert nem jó, ha az italnivaló^l9 erőst édes. Forró a csáj, kell keverjem a kicsike kalánval. Az asztalra vagyon teve tányér, krátyica²¹, polonyik²², kés és furkulica. Ebből tetszik, hogy készőbben főzni fog egy fehérnép²⁴ a familiének²⁵ annak. A kinyeret eszem meg, s aztá mejek ki ez ográdába²⁶.

Az udvaron nagy zaj fogad, a purkelic²⁷ felől hallok hangokat, hol néni Teri eteti a disznyókat, s takarítsa ki az ólat. A pislenyek²⁸ és a libák csokrolódnak körülötte, és ő ad enni nekiek es. A ház mögötti kis kert is őt várja, ahol sokecska zöldség terem ilyenkor nyárba: padladzsika²⁹, csiperus³°, hajma, bosztá³¹, faszulykd³², mázer³³, vinyet³⁴ és pityóka³⁵.

Kilépek e kapun, elindulok a földes úton egyenesen eléfelé³⁶• Az emberek kapával, kaszával a kezükben jönnek velem szembe. Tepelődnek³⁷, mert szeretnék érjenek a mezőre korán, mikor még nem jő ki az a nagy meleg. Mennek pujba³⁸, hol kapájják meg a terebuzát³⁹, mert sok a burján⁴⁰. A szőlőben is munkálnak, felvágják a szőlőfülköt^4l. Míg az asszonyok kapálgatnak, az emberek kaszálnak. A kaszálásnak most van a timpje⁴². A füvet kaszálják le, s hánnyák fel a szekérre. A szekervel aztán viszik haza, teszik bé az istállóba, szárasztják meg, hogy legyen mit egyenek télbe az állatok.

Egy kereszteződéshez érek. Egy kút mellett gyermekek játszodnak. A kútnál fehérnépek tanácsolnak⁴³, míg merik ki a gelátákval⁴⁴ a vizet. Az arra járók rájuk köszönnek:

– Tanácsolnak?

– Tanácsolunk. Menegetnek?

– Menegetünk.

Elhalad mellettem egy szekér, ritta⁴⁵ egy bába⁴⁶ s egy bacsu⁴⁷.Motorzúgást hallok messzünnet, egy masin⁴⁸ közeledik meg. Hátranézek, és látom a porzó úton robogó autót, amint lassít, majd megállapodik egy ház előtt. Edzs férfi kiszáll belőle, és bémenen a kapun.

Menek elébb az ulicán. Egy kicsánt⁴⁹ kapuhoz érek. Belépek. Velem szemben a házon a magazin mixts^° feliratot csitilem^5l. Ez a vegyesbolt, hol a világ veszi a kinyeret, pasztát⁵², üdítőt, édességet, szappant, kofetát⁵³ és zehart⁵⁴. A boltos helybeli, üsmeri az egész vásárlót.

A bolthoz közél egy kékre festett házban ül⁵⁵ Anti bácsi és Kati néni. Ma nem mentek ki a mezőre, honn mieskednek⁵⁶. Anti bácsi az udvaron pakkanija⁵⁷ a fát, hogy a hidegebb napokon legyen mivel fűteni. A ház elejibe menden módú virág van: botoska⁵⁸ és napraforduló es. Micsa szép büzük van! Kati néni megtéglálta a csercsáfokat⁵⁹ és az ingeket, most köftséget⁶⁰ készít a konyhában. Ketten vannak, mert a gyerekeiket elcsapták idegen országokba. Fiuk Szpániába⁶¹ munkál egy konsztrukcénél⁶², de augusztba jő haza, adnak nekie vákáncét⁶³. Ljánkájuk Magyarba van, el van adódva⁶⁴ oda. Ő es megjárja őköt nemsokára, és hozza a nyipótecskát⁶⁵ is, mellik két esztendőske.

Anti bácsiék házánál folyik a potok. Hangokat hallok onnét. Kilépek a kapun, pár lépéssel megkerülöm a házat, és látom, hogy két asszony ruhákat mos e potokba. Mellettük ligyánkában⁶⁶ a szennyes, abból veszik ki, s mossák egyesével a kendözőt⁶⁷, pantalont⁶⁸, katrincát⁶⁹ és bernicet⁷⁰.

A nap már alacsonyabb an jár, de még nagy a meleg. Néhányan térnek meg vissza a mezőről. Elvégzették a dolgot. A kocsmák fognak megtelni. A fárasztó munka után huz a szivük ⁷¹, hogy igyanak egy pahár sört vaj bort. A világ közben beszélget, zuatol⁷². Megtudódik, hogy ki kivel vevődött el⁷³, ki hová mutálódott⁷⁴, kinek melyik országban dolgozik nyámja⁷⁵, ki betegedett el és miről prédikált a páter⁷⁶ az a vasárnap, mellik eltőt.

Harangoznak. Éppen hat óra van. Két idős asszony a tamplom felé tepelődik. Ők ma, miesnapon⁷⁷ is elmennek a misziére.

A falu vége felé járok. A tehenyek jőnek haza, jóllaktak a közeli legelőkön. Bémennek a nyitott kapukon, hazatalálnak. Az állatokat nyolc-tíz esztendős kölkecskék hajtsák. Ők es végzettek mára.

Bészürkült. A dombtetőn vajok, fölöttem már fémlik⁷⁸ a Vencelszekér⁷⁹. Mögöttem a faluból csak a kucsák ugatását hallom. A világ nyuguszik. Holnap új nap virjad.

1 június végén; 2 papucsomba; 3 szoba; 4 terítők; 5 fénykép; 6 szekrény; 7 vannak; 8 ruhák;

 9 törülközők; 10 kintről; 11 utcán; 12 kislányok; 13 vágódeszka; 14 kezdem; 15 megszomjazom;

16 tűzhelyre; 17 teát; 18 cukrot; 19 innivaló; 20 kanállal; 21lábos; 22 merőkanál; 23 villa;

24 nő, asszony; 25 családnak; 26 udvarra; 27 disznóól; 28 csirkék; 29 paradicsom; 30 paprika;

 31 tök; 32 bab; 33 lencse; 34 padlizsán; 35 burgonya; 36 előre; 37 sietnek; 38 kukoricaföldre;

39 kukoricát; 40 gaz; 41 megkapálják a szőlőt; 42 ideje; 43 beszélgetnek; 44 vödrökkel; 45 rajta;

46 néni; 47 bácsi; 48 autó; 49 nyitott; 50 vegyesbolt; 51 olvasom; 52 tésztát; 53 kávét; 54 cukrot;

 55 lakik; 56 dolgoznak; 57 vágja; 58 büdöske; 59lepedőket; 60 ételt; 61 Spanyolországban;

62 építkezésen; 63 szabadságot; 64 férjhez ment; 65 unokát; 66lavórban; 67 kendőt; 68 nadrágot;

69 téglalap alakú szőttes lepelszoknya; 70 szőttes öv; 71 szeretnék, vágynak rá; 72 pletykálkodik;

73 házasodott össze; 74 költözött; 75 rokona; 76 pap; 77 hétköznap; 78 fénylik; 79 Göncölszekér

– Mi lesz a csángókkal 50 vagy 100 év múlva? Lehet, lesz jövőjük?

– Nem tudjuk pontosan. Ha a mostani tendencia folytatódik, akkor valószínűleg kevesebb beszélője lesz a nyelvnek, mint amennyi ma van. Jelenleg a fiatal generációnak már a román az anyanyelve. Sokan közülük kamaszkoruk táján megtanulnak magyarul is. A később megszerzett, nem anyanyelvi szintű nyelvtudás már nem biztosíték arra, hogy gyerekeiknek ők is tovább fogják adni a nyelvet. Maga a nyelvjárás is változófélben van. Az iskolai magyaroktatás és a magyarországi munkavállalás következménye a magyar köznyelv hatása a dialektusra. Elképzelhető, hogy azok, akik a következő évtizedekben beszélni fogják a nyelvjárást, sokkal inkább a magyar köznyelvhez közelebb álló, kevésbé nyelvjárásias változatot fognak beszélni. A nyelv kihalásáról egyelőre semmiképp sem lehet beszélni. A nyelv mellett pedig a katolikus vallás megléte igazolja a csángók magyar eredetét, melyhez a mai napig ragaszkodnak.

Tánczos Erzsébet írása

Mamák, babák, tipegők körben ülnek a szőnyegen, zümmögő trécselésük betölti a művelődési ház termét, ahol a szokásos Ringató foglalkozás miatt gyűltünk össze.  Kisvártatva énekelve csendül fel a köszöntés:

-Jó reggelt!- Ili hangjára egyszerre figyelem tölti be a szobát. Nevén szólítva köszönti a kicsiket, itt már mindenki kedves ismerős. Vannak új anyukák és babák, ők is hamar bekapcsolódnak. Őket is elvarázsolja a Ringató hangulata.  Kezdődnek a közös játékok, énekek, majd felhangzik a hegedűszó.  A beszélni tudó kicsik elmondják, hogy lószőrből van a vonó, a kisebbek mutatják, hogy hol a hegedű háta. Na meg a csiga a nyakán! Azt meg is szabad ám cirógatni!

 Egymás után  tartja  Gállné Gróh Ili a harminc perces foglalkozásokat, a művelődési ház  folyosóján babakocsi-erdő. Jönnek a mamák, papák, nagymamák a babákkal, hogy tanuljanak, s hogy újra tanuljanak valami, talán élésükben régen megvolt boldogságot a zene, az ének, a saját éneklésük által. Felcsendül ám kánon is, a babáknak ebben persze semmi dolga. Szépen szól, s a  gyerkőcök roppantul figyelnek, végül az egyik önfeledten tapsolni is kezd.

– Gyakori  az efféle, szinte katartikus pillanat, vagy kifejezett szerencsém volt? – kérdezem  Gállné Gróh Ilona Forrai Katalin-díjas énektanárt, a Ringató megálmodóját.

– Mondhatom, hogy akad bőven,  mégis minden ilyen pillanat kivételes, és igazán kapcsolatépítő közöttünk, de főként babák és mamák között pótolhatatlan.

–  Hogyan, mikor álmodta meg a Ringatót, illetve milyen előzményei vannak Ringató foglalkozásoknak?

-Énektanár, karvezető vagyok, a bölcsődésektől a főiskolásokig kapcsolatba kerültem minden korosztállyal. Így lehetőségem volt tapasztalatot gyűjteni a különböző életkorú gyerekek zenei nevelésében és a felnőttek képzésében is. Így aztán egyre teljesebbé vált számomra az a kép, amit kodályi koncepciónak nevezünk.

-Mióta foglalkoztatja kiemelten a kisgyermekek zenei nevelése?

– 13 évig tanítottam a szekszárdi főiskolán leendő óvónőket, tanítókat, tehát hosszú évek óta. Büszke vagyok arra, hogy ennek a munkának az első lépéseihez Forrai Katalin, Kodály Zoltán tanítványa, világszerte ismert zenepedagógus, nyújtott segítséget. Aztán több mint 20 évig lehettem Kati néni közelében, tanulhattam tőle, vele dolgozhattam. Ez nagy ajándék volt az élettől.

– Milyen lépések vezettek tovább ezen az úton?

-Amikor Viki lányom megszületett, a mi kettőnk  otthoni énekelgetéseinkről videofelvételeket készítettünk, pusztán a magunk örömére. Meg sem fordult a fejemben, hogy ez milyen értékes anyag lehet mások számára is. A háromévnyi anyaggyűjtés az MTA Pszichológiai Intézetéig jutott, az akkor dr. Ranschburg Jenő által vezetett fejlődéslélektani osztályon Sugárné dr. Kádár Júlia pszichológussal két oktatófilmet készítettünk a korai anya-gyerek kapcsolatban a kommunikációról és a zenei képességek fejlődéséről. Nagyon érdekes és tanulságos munka volt.

– Ennek hatására kaptak kedvet mások is a közös énekléshez?

-Mondhatjuk így is, mert ekkortól tartok foglalkozásokat kisgyermekes szülőknek. Végeredményben ekkorra alakult ki az a speciális foglalkozásforma, ami ma már Ringatóként működik és gyakorlatilag országos hálózat. Méth Ágnes rendezésében 1998-ban Ringató címen készítettünk egy három részes tv-műsort, a név és a hozzátartozó gyakorlat attól fogva egy.  Tehát nem tegnap kezdődött! 1992-ben készítettem Forrai Katalin “Ének a bölcsődében” című könyve alapján egy hangkazettát “Kerekecske dombocska” címmel. Ez az énekes-játékos, módszertani összeállítás a bölcsődei zenei nevelés, illetve a családban folyó zenei nevelés segédanyagául szolgál.

– Mi adja jelenleg a legtöbb tennivalót?

– A Ringató foglalkozások mellett komoly feladat a kolléganők segítése, továbbképzése, folyamatos kapcsolattartás, újabb tanfolyamok szervezése. Nagyon sok meghívás érkezik, sokfelé utazom itthon is és a határainkon túl élő magyar közösségekhez is. Ringató foglalkozásokat, óvodás zenei foglalkozásokat, családi énekléseket, tanfolyamokat tartok, konferenciákon veszek részt, könyveken dolgozom.

Minden évben több, úgynevezett: “Nagy Ringatót” rendezünk, évadnyitót, évadzárót, karácsonyi énekléseket.

– 2013-ban az Ezer Anya Énekel anyáknapi rendezvényhez egy másik esemény is kapcsolódott.

– Igen,  az év legfontosabb Ringató – eseményén az anyák ünneplése mellett bemutattuk  a Ringató-  Hatvan magyar népdal című  vadonatúj könyvünket, melyhez CD is tartozik. Ismét  egy családi énekeskönyv, népdalgyűjtemény!

– Kiket hallhatunk a CD-n?

-Nagyszerű népdalénekeseink sorát.  Bognár Szilvia, Navratil Andrea, Szvorák Katalin, Berecz András, Kobzos Kiss Tamás és Tintér Gabriella tolmácsolásában hallhatjuk a dalokat. Ezt a kiadványunkat is  a Kolibri Kiadó  jelenteti meg.

A Ringató-  Hatvan magyar népdal borítóterve

Ezer Anya Éneke 2012-ben

-Mi a Ringató foglalkozások célja?

-Azt elérni, hogy a kismamák megtanuljanak egy könnyen énekelhető, zeneileg értékes dalanyagot. Ismerkedjenek meg magyar mondókákkal, mozgásos, ölbeli játékokkal. A foglalkozásokon felkeltjük a gyerekek érdeklődését a zene iránt, zenei ingerekkel vesszük őket körül, a szülők pedig mintát kapnak az otthoni éneklés, örömteli játék lehetőségeire. Tapasztalom, hogy megérzik: az énekszó, a közös ölbeli játék valóban a kicsinyek “lelki tápláléka”. Cél az is, hogy szívesen és bátran énekeljenek, és hogy a felnőttek, gyerekek egyaránt élményt kapjanak, az anyukák jó mintát kapjanak a legkisebb gyerekek zenei nevelésének a lehetőségeire. Megismerjenek néhány módszertani tudnivalót, anélkül, hogy kimódolt, vagy “tudományoskodó” lenne a közös éneklés és játék. Bízom benne, hogy a foglalkozások hatására az édesanyák és édesapák is énekelnek otthon a gyermekeiknek, és ezzel a fölkeltik a kicsik érdeklődését, kedvet ébresztenek az önkéntes utánzásra. Érzékennyé, fogékonnyá teszik a kicsiket a jó zene, a művészet iránt már ebben a korai életszakaszban. Tulajdonképpen a szülőknek adunk zenei mintát, hogy a családban hogyan lehetséges a zenei nevelés. Igyekszünk ezt úgy tenni, hogy mind a gyerekeknek, mind a szülőknek élményt jelentsen ez a harminc perc, s sokszor eszükbe jusson otthon is.

– Szükséges-e , hogy a kismamák zeneileg képzettek legyenek?

– Képezni nem kell, hanem utat mutatni, mintát adni nekik. A zenei ízlésüket formálni, és bátorítani őket, hogy merjenek énekelni, játszani. Megmutatni a “hogyan”-t, és azt, hogy milyen dalokból-mondókákból válogassanak, hogy tényleg az értékes jusson el a családhoz, a gyerekekhez. Ez egy igazán “indirekt” képzés, miközben a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt élményhez jutnak.

-Sokan az iskolai énekórákon daloltak utoljára, bizonytalanok, gátlásosak.

– Bizony, fontos, hogy az édesanyák higgyenek abban, hogy a saját éneklésük, mondókázásuk a legjobb, amit a gyereküknek adhatnak. Nem kell félni, leljék örömüket a dalban, a közös játékban! Várjuk azokat is, akik bátortalanok az éneklésben, vagy az énekléssel kapcsolatban kialakult gátlásaik feloldására vágynak. Erre a megfelelő közösség a gyógyír, mert annak igen nagy ereje van. Régen ezt tapasztalatból tudták az emberek, érezzék meg ma is, hogy együtt énekelni jó, néha egészen katartikus!

– Manapság egész iparág szerveződött a kisbabák köré.  Miben különbözik a Ringató az zenebölcsik, fejlesztő zenés játszódáktól?
– „Zenebölcsiből ” is sokféle működik, főleg a fővárosban.  A Ringató nem ilyen, több okból sem.  A Ringató nem csak a gyerekekről szól. A gyermekkel járó felnőtt aktív részvétele legalább olyan fontos, mint a gyermeké.  A felnőttek mintát kapnak arra, hogy a napi rutinfeladatokon túl vagy éppen azok közben hogyan foglalkozzanak, játsszanak örömtelien csemetéikkel. Pótolhatatlan pillanatok vésődnek be, ha a játékok a hétköznapokban eszünkbe jutnak, s elővesszük. Olyan érzelmi töltésűek a népdalaink, ami éppen a kezdeti kötődés időszakában pótolhatatlan jelentőségű. A kicsi gyermek  nem mindenkinek engedi ám, hogy megdögönyözze! Csak annak, akivel bizalmi kapcsolatban van. A Ringatón a szülők megismernek egy olyan szemléletet, ami a művészeti nevelés csírája, a gyermekek pedig az utánzás révén szépen, észrevétlenül fejlődnek. A tanítás nem a kicsinyeknek szól, hanem a felnőtteknek. A gyerekek semmi feladatot sem kapnak, és semmit sem kell teljesíteniük a foglalkozásokon. Ha akarnak, játszanak az édesanyjukkal, ha akarnak vagy tudnak, akkor odafigyelnek.

– Mennyi ideig képes figyelni egy ilyen kicsi gyerek?

-A foglalkozások  harminc percesek, de ebben az életkorban kitartó figyelemről egyáltalán nem beszélhetünk. A közös éneklés, a játék a fő szempont, de fontos az áhítatos csend is, ami gyakran varázslatként születik meg! Spontán nagyon sok terület fejlődik az egyszerű mondókákkal, énekekkel, de nem fejlesztünk direkt módon. Az örömteli együttlét, a boldogság, a bizalom, a kötődés spontán fejleszt. Viszont a meg sem fogalmazott szülői elvárás is bénítólag hat a csöppségekre, az bizony rosszul sül el.

-Sok igényes gyerekeknek szóló CD-hez juthat hozzá az ember. Ezek mennyire hasznosak?

-Igen, szerencsére bőven vannak igényes anyagok, ezek segíthetnek is, de fontos tudni, hogy a legkiválóbb művészekkel készített CD felvételek sem pótolják az édesanya hangját, mosolyát, érintését, ölelését. A foglalkozásokon a gyerekek élő zenét hallanak. Az ének mellett néhány perces hangszerjáték csendül fel, de zenei felvételeket soha nem hallgatunk.

–  Milyen segítséget kap, aki szeretne, de nem tud részt venni a foglalkozásokon?

–  Önmagukban is megállják a helyüket a Ringató sorozat könyvei és a hozzájuk tartozó hanganyagok, hiszen olyan dalokat tartalmaznak, melyek a foglalkozásokon is előfordulnak. A Kisringató sorozat szép színes képeskönyveiben mondókákat találunk meg hangutánzókat a szülők és gyerekek örömére.

A Kisringató sorozat tagjai

– Otthoni zenehallgatásra  kiknek a dalait javasolja?

-A teljesség igénye nélkül, mert szerencsére van mit ajánlani, az Óbudai Népzeneiskola anyagai, a Kaláka, a  Ghymes, Sebestyén Márta, Szvorák Kati, Szalóki Ági, Herczku Ági, Bognár Szilvia  gyereklemezei mind nagyon értékesek.

– A gyerekek kipróbálhatnak-e ritmushangszereket a foglalkozásokon?

– Nem, ezeket ebben az életkorban a csoportos foglalkozásokon kerüljük, mert kezeikben ekkor még nem hangszerként funkcionálnak. A  kicsi gyerek hogyan is érthetné meg, hogy megkapja a dobot, aztán elvesszük tőle, mert esetleg következik valami más. Ő talán ragaszkodna ahhoz, amit megfogott. Sőt, a többiek hangszeréhez is ragaszkodna, egy nem elég… Az ilyen helyzetek megoldása nagyon sok időt venne igénybe a foglalkozás fél órájából, ahol pedig a legfőbb szempont a zene kell, hogy legyen. Fontos ismerni az életkort, mert ami az óvodásnak hasznos és jó, az a tipegőnek még nem.  Ezért nem játszunk körjátékokat sem, hiszen azok az óvodásoknak, kisiskolásoknak valók. Három éves kor alatt egyszerűen értelmetlen direkt tanításra gondolni. Egyébként, ha „elmélyülten” játszik otthon a kicsi – ebben az életkorban az elmélyült játék néhány perc csupán – azt az áldott pillanatot még énekléssel sem szabad megzavarni. Tudni kell a mértéket! A túl sok inger épp olyan káros lehet, mint a túl kevés.

– Mennyi idős kisgyereket vár a foglalkozásokra?

– Gyakori, hogy a mama a nagyobb csemetével játszik, a kisebb a pocakban „ hallgatja”, ezek is megható dolgok ám!  Bizonyos ölbeli játékokat az ülni, állni, járni tudó babákkal lehet játszani., de velük is csak akkor, ha  éppen kedvük van. A kisebbek ezeket is „csak hallgatják”, vagy a mama gyengéden “höcögteti” picit a mondóka, dal lüktetésére. Ez így helyes. A legtöbben féléves babájukkal jönnek. Óvodás korig való a Ringató, bár még a kiscsoportos óvodások is szívesen játsszák ezeket a játékokat, hallgatják a dalokat.

– Milyen dalokkal, játékokkal találkozhatunk a foglalkozásaidon?

-A zenei anyagot a kodályi gondolat szerint válogatjuk, s két nagy csoportra oszthatjuk: egyfelől az úgynevezett ölbeli játékok, a másik pedig a meghallgatásra szánt dalok.

-Mit nevezünk ölbeli játéknak?

– Ez egy találó, játékos elnevezés, ami egyben utal a gyermekek életkori sajátosságaira is. Ezek mindig „kétszemélyes” játékok, a felnőtt és a kisgyermek bensőséges kapcsolatát tükrözik. Ide tartoznak például a lovagoltatók, hintáztatók, sétáltatók, altatók. Valamennyi ölbeli játék egy-egy miniatűr “dráma”. Kezdete van, fokozódó feszültsége, majd végül csattanója, örömteli oldódása. A kisgyermek számára ezek a mozgásos-énekes vagy mondókás játékok jelentik a művészeti nevelés csíráit. A játékok érzelmi hatása hozza számukra azt a katarzist, amit a felnőttnek egy színdarab, vers, regény, egy festmény, zenemű vagy bármely más művészeti alkotás jelenthet. A kisgyermeknek fontos, hogy a hozzá érzelmileg legközelebb álló felnőttel élje át ezt az élményt.  Ez önmagában fejleszt.

– Mifélék a meghallgatásra szánt dalok?

– Ezeket hangulatkeltésre, meghallgatásra szánjuk a kicsinyeknek. Ezek az óvodáskor zenehallgatásának előzményei. Ne higgye, hogy  mindig vidámak a dalok, de a kisgyermek érzelmi palettáját sokféle érzelem, hangulat bemutatásával, megmutatásával is gazdagítjuk. Mikor tehetnénk ezt, ha nem ebben a fogékony korszakban? A minap egy kis óvodásnak kicsordult a könnye, amikor ezt énekeltük: Ó, ha cinke volnék… ezek katartikus pillanatok ám.

-Az iménti foglalkozáson többször elismételtek egy-egy játékot, s felhívta a mamák figyelmét, hogy otthon még többször játsszák el újra.

-Igen, az ismétlés fontosságát nem győzöm  hangsúlyozni. Egy-egy játék sokszori, egymást követő játszása elengedhetetlen. No, nem azért, hogy megtanulják a gyerekek, és produkció váljék majd belőle, erről szó sincs. Az ismétlések célja az, hogy a hangulat kialakuljon, és valamennyire tartós maradjon. Egy-egy ilyen játék nincs egy perc. Mire a gyermek felfogja, hogy mi történt, a játék, a dal már el is tűnik. Ezért énekeljük, mondjuk, játsszuk újra. Ötödszörre felismeri, hogy ennek örülni lehet, észreveszi, hogy a végén valami huncutkodás lesz, előre izgul, várja, tudja, hogy mi következik. Vagy újra kéri, hiszen milyen jó az, amikor az édesanyja simogatja-csiklandozza a tenyerét, átöleli, vagy éppen a magasba lendíti, s közben szól a dal, a mondóka. Persze, hogy azt mondja: “még egyszer”, hiszen olyan jól érzi magát ezeknek a játékoknak meghitt intimitásában, a “csak rád figyelek, csak te vagy a fontos, veled játszom” hangulatban.

– Mekkora hálózat a Ringató?

–Jelenleg ötvenkét foglalkozásvezető,  tizenhárom településen,  százötvenkét helyszínen tart hétről hétre rendszeres Ringató foglalkozásokat. A hálózatunk egyre bővül, talán nem is olyan távoli terv, hogy létrehozunk egy intézetet is. Budapesten már Ringató óvodás foglalkozást is tartunk, tehát ha nagy ovisok lesznek a kisbabákból, akkor sem kell elválnunk! Az óvodás foglalkozások – a Ringatóval ellentétben – meghatározott létszámmal és állandó résztvevőkkel zajlanak, a gyerekeket az életkoruk szerint osztjuk csoportokra. Ide főként olyan gyerekek jelentkezését várom, akik viszonylag hosszabb ideig jártak Ringatóra, régi kedves ismerősök vagyunk!

Ringató foglalkozás óvodásoknak.

– Országszerte találunk már Ringató csoportokat?

– Igen,  sőt, a külföldön élő magyarok fontosnak tartják magyarságukat  ezzel a módszerrel is őrizni. Kolléganőimmel számos országban tartottunk már a Ringató foglalkozásokat.

Teljes szívünkkel átérezhetjük  Kallós Zoltán szavait: „… addig leszünk magyarok,  amíg magyarul énekelünk és magyarul táncol, mert ez a kultúra tartott meg minket ezer évig Európában…”

 – Kiből válhat foglalkozásvezető?

-Sok tehetséges, fiatalra találtam a Ringató kapcsán (magunk között úgy is hívom őket, hogy a lányaim), fél szavakból is megértjük egymást, és emberileg és szakmailag is alkalmasak arra, hogy a foglalkozásokon élményhez juttassák a szülőket és a gyerekeket is.   A velük készült riportok is olvashatóak a honlapunkon. Ringató tanfolyamra olyan érdeklődők jelentkezését várjuk, akik maguk is szeretnének kicsinyeknek és édesanyáknak énekes foglalkozásokat tartani. Van ám felvételi is, hiszen felelősek vagyunk azért, hogy az elvárt színvonalat tartani tudjuk. Hála Istennek van utánpótlás, és az induló tanfolyamokon állandó a túljelentkezés. Énektanárként alapvetően fontosnak tartom Kodály Zoltán szavait: ” Az általános zenei lélekfejlesztés mellett a zenében a magyarrá nevelésnek olyan eszközét bírjuk, amit semmi más nem pótol…a tudat alatti magyarság első talpköve a nyelv, a második talpköve a zene.”  Ebben hiszek, és ezen dolgozom. 

A friss Ringatós híreket a  http://www.ringato.hu/honlapon mindig megtalálják az érdeklődők, illetve a facebookon ez az elérhetőségünk: http://www.facebook.com/ringato 

.

  Tánczos Erzsébet írása

 Fekete Ildikó keze alatt sorra születnek a hímes tojások az év minden szakában. Csodálkozom, mikor megtudom, hogy a kedves, fiatal alkotó matematikushallgató az ELTÉ-n. Eddig azt gondoltam, hogy a népművészek és a matematikusok igen mások. Talán beleszületett a tojáshímzésbe? Erről is faggatom Ildikót, aki bemutatózás közben, a tojásokat írva s azokról mesélve még a kérdéseim megválaszolására is szán időt.

– Hogyan ötvözhető a matematika és a népművészet?

 – A tojásírásban a matematikának főként a geometriai része alkalmazható. Habár a tojás, alakjából kifolyóan, a gömböz hasonlít, nem szükséges túlzottan a gömbi geometria átfogó ismerete amikor érdeklődőket tanítok. Elég a síkgeometriában szerzett ismeret, hiszen ilyenkor könnyebb úgy magyarázni, hogy egy szögfelezőt vagy oldalfelező egyenest kell behúzni, vagy úgy kell megírni a vízszintes osztókört, hogy az merőleges legyen a függőleges osztókörökre. Persze tudom, hogy a tojáson ez nem kilencven fok, de igyekszem közérthető lenni. A másik fontos dolog, ahol sokat segít a matematika, az már a vonalakkal megírt hím pöttyözésének az elkészítése. Én is jártam már úgy, hogy nem gondoltam végig, hogy pontosan hány felezőt húztam és elkezdtem három variációban pöttyözni a részeket, miközben a részek háromnak nem voltak többszörösei, mert kettő hatványok voltak. Így nem azt kaptam, amit szerettem volna. Tehát tudni kell, hogy egy tojáson belül hány variációban lehet pöttyözni. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak matematikusok tudnak tojást írni! Szerintem egy kis odafigyeléssel bárki képes rá, de miért ne foglalkozhatnánk ezzel matematikai szempontból is?

 – Családi hagyomány a tojásírás nálatok?

 – Ez érdekes, mert bár falun nevelkedtem, Alcsútdobozon nem volt hagyománya a tojásírásnak, így a családomban nem ismerte senki. Ennek ellenére óvodás koromban találkoztam először ezzel a technikával.

– Mi a története ennek?

– Nem is emlékszem rá, csak édesanyám elbeszéléséből tudom, hogy egyszer húsvét tájékán ellátogattunk a Néprajzi Múzeumba, ahol húsvéti vásárt tartottak és meg lehetett ismerkedni a tojásdíszítéssel is. A tojásírást egy idős néni mutatta be. Engem annyira lenyűgözött, hogy órákig álltam ott és csak néztem őt és hallgattam mit mesél. Gyönyörűek voltak a munkái és én legszívesebben az egészet hazavittem volna! – Gyere próbáld ki! – biztatott a néni, és a kezembe adott egy írókát meg egy tojást és meríthettem én is a forró viaszból. Ám hiába igyekeztem, nem sikerült. Ezért megkértem anyukámat, hogy ő is figyeljen a nénire, mert szeretném, ha otthon hasonló tojásokat készítene, ha már nekem nem sikerült. Vettünk is mindent, ami a tojásíráshoz kell .

-Mik ezek a dolgok, mit szerezzen be egy kezdő?

 -Írókát, viaszt, festéket, és persze néhány mintát is, mi is így tettünk. Édesapám vásárolt nekünk 100 tojást erre a célra. Amikor ezeket mind kifújtuk, elkezdődhetett a munka. Végig ott ültem anya mellett és mondtam neki, mit írjon nekem a tojásokra. Persze ő is akkor csinálta először, így nem lettek egyenesek a vonalai és rá is csöppent a viasz. Az első néhány darab meg sem közelítette azt, amit az idős néni csinált a múzeumban. Még csak óvodás voltam, de tudtam, mit akarok és anya tojásai még mindig nem voltak elég jók nekem. Ezért addig nem állhatott fel mellőlem, míg nem voltam megelégedve a munkájával. Így kénytelen volt gyorsan belejönni, ha szabadulni akart!

Ettől fogva minden évben írtunk tojást húsvétkor. Amikor azonban 10 éves lettem, anyukám kijelentette:- Már elég nagy vagy, írjál magadnak, ha hímes tojásokra vágysz!

Nem volt más választásom, mivel a lelkemnek szüksége volt ezekre, így megpróbáltam. Eleinte nem lettek szépek, de minden évben előszedtem húsvétkor, hátha sikerül. Úgy 15 éves koromban meg is történt az áttörés! Már elsőre egyenes lett a vonalam, és a végén a csillagos motívum is viszonylag szimmetrikus lett. Azóta megszállottként írom a tojásokat, télen -nyáron, amikor csak időm engedi.

-Kiket tekintesz a mestereidnek?

-Mesteremmel, Báling Lászlóné Aranka, népi iparművésszel a Budai Várban a Mesterségek Ünnepén találkoztam először 17 éves koromban. Balogh Ildikó népi iparművész édesanyja vitt el engem Aranka nénihez. Volt nálam 10 db megírt tojás ezeket mutattam meg. Tetszettek neki a munkáim és úgy gondolta érdemes lenne velem foglalkozni. Ettől kezdve minden Mesterségek Ünnepét együtt töltöttük a Budai Várban és közösen tartjuk a bemutatókat. A munka során természetesen rengeteg mindent tanultam tőle. Közben Balogh Ildikó népi iparművésztől is tanultam, remélem, egyszer nekem is sikerülne eljutni arra a szintre amit ő képvisel.

Mester és tanítványa: Báling Aranka és Fekete Ildikó a Mesterségek Ünnepén

-Milyen terveid vannak ezen a területen?

– Gyűjtöm az itthoni és külföldi hímes tojásokat, könyveket, leírásokat a húsvéti népszokásokkal kapcsolatos tárgyakat. Nagyon szeretem tanítani és népszerűsíteni a tojásírást gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, így ezt a tevékenységemet mindenképpen folytatni szeretném. Egyrészt a magyaroknak kívánom megmutatni, mert célom, hogy többen tisztában legyenek a népi kultúrájukkal és· büszkék legyenek őseik tudására. Célom megismertetni, hogy elődeink gondolatait érzéseit láthatjuk a tojásokra írt mintákban.Másrészt a külföldieket is szeretném beavatni a magyar tojásírás hagyományaiba. Mivel van angol és olasz nyelvvizsgám jelenleg arabul is tanulok, ennek komoly nyelvi akadálya nincsen, sok embernek el tudom mesélni mindazt, amit a magyar érdeklődőknek is elmondok.

– Miért fontos ez?

– Így más nemzetek képviselői is megismerhetnek bennünket, és elcsodálkozhatnak hiedelemvilágunk sokszínűségén. És el is csodálkoznak! Ha elmesélem egy külföldinek, hogy milyen ősi technika az, amivel dolgozom, mindig őszinte tisztelettel ismerik el ennek a jelentőségét.

-Milyen nemzet képviselőinek meséltél már minderről?

– Beszéltem már angolokkal, németekkel, olaszokkal, spanyolokkal, amerikaiakkal, Venezuelából hazalátogatott magyarral, de japánokkal, kínaiakkal, ausztrálokkal, arabokkal, sőt az egyetemen az egyik barátnőm rajong a magyar népművészetért, ő Afganisztánból érkezett.

– Mi az, amit mindenkinek tudnia kellene a tojásírásról?

– Nos, mindenek előtt azt, hogy egyáltalán van ilyen. A bemutatóim során sajnos sok olyan emberrel találkozom, akik akkor látják először, még nem is hallottak róla. Bár szerencsére úgy tapasztalom, hogy évről évre kevesebb ilyen ember van. Az is fontos lenne, hogy tudják, nem akármilyen technika ez, hanem több mint ezer éves múltra visszatekintő hagyományos magyar népművészet, nem lehet egy lapon említeni a manapság elterjedt ecsettel való festéssel, ahol tájképeket, állatokat festenek a tojásra. Ha csak minden ember ennyit tudna, én már elégedett lennék. Persze nem csak az írott technika a hagyományos, hanem a karcolt is, mely szintén ősi múltra tekint vissza. Érdekesség, hogy hazánk területén a legrégebbi tojástöredék az avarkorból származik. Ezen karcolt minta látható, s Móra Ferenc találta a kiszombori temetőben.

Sokféle technika maradt fenn, számtalan motívum s azok variációi. Páratlanul gazdag a magyar mintakincs. Számomra a gyimesi írott tojások mintái a legkedvesebbek.

– Milyen kiállításokon, rendezvényeken vettél már részt?

-Kiállítani főként ez elmúlt két évben szoktam, előtte még nem volt annyi anyagom, hogy érdemes legyen ilyesmivel foglalkozni. Húsvétkor mindig elhívnak a Klebersberg Kúriába, itt volt a legelső kiállításom is, de a szülőfalumban is sokszor állítok ki. Nemrég alapítottunk is ott egy művészeti egyesületet, melyben nem csak népművészek, hanem festők és sok más dologgal foglalkozó emberek is tagok, s együtt is sok kiállításon veszünk részt.

Alcsótdobozon, a kápolnában koncert és kézműves kiállítás volt. A képen Kubik Anna művésznő kéri Ildikót: -Mutasd a kezedet, mellyel ezeket a csodákat alkotod!

A kiállítás témája  a tulipán motívum volt,mely a magyar ornamentikában a nő jelképe. A kis csukott tulipán a kislány jelképe. A nagy nyitott tulipán az érett nő a lába közül kibúvó életet jelképezi.

– Hogyan fogjunk hozzá a tojásíráshoz, milyen eszközökre van szükség?

– Ez fontos kérdés, mert a tojásírást sokféle tevékenység előzi meg. Először is, ki kell válogatni a megfelelő tojásokat.

-Mire kell ügyelni?

– Nem minden tojás alkalmas ám a festésre! A túlságosan nagy nem megfelelő. Ha meg túl kicsit tojt a tyúk, régen úgy tartották, hogy gonosz szellemek, boszorkányok laknak benne. Ezeket boszorkánytojásnak nevezték, szigorúan tilos volt ezeket megfesteni. Az egyetlen dolog, amit kezdeni lehet ezekkel az apróka tojásokkal, hogy átdobják a háztető fölött – háttal állva az épületnek – ezzel elpusztítva a bennük lakozó gonoszt.

Nem szerencsés, ha a tojáshéj felülete göröngyös, dudorok vannak rajta, ezekre nem lehet szépen dolgozni. Fontos még, hogy a héj színe egységes legyen, így a festék egyenletesen fogja be. Manapság a tojásokat is boltban, piacon szerezzük be. Ezek mindegyikére pecsétet tesznek, amit érdemes eltávolítani a tojásról.

-Mi következik a kiválasztás után?

-Ha megvannak a megfelelő tojások, akkor megfőzzük, vagy kifújjuk őket. Én ez utóbbi eljárást jobban szeretem – bár ez az újabb módi.

-Milyen előnyt jelent a kifújt tojás a megfőzöttel szemben?

– Az így az elkészült hímes biztosan nem romlik meg, éveken át gyönyörködhetünk benne.

-Hogyan készíthetünk kifújt tojást?

–  Apró lyukat kell fúrni a tojás aljára meg a tetejére. Ezt késheggyel, hústővel, vagy akár fúróval is megtehetjük. Ezt követően el kell távolítani a belsejét. Ha csak néhány tojásról van szó, kifújhatjuk szájjal is, de egyszerűbb a patikában kapható nagyobb fecskendővel dolgozni.

Ha ezzel végeztünk, meg kell tisztítani a héjat, hogy ne maradjon a belsejében a belső hártya sem! A héj külső részét ecetes vízzel lemossuk, mert ez kiváló zsíroldó. Ezután száradni hagyjuk a tojásokat. Utána indulhat az alkotás.

– Milyen eszközökre van ehhez szükség?

– A legfontosabb eszköz maga az íróka, melynek neve tájegységenként változik, nevezik még gicának, kesicének is, de mindenhol ugyanazt az eszközt jelöli. Ez egy kicsi vörösrézből készült tölcsér, amely egy fa nyélhez van rögzítve.Szükség van méhviaszra is, ezzel írjuk rá a motívumokat a tojásra az íróka segítségével.

Gicák

-Miért méhviaszt javasolsz?

– Ez természetes anyag, szépen tapad a tojásra, nem válik le festés közben, mint az a szintetikus gyertyaviasz esetében előfordul. Méhviasszal egyszerűen több az esélyünk a sikerre. A természetes színe sárgásbarna, ám lehet kapni színezett viaszt is, kéket, zöldet, vagy pirosat. Mivel az elkészült tojáson a viasz már nincsen rajta, praktikus, ha sötétebb színű, mert ez jobban látszik a tojás héján, így sokkal könnyebb vele szépen dolgozni.

Tojást írni nem ördöngősség!

– Hogyan viaszoljunk? Mi a viaszolás menete?

– Régen úgy dolgoztak, hogy egy lábasba tettek viaszt, amit a tűzhelynél felolvasztottak. Egyesek szerint az csak jó, ha a viasz olyan meleg, hogy már füstöl, míg mások szerint nem szabad túlmelegíteni sem, mert akkor könnyebben ejtünk foltot a tojásra. Ha elérték a kívánt hőfokot, belemártották a viaszba az író hegyét. Így a hajszálcsövesség miatt a viasz belefolyt a tölcsérbe és feltöltötte. Máris lehetett dolgozni a tojásra, de nagyon ügyelni kellett, nehogy rossz helyre csöppenjen a viasz, mert a hibát már nem lehet kijavítani, akkor foltos lesz a tojás.

-Azt mondtad, régen. Hogyan írnak tojást ma?

– Manapság is használják az említett módszert, én azonban másként dolgozom.

-Hogyan?

 – Tölcséres íróka használatánál a szilárd viaszt beleteszem a tölcsérbe. Mivel felül elég nagy a lyuk, ezt könnyedén megtehetem. Ezután az író hegyét a gyertya lángjánál felmelegítem, így olvasztom meg a viaszt, majd viszem fel a mintát a tojásra. Olyan íróka is létezik, aminek parányi a tölcsére, ezért nem tudjuk felülről beletenni a viaszt. Ezeket úgy töltjük fel, hogy felforrósítjuk a hegyét a gyertya lángjánál, aztán belenyomjuk egy viasztömbbe. Így a viasz beleolvad a tölcsérbe. Ha a tölcsér nem ragad bele a tömbbe, ki lehet húzni anélkül, hogy az felemelkedne az asztalról, akkor kezdhetjük az írást. Én az utóbbi két technikát használom és javaslom másoknak is.

-Miért?

– Így már ovis gyerekek kezébe is oda merem adni az írókát, mert nem sérülhetnek meg. Egy lábas forró viasz mellett nem mernék kicsikkel foglalkozni.

-Hogyan kezdjünk a viaszolásnak?

– Ha már a kezünkben van az olvadt viasszal teli íróka, akkor eljött az idő, hogy írjunk vele.

Ha hagyományos motívumú hímest szeretnénk készíteni, először általában 2,4,8 vagy 16 egyenlő részre keli feloszlani a tojást. A vízszintes osztókör úgy osztja kétfelé a tojást, hogy az osztókör fölötti rész a mi világunk, az osztókör alatti rész pedig a túlvilág. Az osztókör alatti rész pontosan ellentéte az osztókör fölötti résznek, tehát ellentétesen vannak kiemelve a pozitív és a negatív részek

Ha végeztünk az osztókörök felrajzolásával, beleírjuk az általunk választott hímet. Az írás végeztével a héjon lévő két lyukat is lezárjuk viasszal.

-Miért?

– Így festéskor a lé nem folyik bele, hiszen most következik a festés. Manapság találunk a boltban szintetikus festékeket, de nagyanyáink berzsenyekkel és burjánokkal színeztek, melyeket otthon készítettek el. Akadnak növények, melyekkel még a bolti festéknél is jobban lehet dolgozni. Sok olyan növény van, amivel sárgára lehet festeni, persze különféle árnyalatokban. Ezek közül nekem legjobban a vadkörtelevélből kinyert szín tetszik.

– Hogyan készül a vackor leveléből tojásfesték?

-A festőlevet úgy készítem el, hogy szedek egy fazékra való levelet, annyi vizet öntök rá, hogy éppen ellepje, majd egy-másfél órát főzöm. Ekkor megvárom, míg kihűl, és azután leszűröm. Egy kis kanálnyi timsó hozzáadásával máris kész a sárga festék. Ha timsó helyett vasgálicot adok ehhez a főzethez, akkor fekete festéket kapok. Az udvarunkban van egy vadkörtefa így a levelei tavasztól őszig rendelkezésemre állnak. Télre a leszűrt festőlevet palackokban a mélyhűtve tárolom. Így télen is fel tudom használni.

Fekete Ildikó hímes tojásaiból egy csokorravaló

-Mit használhatunk még?

– Fekete nyerhető még a gyalogbodza hasonlóan elkészített főzetéből is. Közismert a hagymahéjjal történő festés, ezzel egy barnásvörös szín kapható.

-Legnépszerűbb szín a piros.

– Ez kétségtelen, s vannak is növények, melyek piros színt adnak. Ilyen az Alföldön a báránypirosító, amely azonban védett növény, leszakítása tilos. Piros színt ezért bolti festékkel festek.

– Hogyan?

– Ha elkészült a festőlé, beletesszük a tojást. Mivel a tojások ki vannak fújva és a két lyuk is be van tömve viasszal, nem fog  lemerülni a festőlében. Ezért vagy folyamatosan locsolgatjuk egy kanállal, vagy egy nehezebb tárggyal lenyomjuk a folyadék alá.  Így egyenletes, szép színű lesz.  Végül műanyag kanállal kiszedjük és száradni hagyjuk. Kész a hímes!

 – Mi volt régen a hímesek sorsa?

– A legtöbb tojást megették, hiszen arra való. A héját nem volt szabad csak úgy eldobni a szemétbe, hiszen meg volt szentelve. A tűzbe kellett tenni és elégetni. A legények a kedvesüktől kapott tojást azért megőrizték. Évek alatt a belseje megkeményedett, sárga kővé vált.

 A tojáshímeknek vannak csoportjai. Ilyenek a vallási szimbólumok a szerszámábrázolások, a Nap, Hold csillagábrázolások, a növényábrázolás, az állat és emberábrázolások. Ezt mindig elmondom a bemutatókon.

– Kiknek tartasz bemutatót?

– Nincs korhatár, mindenkivel szívesen foglalkozom. A legjobban mégis gyerekeket szeretek tanítani a tojásírás ősi technikájára.

Sok rendezvényen foglalkoztam már kicsikkel és nagy boldogsággal tölt el, amikor azt látom, hogy nem csak én álltam órákig az idős néni mellet, hanem másokat is csodálattal tölt el a tojásírás művészete és már én vagyok az, aki mellett figyelmesen állnak az emberek. Kicsik és nagyok örömmel hallgatnak, amikor a mintákról mesélek. Elmondom a jelentésüket, hogy régen a hímesek milyen varázserővel rendelkeztek és különféle bajok ellen védték a tulajdonosát. Ezekre a történetekre mindenki rácsodálkozik. Ebben a rohanó világban nincsenek az emberek tisztában azzal, hogy ez egy ősi technika és nem pusztán díszítőművészet. Régen mindennek oka volt, csupán az esztétikum kedvéért nem írtak volna tojást. Ekkor az emberek szívesebben készítenek egy hagyományos mintát a tojásra mint a saját maguk által kitalált virágot vagy házat.  Antalné Tankó Mária: Gyimesvölgyi írott hímes tojások – néhány kedvelt minta

-Mik voltak régen a legnépszerűbb minták és miért?

– Az egyik legrégebbi hímünk a vétett utas. Ez egy hullámra emlékeztető minta. Ám ezt a legnehezebb megírni, így sok helyen úgy tartották, hogy az számít csak mesternek, aki képes ennek az elkészítésére. Különböző tájegységeken más-más hiedelem kapcsolódik hozzá. Általában a hímek az ellen védenek, amit ábrázolnak, így van, ahol az úton való eltévedéstől óvja a tulajdonosát. Máshelyütt azonban úgy gondolták, hogy ez a minta utat nyit az emberek és a szellemek világa között, akik előszeretettel járnak át hozzánk és rémisztgetnek bennünket. Mégis minden évben megírták ezt a mintát, mert a tavasz csak ezen az úton tudott beköszönteni. Így nem csináltak belőle sokat, csak néhány darabot évente. Sok olyan motívum van, mely állati vagy emberi részeket jelenít meg. Ezek közül az egyik legrégebbi a kezes, mely bajelhárító funkcióval bír, hiszen azt jelképezi, hogy az ember valamit el akar hárítani, védekezni akar, akkor először a kezét emeli fel, tenyerét a baj forrása felé fordítva. Nemcsak a betegségek, de a szemmel verés ellen is hasznosnak tartották. Az állati testrészeket megelevenítő hímek is ezt teszik. Az állat azon része jelenik meg a tojáson, amit a boszorkányságban veszélyesnek tulajdonítottak.

-Melyek ezek?

– A kakastaréj, tyúklába vagy a kecskekörme, hogy a legismertebbeket említsem. Őseink hite szerint, ha ezeket a tojáson ábrázoljuk, akkor elveszítik a rontó erejüket és senki nem tud nekünk ártani velük. Ez az egyik elképzelés, mert biztosat erről már nem tudunk.

Mások azt tartják, hogy minden nemzetség egy állatőstől származtatta magát. Ennek az állatősnek elég volt a legjellemzőbb részét ábrázolni a tojáson ahhoz, hogy újjá tudjon születni és ezáltal védelmezni tudja a család tagjait.

-Teljes állatot nem ábrázoltak?

– Nem jellemző, de azért akad. Teljes állatábrázolás a pókos, meg a kígyós vagy békás motívum. A békás hímet szerelmi is varázslásra használták. Ezzel bevallom, én is megpróbálkoztam. Szerelem ugyan nem lett belőle, de nagyon jó barátság sült ki a dologból. Hogy ez a tojásra írt hím varázserejének köszönhető-e? Nos, nem tudom. Elődeink minden esetre hittek benne és talán nem is alaptalanul. Biztosan nem árt, ha mi is készítünk néhány kakastaréjos hímet. Mert biztos, ami biztos, hátha tényleg elkerül a betegség. Megpróbálkozhatunk titkos szerelmi varázslással is. Még az is lehet, hogy sikerül!

-Mik a terveid?

-Első és igen fontos, hogy szeretném elvégezni ez egyetemet, aztán elhelyezkedni a matematikusi végzettségemmel. A tojásírás pedig nagy szerelmem, ezt biztosan nem fogom abbahagyni. Szeretném elnyerni a népművészet ifjú mestere címet a munkám elismeréseképpen. Hiszen az egy dolog, hogy a laikusoknak tetszenek a műveim, de örülnék, ha a szakmabeliek is elégedettek lennének. Idén még nem kaptam meg a címet, ezért jövőre újra beadom a pályázatot. Jövőre szeretnék jobban kitérni a tojásírásban a matematikai részekre, főként a gömbi geometriával kapcsolatban. Tudomásom szerint az eddig elkészült munkák mellőzik az ilyenfajta megközelítést, mivel köztünk leginkább humán beállítottságú  művészek vannak, akik nem ilyen szempontok szerint közelítenek a tojásíráshoz. Talán így én is hozzá tudok tenni valamit az eddigi ismeretekhez.

-Hogyan szeretnél élni úgy 20 év múlva?

– Hogy mi lesz sok év múlva, azt nem tudom pontosan, de az biztos, hogy Alcsúton szeretnék élni. Mivel egyetemre járok, így most Pesten lakom, ahol sajnos nem találom fel magam. Otthon reggeltől estig el tudom magam foglalni, mert olyan a környezet, ahol szívesen alkotok. Pesten ezt sajnos nem tudom megtenni. Az bizonyos, hogy 10 év múlva már rengeteg tojásom lesz. Már most is sok van, szokták is kérdezni, hogy miért nem adok el. Az igazság az, hogy minden darab a szívemhez nőtt, nem szívesen válok meg tőlük. Ahol már egy pici hiba van, azt azért nem adnám el, mert nem tökéletes, ami pedig tökéletes, annak nálam a helye. Így apukám mindig vitrinvásárlással foglalkozik, mert én sem szeretek a szekrénynek dolgozni. Most két vitrin van az előszobában, egy a konyhában és még kettő a lépcsőházban. 10 év múlva valószínűleg minden szobában lesz egy. De eladni akkor sem szeretnék, szívesebben adok inkább ajándékba azoknak, akiket szeretek.

A  népművészeti vásárokon én is körülnézek és beszélgetek művészekkel. Nagy álmom még az, hogy megtanuljak csipkét verni, remélem egyszer erre is sort tudok majd keríteni.

Tánczos Erzsébet írása

Ádámné Noé Kornélia, (Nelly) népi iparművész, Somogy megyében él, mégis Budapesten találkoztunk Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. Kornélia mézeskalácsaival, hímes tojásaival és strucc tojás ékszereivel nevezett a “MAGYAR KÉZMŰVES REMEK” elismerő cím elnyerésére kiírt országos pályázaton, és a rangos címet el is nyerte.

A díj átadása után beszélgettünk a kezdetekről, a jelenről és a jövőről.

–Mit jelent a “MAGYAR KÉZMŰVES REMEK” cím? Mire jogosít a használata? Ki nevezhet és mivel?

– Számomra ez a  cím elsősorban szakmai elismerés, emellett termékeim forgalmazásánál jogosult vagyok a megkülönböztető cím használatára, melyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által kiadott háromnyelvű elismerő kártyán tüntetnek fel.

–Mit jelent a pályázatán szereplő jelmondat: “Mézből, tojásból, szívemből”.

–A három legfontosabb alapanyagot, melyek közül, ha csak egy is hiányzik, nincs alkotás..A másik dolog, ami miatt megszületett a pályázati anyagom címe, hogy valami módon egységet alkossanak a különböző alapanyagú munkáim. Úgy éreztem, nem tudom jellemezni a munkámat csak mézeskaláccsal, vagy csak hímes tojással, a strucc tojásból készült ékszerekről nem is beszélve. Mind-mind egyformán fontos nekem. Ami közös bennük, az Én vagyok, illetve a “szívem”  Az sem mellékes, hogy a kiállított mézeskalácsok zömében szívek.

–Hogyan történt a nevezés?

–A pályázati kiírásra több ismerősöm is felhívta a figyelmemet. Felkeltette az érdeklődésemet, de nem kezdtem el hirtelen készülni rá. Sőt,   szinte el is felejtettem, amikor a Somogy Megyei Népművészeti Egyesület elnökétől kaptam egy levelet, melyben szó szerint ez állt: „-A kamaránál voltam és intéztem a “kézműves remek” pályázati anyagot. „Az idén Rád gondoltunk, büszkék vagyunk rád, remélem az elismerés is meg lesz.”  Nagyon megtisztelőnek éreztem, hogy az egyesületem is bízik bennem és ekkor már nem volt kérdéses, hogy indulok-e a címért.

“MAGYAR KÉZMŰVES REMEK”  – ékszerek strucctojásból

– Van-e izgalom egy ilyen díjkiosztón, ahol valóban nem lehet előre megtudni tudni, hogy kit díjaznak és kit nem.

–Természetesen van izgalom! Úgy gondolom, hogy szíve mélyén mindenki, aki egy ilyen megmérettetésre szánja el magát, bízik a sikerben. Persze ha nem kaptam volna meg a címet, akkor sem lettem volna csalódott, hisz már azt is sikernek könyveltem el, hogy a pályázatomat elfogadták.

 
– Emlékszik, hogy mióta tart vonzódása a kézművesedés, az alkotás felé? Mikor és hol találkozott először efféle tevékenységgel? 

– Nem tudok egy konkrét pillanatot, élményt felidézni, mert szinte az egész életemben kézművesként tevékenykedtem. De a gyökerek a gyermekkoromig nyúlnak. Egyszerűen beleszülettem, bár ezeket a szakmákat, melyekben  munkálkodom, a családban senki sem végezte, de  a családomban, a környezetemben mindenki ügyes ember. Nagynéném férje szíjgyártó bőrdíszműves, Feri bácsi a nagybátyám kovács,  aki még kisbútorokat, intarziákat is készített. Nagynénéim és anyukám mindenféle női tevékenységben szépen boldogultak: hímeztek, horgoltak, kötöttek, subáztak, makraméztak… Feri bácsi, a kovács nagybátyám, ugyan már hét  éve vak, de még így is olyan papírcsillagokat hajtogat, fűz, hogy némelyik látó ember is megirigyelhetné. Ezért úgy érzem, a kézművesség  adományát volt a megszületésem pillanatától birtoklom, hiszen egy ügyes famíliába születtem bele, ahol igen sok élményt kaptam.

“MAGYAR KÉZMŰVES REMEK”  – hímes tojások
-Mi volt az első saját alkotása?

– Az első alkotással kapcsolatos emlékem úgy  négy  éves koromból származik, mikor a balatoni iszapból készítettem az első “vázámat” úgy, hogy fazekast  még sohasem láttam. Később, egy szentendrei nyaralás alkalmával megfigyelhettem Kovács Margitot korongolás közben., és megláthattam az elkészült a műveit. Akkor sok minden eldőlt! Attól fogva éreztem –  és érzem – az agyag vonzását és úgy kívántam a korongolást, mint más gyerek a nyalánkságokat.
– Innen töretlen volt az út a kézművesség felé?

-Nem teljesen, a következő ráeszmélésig eltelt pár év. Tizenévesen csöppentem a népművészet világába. Aztán a kaposvári Fazekas Háziipari Szövetkezetben fazekasként kezdem a pályát. Jómagam soha nem díszítettem, de mindig csodáltam a festők kezéből kikerülő olykor nemesen egyszerű, máskor már-már burjánzó mintákat. Akkoriban ivódott lelkembe a népi kultúra iránti vonzalom.

–Mindig a mézeskalács és a hímes tojások vonzásában élt?

– Nem, először fazekas, majd keramikus voltam.  Csak később kóstoltam bele a mézeskalács készítésbe. Már nem is emlékszem, hogy mikor sütöttem először mézeskalácsot, de hogy húsz évnél is több eltelt az óta, az biztos. Eleinte csak a családom örömére karácsonykor készítettem. Idővel egyre többen csodálták meg és kértek, hogy az ő karácsonyukat is édesítsem meg ezekkel az ehető csodákkal, melyek nem csak szépek, de illatosak és finomak is.

“MAGYAR KÉZMŰVES REMEK”  – mézeskalács

Így kezdődött, s tartom azóta is a hagyományaimat: minden évben Anyukámnak készítem az első darabokat, Ő a legrégebbi és a leglelkesebb “rajongóm” is egyben. Ma már nem csak a karácsony ékessége a mézeskalács, szinte nem is tudok olyan ünnepet, vagy alkalmat, amire ne készítettem volna mézeskalácsot.

-Mely ünnepeket tehet szebbé a mézeskalács?

 -Bármelyiket, de a legfontosabbak az esküvő, születésnap, házassági évforduló, anyák napja, Valentin nap, keresztelő a teljesség igény nélkül.

 -A mézeskalács készítéssel párhuzamosan kezdett el hímeseket írni?

-Nem, a tojásírás a legfrissebb szenvedélyem, mely villámcsapásszerűen köszöntött be az életembe.
– Mi történt?

– 2008 tavaszán a zengővárkonyi tojásmúzeumban tett látogatásom után ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy én is megpróbáljak tojást hímezni. Annyira vágytam rá, mint annak idején az agyagozásra. A tojásírást azóta sem hagytam abba.. A technikák közül a gicával, méhviasszal való tojásírás áll hozzám a legközelebb. A forró méhviasz lágy, illatos, és könnyen siklik a tojáson az eszköz. Ez a technika kedvez tekergőző, burjánzó mintáimnak.

-A munkáin megjelenő motívumokat saját ötletek eredményei, esetleg gyűjtő munkát is véghez?

– A mintáim egyediek, nem hagyományos motívumok, de a magyar népi díszítőművészetben gyökereznek. Szerencsére a bőséges magyar mintakincset már összegyűjtötték a szakemberek. Ezeket sokan írják is, a néprajzkutatók meg archiválták az utókor számára. Méltó helyük van a múzeumokban, a néprajzi gyűjteményekben.

 –A mai modern világban van kereslet a népi motívumokkal díszített tojásokra?

-Igen van, és remélem soha nem is fog kiveszni az emberekből a vágy, hogy valami eredeti magyart és hagyományosat akarjanak. Emellett nem kritizálom a vidám és divatos tojásdíszítési technikákat. Ezeknek ma virágkora van és ez jó, hisz az a lényeg, hogy öröme legyen benne annak, aki készíti. Sokszor így lehet ” megfogni” egy gyereket, fogékonnyá tenni egyéb technikák kipróbálására is.

– Az Ön mintái mennyiben kötődnek a magyar néphagyományhoz?

 -Viccesen azt szoktam mondani, hogy “Nyomokban magyar népművészetet is tartalmazhat”.

-Ön milyen iskolát követ?

-Nem az én utam lemásolni bármit is, nem is követek a hagyományos értelemben egyetlen iskolát vagy irányzatot sem. Én másként működöm. A másolás nem az én világom, viszont nyitott szemmel járok a világban, megcsodálok mindent, ami kézimunka. Fafaragást, hímzést, kovácsoltvas kerítést, festett népi bútort, gipszstukkót, szövést, csipkét, színeket, hangulatokat. és elraktározom ezeket a magamban.

 – Hogyan rögzíti a megfigyelt mintákat?

 -Be kell valljam, hogy sehogy, hacsak azt nem vesszük rögzítésnek, hogy emlékszem rájuk. Nem rajzolom le, csak átélem. Legfeljebb firkantok néha-néha. De amikor kell, ezek a megfigyelt és elraktározott motívumok előbukkannak. Nem tudatosan, de előjönnek. Mintáimat nem igazán tervezem meg előre, inkább kigondolom, de nem a végső részletekig, csupán a felosztást és a fő motívumok irányát. A tervezés összemosódik a megvalósítással.  A mintáimnak biztosan vannak gyökerei, de tudatosan nem keresek, nem kutatok mintákat. Mindent szeretek megnézni, ami a magyar díszítőművészet elemeit hordozza, mindent meg tudok csodálni, amit emberi kéz alkotott. Én csak befogadom a látottakat, elraktározom, de nem tudatosan. Ez az én kimeríthetetlen forrásom. A mintáim kialakulása kifejezetten ösztönös.

A képen: készülnek a hímesek

–Mennyi idő egy hímestojás elkészítése?

– Ennek kikalkulálásához tudni kell, hogy egy tojás elkészítése nem a minta felrajzolásával kezdődik.

 – Mi előzi azt meg?

 – Első a gyenge savas vízben való áztatás, utána következik a külső tisztítás, majd a tojás két végének kifúrása, a tojás tartalmának a kifújása, ezután klóros oldattal újra feltöltjük a tojást, ( ennek célja a fertőtlenítés és a maradék szerves anyagok kioldása). Ezt újabb újabb fújás követi, s újabb szárítás szárítás…. Csak ezután következhet a minta felrajzolása, az első festés. Még nem is említettem, hogy minden festés után nagyon fontos a türelmes várakozás a teljes száradásig. Végül a viasz leolvasztása, a tojás fényesítése következik…

Azt hiszem még olvasni is sok! Az igazsághoz tartozik, hogy egy-egy munkafázist egyszerre több tojáson végzek el, ezért nem igazán tudom, hogy egyre mennyi idő esik egyetlen darabra, meg ez függ a tojás méretétől, minőségétől, sok egyébtől is..

Emellett még nem is említettem, hogy minden szárnyas tojása más és más összetételű festőlevet igényel így a festékek előkészítése sem megy automatikusan.

Nem említettem még  azokat a tojásokat, melyeket dús, áttört mintával készítek. Ez időben többszöröse az összes egyéb munkálatoknak. Nem tudok a fázisokra pontos időigényt írni, de maga a minta megrajzolása tojás mérettől függően lehet 20 perc, de akár 6 óra is. Ehhez tessék hozzáadni a többi munkafázis igényelte időt… Tehát nem tudok átlagidős választ adni.

  – Hogyan éri el a különleges, élénk színeket?

 – Magam keverem ki a három alapszínből. Semmi különlegeset nem használok, egyszerű tojásfestékkel nagyon szép színeket lehet elérni. Az igaz, hogy a festés technikáján nagyon sok múlik! Semmilyen titkom nincs ezzel kapcsolatban sem. Szívesen megosztom minden tudásomat, tapasztalatomat, attól én nem leszek kevesebb, sőt! Sokan tudják ezt rólam és élnek is a lehetőséggel. Gyakran csörög a telefonom egy-egy szakmai kérdés miatt, akár hímes tojásról, akár mézeskalácsról van szó. Szívesen segítek, mert én tudom milyen boldogság, amikor sikerül megvalósítani azt, amit eltervezett az ember. Ezt az élményt szeretném, ha átélné az, aki megtisztel bizalmával és tőlem kér segítséget. Én ezt tudom nyújtani, de még sokkal többet kapok vissza, amikor boldogan újságolják el: -Köszönöm a jó tanácsot, sikerült!

Tánczos Erzsébet írása

– Gryllus Vilmos nevét elsősorban a gyerekeknek szóló dalokkal kapcsoljuk össze. Mindig is zenésznek készült?
– Nem mondhatnám, hogy zenésznek készültem. Ez annyira igaz, hogy polgári végzettségem is van, építészmérnöki diplomát szereztem a Budapesti Műszaki Egyetemen.

–  A név azért kötelez, hiszen a gryllus szó latinul tücsköt jelent. Aisopos óta a tücsök és a zenélés összetartozik.

– Szeretem is a tücsköt, a honlapom zenéje is a kistücsökről szóló dalomból való.

– Voltak zenészek a családban?

– Egy többszázéves evangélikus énekeskönyvben érdekes dologra bukkantunk. Az egyik ének mellett ez szerepelt: „Gryllus–féle énekeskönyvből”, úgyhogy kellett legyen tücsök–hajlamú ősünk. Engem gyerekként csellózni tanított a nagyapám, Dániel testvéremmel együtt meg zenei általános iskolába jártunk, de aztán nem konzervatóriumba, hanem gimnáziumba jelentkeztem. Szinte véletlenül lettem zenész, egyszerűen csak belecsöppentem. Az is igaz, hogy tetszett és a mai napig tetszik a dolog.

– Hogyan történt ez?

– Még gimnazista voltam, mikor a testvérem zenekart akart alapítani, és engem is hívott zenélni. Mentem. Ebből lett aztán a Kaláka. A megzenésített verseket előadó zenekarunk hamar ismert lett.

– Ekkor került kapcsolatba Levente Péterrel?

– Hat évvel később. A’70–es évek közepén történt, hogy megismerkedtünk egymással. Be kell valljam, bizonyára az életkorunk miatt, de mi, Kalákások nem tudtuk, hogy kicsoda az a Móka Miki, aki akkor már fogalom volt a gyerekek és szülők körében. Cserébe viszont Péter sem járt Kaláka koncertekre.

– Hogyan lett ebből így munkakapcsolat, majd barátság?

– Döbrentey Ildikó, Levente Péter felesége és alkotótársa hívott meg minket egy előadásukra. Hamar megtaláltuk a közös hangot, a kölcsönös nagyrabecsülés  pedig megfelelő alapnak bizonyult a közös munkához.  Ennek eredménye az 1975–ben bemutatott „MÓKALÁKA” országjáró műsor volt.

– Érdekes cím.

– És beszédes, hiszen ebben Péter, alias, Móka Miki volt a Móka, mi meg a Kaláka. Közben a rádióban útjára indult az óvodások új műsora, a Ki kopog?

– Ekkor, tíz év együtt zenélés után megvált a Kalákától. Miért?

–Tíz év nagy idő, pláne egy fiatalnak. Így alakultak a dolgok. De legalább kipróbálhattam.

– Mindig vonzotta, hogy gyerekeknek zenéljen?

– Dehogy, gimnazistaként, majd fiatal felnőttként a saját korosztályomnak akartam elmondani, elzenélni dolgokat. Amúgy a Kalákának mindig is voltak vidám hangulatú gyerekvers-megzenésítései, amelyeket eredetileg nem gyerekeknek játszottunk, de aztán a gyerekkoncerteken is helyet kaptak. Nem is lehet mindent kategorizálni, hogy kinek való, hány éves kortól hány éves korig. Levente Péterrel és Döbrentey Ildikóval pont jókor kerültem kapcsolatba. Akkor volt műsoron a Kossuth rádióban a Ki kopog?, az óvodások műsora. Háromfős társulatunkban Ildikó volt a meseíró és a dramaturg, Péter a játékos és a rendező, én pedig a zenész és a zeneszerző. A nagyrabecsülés mellett ekkor már a barátság és a gyerekekért érzett felelősség is egy csapatban tartott minket. Közben igyekeztünk kitanulni ennek a magunk teremtette műfajnak a szabályait.

– Ezeket a produkciókat az egész ország ismerte és szerette.

– Főleg az Égből pottyant mesék sorozat televíziós adásait.

– Miket alkottak közösen?

– Biztos nem jut eszembe minden, de lássuk csak, a rádióban volt a Ki kopog? Színházban játszottuk a Zűrhajót, a Banyatanyát, a Zsupszfalvi tűzoltókat, aztán jött a Madárles meg a Sapkamanó.  A televízióban a Játékszüret, az Égbőlpottyant mesék, a Daloskönyv, a Varázsló című sorozatok. Közben születtek könyvek, lemezek, újságok. Sok minden, de főként fellépések az egész országban, néha még azon is túl . „Vilmos, hol vagy?” „Itt vagyok!”, kezdtük a játékot, ki tudja hányszor.

– Miért fejeződött be ez az együttes munka?

– Egyre fontosabbak lettek a dalok, programmá vált a gyerekekkel való közös éneklés. A közös lehetőségek meg fogytak 96-ban az Égből pottyant meséket is abbahagytuk – nem önszántunkból…  Mostanában leginkább egyedül játszom agyerekműsoraimat. Másfél évtized közös munka alatt sokat megtanultam Pétertől és Ildikótól arról, hogy hogyan forduljak a gyerekekhez. Szakmai fogásokat, fortélyokat, amiket aztán saját személyiségemhez igazítottam. De nagyon sok minden van, amit nem lehet mástól megtanulni…

–Van egy íve annak az életpályájában, hogy először zenekarban, aztán párban, most egyedül lép fel?

– Nincsen. Mindegyik állomás fontos az életemben, egyik sem kitérő vagy mellékvágány. Különben pedig 1996 óta újra tagja vagyok a Kalákának is.

– Ez milyen változásokat jelent az előadásokban?

– Úgy döntöttünk, hogy a gyerekeknek a zenekar is és én is külön muzsikálunk, ők hármasban tartják a koncerteket, én meg egyedül, de minden más felnőtteknek szóló Kaláka koncerten, külföldi turnén, lemezfelvételen én is ott vagyok.
– Jelenleg a gyerekműsorai a legismertebbek. Több mint húsz éve jelent meg a Daloskönyvek első kazettája.

– Igen, ezekben a közös éneklésre szánt dalaimat gyűjtöttem össze. A Daloskönyv sorozatnak immár négy tagja van. Ezeket a dalokat óvodákban, iskolákban is éneklik, néhány közülük tankönyvekbe is bekerült. A legutóbbi a Dalok 4. Ezen olyan magyar népdalok vannak, amelyeket én is szerettem és sokat énekeltem gyerekkoromban. Bízom benne, hogy a mai gyerekek számára is szerethetők, hallgathatók, és örömmel énekelhetők.

– A hanganyagai az egész évet felölelik.

– Ez a tematika természetesen adja magát. Az első Daloskönyv az évszakokat követi, a második állatokkal, növényekkel, a természettel foglalkozik. A harmadik, a Biciklizős lemez a nyári dalok tárháza, a Nótás Mikulás és a Karácsonyi angyalok pedig a télieké. A Maszkabál portréi a farsangot elevenítik fel.

–A Biciklizős olyan, mint egy tökéletes nyári nap reggeltől estig.

– Ennek a lemeznek különleges története van. Alma lányom három éves sem volt még, mikor a biciklim vázára felszereltem egy gyermekülést, és nekivágtunk a kalandoknak, közben jókat beszélgettük. Egyszer aztán így szólt: „Papa, énekelj!” És én énekeltem. Mire hazatekertünk, készen lett egy dal. Két év alatt összejött egy teljes lemeznyi.

– Hogyan születnek a saját szerzeményei? Mi van előbb, a dallam vagy a vers?

– A dalszerzőknél általában előbb van meg a dallam és ahhoz alakul a vers, de én máshogy működöm, én verseket éneklek. Előbb megírom a szöveget, csak aztán jön a dallam. Az már könnyű. Persze a készülő versbe már beleérzem sokszor a zenét is, így aztán lehet, hogy egy hibátlan ritmus kedvéért lemondok egy költőibb gondolatról… Viszont így a gyerekek könnyebben megtanulják a dalokat.

–Egy-egy műsor mindig ugyanazt tartalmazza?

–Miután kialakul egy műsor, nem merevedhet meg, hiszen nincs két teljesen egyforma közönség s nekem a nézőkhöz alkalmazkodnom kell. A kisgyermekek befogadóképessége elég különböző. Érzi az ember már nem sokkal az után, hogy kiáll a színpadra, hogy a gyerekek mennyire lesznek befogadóak. Ha nem igazán tudnak figyelni, nekem kell érdekesebbnek lennem, változtatnom az eredeti elképzelésen. A megfelelő körülmények persze segítik a közös játékot. Egy színházteremben, ahol rajtam kívül nincs más impulzus, nyilván jobban tud figyelni és így több élményhez is jut az óvodás, kisiskolás, mint e nélkül. Fontos érezni, hogy mikor énekelhetek még egy versszakot egy dalból, mikor jobb újba fogni, mikor lehet a közönséget közös éneklésbe vinni, mikor nem.

-Úgy hírlik, ön nem szereti előadás közben a tapsot.

-Különösen dal közben zavar a ritmikus taps. Beszorítja az előadót, meg kizökkenti a közönséget is. Jobban szeretem, ha a nézők inkább átadják magukat a zenének, a közös éneklésnek. Műsor végén sem várom el az ünneplést. Jobban szeretek integetni, kezet fogni, búcsúzkodni, dedikálni.

-Ha dalolunk, attól jobb emberek leszünk?

-Bízom benne. Hiszek a belülről fakadó dalolás felszabadító erejében, hogy a közös énekközösségi élményt teremt.

-A műsorok időről időre változnak?

-Igen, ha egy improvizáció beválik, azt megtartom.  A véletlen sokszor jó ötletadó. Egyszer például Kányádi Sándor is ott volt nézőként az előadáson, s bevontam a műsorba, mint képzeletbeli szereplőt. Azóta, ha nincs is ott, néha a gyerekek a kis juhászok, én pedig Sándor bácsi szerepében kérdezem őket: „Te kis juhász, merre mész?” ahogy az  egyik Kérdezgető című versben van. Aztán lehet, hogy szembe jön velünk Sarkadi Sándor bácsi, aki épp egy gólyahír virággal beszélget. Így elevenedhetnek meg a költők is a színpadon.

– A versek és a zene mellett még sok egyéb érdekességet tudnak meg a gyerekek. Megtanulják, hogy a kalóznak fél szeme van, s nem egy, vagy, hogy a harkály feje milyen különleges felépítésű.

– Ha egy műsor humoros és érdekes, jobban tudnak figyelni, és sok mindent észrevétlenül meg is tanulnak. Ha egy gyerek unatkozik, akkor nem lesz csendben udvariasan. Jobban szeretem, ha mindenki jól érzi magát.

– A dalok állandó témája a természet. Olyan jelenségek mellett, mint mondjuk az élet körforgása, állatokat, növényeket is megismerünk.

– A természet engem mindig inspirál. A dalok szövegénél hűségre törekszem, olykor meg is mutatom biológus barátaimnak, hogy szakmai szemmel nézzék meg. A valóságot mutatom be, és nem hinném, hogy mindentől meg kell kímélni a gyerekeket.  A vércse igenis megeszi a pockot, nem kötnek barátságot, és sétálnak el együtt az alkonyatban.  Amellett, hogy az ilyen szirupos dolgokat nem szeretem, elzárkózom attól, amit nem tartok igaznak.

– Könnyebb a mai világban eljutni a közönséghez?

– Nehezebb, sokkal nehezebb, mint mondjuk húsz éve. A választék hatalmas lett, a színvonal, pedig nagyon vegyes. A gyerekek szórakoztatására egész iparág épült fel,  ahol a profit érdekében mindent szabad.

– Változtak a gyerekek az elmúlt tíz évben?

– Persze, sokkal pörgősebb lett az élet, hiszen  van internet, mobiltelefon és több tucat tv-csatorna. És a gyereknevelési elvek is változnak. Ez nem marad hatástalan.

–Hogyan adhatjuk tovább az értékes dalok, versek szeretetét?

-Én lassan negyvenhárom éve próbálkozom ezzel. Garancia és recept semmire sincs, de azért reménykedem az értékek megmaradásában, mikor olyan szülők hozzák el előadásra a gyerekeiket, akik annak idején, gyerekként, maguk is velem énekeltek.

– A művészek helyzete hogyan változott?

–Sok lehetőség megszűnt, de közben számtalan új is teremtődött.  Az mindenesetre biztos, hogy sok ötlet nem valósulhat meg pénzhiány miatt.

–Mire számítson ma egy pályakezdő?

–Nem irigylem őket. Mikor én kezdtem, akkor például nem volt menedzserünk. Nekem még, most sincs. Aki engem keres, az megtalál, és tudja azt is, hogy tőlem mire lehet számítani. Én már sikeresen elkerültem, hogy kialakítsák az arculatomat a nagyobb nézettség kedvéért. Nagy szerencse, hogy az lehetek, aki vagyok. Aki ma kezdő, annak talán mindezért jobban meg kell küzdenie.

– Említette, hogy a Daloskönyvekben minden évszakra, ünnepkörre találunk dalokat. Mit jelent ez? Nem számíthatunk újabbra?

–Vannak még kisebb feldolgozatlan területek, ünnepek. Ilyen például az anyák napja is. Van is már a fejemben néhány ilyen dal. Jövőre talán azokból is lesz valami.

Tánczos Erzsébet

Mottó:

S miközben játszunk és tanuljuk a régi fogásokat, ötletes megoldásokat a régi ember sokféle szüksége és mulatsága révén, megértjük, megismerjük műveltségvagyonukat, az emberi művelődés történetét. S közben magyarul beszélünk, nyelvünket is tanuljuk, műveljük. Kézműves játékainkat tervezve, valamikori szép mesterséghez illő szavakat is tanulhatunk, azért hogy ne menjen feledésbe sem a játék, sem a szó.”(Csókos Varga Györgyi: Fonás, vetés, szövés)

 A Magyar Mezőgazdasági Múzeum folyosóján tipegők és kisiskolás gyerekek békésen morzsolják a kukoricát, őrölik, szitálják hosszú perceken át, kitartó figyelemmel. Eszembe, hogy ekkorka koromban én is milyen örömmel morzsoltam, daráltam meg szitáltam a nagyszüleimmel, s közben mennyi ének, mennyi mese volt!

A foglakozást a Kenderkóc Népi Játszóház munkatársai vezetik. Bordács Gábort kérdeztem a játszóházról, a kezdetekről s véleményét a népi kultúra helyzetéről:

– Kik a Kenderkóc tagjai?

 – Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a Kenderkóc Népi Játszóház családi vállalkozásunk, mely már közel tíz éve működik.

– Hogyan született meg a népi játszó ötlete?

– Erről leghitelesebben óvónő végzettségű nővérem tudna mesélni. Ő ugyanis az ötletgazda, ő vágott bele elsőként a népi játszóházba.

– Nehéz volt meggyőzni a családtagokat az ötlet életképességéről?

– A mi családunkban alapvető, hogy segítjük egymást minden lehetséges eszközzel. Testvérem is az első pillanattól kezdve élvezte a szüleink támogatását, segítségükkel kezdte a munkáját. Idővel aztán kiderült, hogy bőven akad munka a játszóházban, ekkor a másik testvérem és én is csatlakoztunk a családi csapathoz. Így az egész családunk aktív részese lett a népi játszóház programnak.

– Azóta változatlan a tagok száma és személye?

– Folytonosak a változások, de ezek egyelőre jót hoztak. Miután a nővérem vidéken alapított saját családot, a távolság nagyon megnehezítette a munka szervetését is, kivitelezését is. Közben a megrendelések egyre csak gyarapodtak. Ezek a körülmények arra késztették a családunkat, hogy két játszóházat működtessünk, így az ország egész területén vállaljuk népi játszóházak és kézműves foglalkozások megtartását.

-A családjukból hozták a népi kultúra ismeretét? Mindebbe beleszülettek?

-A mi családunk amolyan ügyes família, nem riadunk meg semmiféle munkától, ezt a fontos útravalót az őseinktől kaptuk-

– Mit tapasztalnak, a mai „szintetikus” világban van-e elég érdeklődés régi értékeink iránt, van-e esély, hogy mindez megmaradjon, fennmaradjon a jövő generációk számára is?

– A munkánk során rengeteg emberrel találkozunk, s azt tapasztalom, hogy nagyon sok az érdeklődő ember, de gyakran sajnos éppen a döntéshozók nem azok.  Egyértelmű, hogy a városvezetők múzeum- és iskolaigazgatók értékrendjétől függ, hogy egy közösségben mi lesz a követendő érték, mit mutatnak meg, mit állítanak példaként a környezetükben élők elé. Azt látjuk, hogy minél kisebb egy közösség, a vezetői annál jobban tudatában vannak a felelősségüknek, s ennek megfelelően dolgoznak a közösségért.

 Ezért aztán mi már nem lepődünk meg, amikor egy párszáz fős faluban igényesebb és színvonalasabb programokat találunk a falunapon, mint néha egy-egy országos fesztiválon. Ebből is látszik, hogy a pénz nem minden, az igényesség nem csak az anyagiakon múlik. Sajnos a bóvli, a „szintetikus” irányvonal túl sok teret kap, de mi az ellenkezőjén dolgozunk, s azt érezzük, hogy ezzel nem vagyunk egyedül.

– Mi jellemzi a Kenderkóc programjait?

A képen:Lisztes Játszó

– A gyermekprogramjaink alapvetően kétfélék. Egyrészt kézműves foglalkozásból, másrészt a hagyományőrző jellegű népi játszóházakból állnak. Kézműves tevékenységeink közt nagy hangsúlyt kapnak a népi mesterségek: bőrözés, csuhézás, gyékényezés, népi hangszerek készítése.  Közben szélforgók, babák, ajándéktárgyak, használati tárgyak is készülnek egy-egy foglalkozáson, persze természetes anyagokból. Népszerűek a közös sütögetések: a mézeskalács, langalló, kürtöskalácssütés mindig kedvelt a gyerekek körében.

A képen: Kukoricás Játszó

– Mennyiben más egy kukoricás játszó óvodai keretek között és egy múzeum programjában? Hogyan lehet alkalmazkodni a különböző korú gyerekekhez?

– A 0 és 99 év közöttiekkel játszunk. Nem kizárólag a gyerekeknek szólnak a programjaink, bár kétségtelenül ők a fő közönségünk. Elsősorban falunapokra, városi rendezvényekre, fesztiválokra, céges összejövetelekre hívnak minket ( honlapunk a http://hagyomanyorzo-jatszohaz.hu/ ), ilyenkor rendre a családok együtt érkeznek,  mindenki a „vendégünk”. A népi játszóházunk nem gyermekmegőrző! Mi nem arra törekszünk, hogy a szülők leadják a gyereket, amíg ők kikapcsolódnak, hanem lehetőséget adunk arra, hogy a családok hasznosan és értelmesen töltsenek el mondjuk egy délelőttöt. Az ovisok, kisiskolások így együtt alkotnak, játszanak, mesterkednek a nagytestvérekkel, szülőkkel. Sokszor tapasztalni, hogy a kicsi már menne tovább egy másik programra, de az apuka még nem tud szabadulni a célbadobó játékainktól! Mindig bebizonyosodik: a népi tevékenységek az egész családot lekötik!

 Ügyességi játékok

– Hogyan alakítják ki a népi játszóház programjait?

– A paraszti életben, ahonnan mi merítünk, szigorúan és logikusan meg volt szabva, hogy melyik tevékenységnek mikor van az ideje. Csúszás nem lehetett, improvizálásnak ebben nem volt helye. A mi kézműves foglalkozásaink ezt a logikus rendszert követik.

A programelemek az év rendjét követik, s egyetlen dolog, ami alakítja őket: a hagyomány. A mai világban kicsit furcsán is hangzik, hogy mi nem törekszünk a folyamatos fejlődésre, az állandó megújulásra, de miért tennénk?  Az általunk közvetített tevékenységek kiállták az évszázadok próbáját, kikristályosodtak a népszokások, miért ne lenne ez nekünk elég? Megrendelőink közt több multi cég és nagyvállalat is van, ők, ha mi nem zárkóznánk el, még a Mikulásnak is minden évben más nevet adnának, csak még több vásárlót, még több profitot kihozzanak az adott eseményből. 

Mi úgy látjuk, hogy a siker nem ebben az irányban keresendő. Nézzünk csak vissza kicsit az időben, és  lássuk meg, hogyan is éltek őseink! Az paraszti lét mindennapjaihoz tartozó a kukoricafosztást és morzsolást ma „keserves” munkának tüntetik fel.

-Ezek kétségtelenül kemény munkák.

– Nyilván mindenkinek a maga szintjén kellett részt vennie a tevékenységekben, de miért baj, ha a gyereknek is van feladata? Ilyen alkalmakkor  az egész nagycsalád együtt tevékenykedett, még a szomszédok is átjöttek, besegítettek.   Közben beszélgettek, énekeltek. Az ilyen munkáknak közösség teremtő és nevelő ereje volt.

Nézzük meg egy mai átlag család koradélutánját! Apuka a munkahelyén robotol, hogy megfeleljen főnöke elvárásának. Hát anyuka? Ő egy irodában mered a monitorra. Közben az egyetlen gyerekük otthon a virtuális térben magában játszik.

– Ma nagyon sok technikai eszköz segíti az életünket, hogy több szabadidőnk legyen.

– Erre azt mondom, hogy régen megvolt a munka ideje, meg a pihenésé is, voltak kifejezett dologtiltó napok. Ma viszont mit látunk: a pihenésre való napokon, a sok csodagép segítségével végezzük a munkát.  Egyedül, mindenki magában. Ma az a természetes, ha az emberek életük javarészét a szeretteiktől távol töltik. Az a normális, hogy olyan emberekkel körülvéve élik életük túlnyomó részét, akikhez nincs közük. Szerintem ez a keserves munka, s közben elveszik a lényeg: az emberi kapcsolatok. Soha ennyi magányos, talajvesztett ember nem volt! Ez korunk „adománya”. Az sem szerencsés, hogy az élet nagy fordulóit, mint a születés meg a halál manapság nem a családja körében éli meg az ember, hanem valami intézmény falai között, magányosan, s a felnövekvő generációnak nincs képe az élet egészéről.

 -Az objektív valóság ellen mit tehetnénk?

– Az ember tud változtatni az életén, saját felelőssége is, hogy ezt megteszi-e, ha nem érzi jól magát az adott keretek között. Itt most kis lépésekre gondolok: ha a család megfogadja, hogy ezen túl együtt vacsorázik, s közben nem szól a televízió, már az is egy lépés.

– Az eszközeik, tárgyaik nagyon szépek, autentikusak. Hogyan jutnak hozzájuk?

– A Kukoricás és Lisztes játszónk kellékei: a teknők, sziták, a kukoricadaráló mind-mind régiség, ismerősök útján poros padlásokról kerültek hozzánk. Ez részben gyűjtőmunka eredménye,  mára sokan tudják sokan, hogy ezek a dolgok nekünk igazi kincsek. A fakanalak és tálak közt viszont sok az új darab, folyamatosan kell szert tennünk rájuk, hiszen egy rendezvény alatt több száz gyermek is „megedzi” őket. Ezt a kiképzést még a legkeményebb fa is csak nehezen viseli!

– Mit próbálhatnak ki a gyerekek a játszókban?

– A legnépszerűbb játszónk a Kukoricás. Ennek egyszerű oka van: izgalmas dolog a csöves kukorica fosztása, majd kézzel való morzsolása. A lemorzsolt kukorica különféle méretű fateknőkbe kerül, ott lapátolgathatják nagy élvezettel a gyerekek. Ezután következik eredeti kézi darálóval a kukoricaszemek ledarálása, végül a kukoricaliszt szitálása.

A képen:Kukoricás Játszó

A mai gyermekek számára óriási élményt nyújtanak ezek az egykoron a mindennapos munkafolyamatok. Úgy tanulnak meg sok mindent például az anyagokról, mértékekről, hogy nincs más dolguk, csak a játék.

– Milyen egyéb tevékenységet próbálhatnak ki a gyerekek?

– A Lisztes játszóban a gyerekek a kenyérkészítés folyamatát játszhatják el az aratástól a kenyérsütésig. Apró fakaszával és cséphadaróval „learatják”, illetve „kicsépelik” a búzát. Egy eredeti kézi malomkővel meg is őrlik, majd innen nagyméretű teknőkhöz viszik a megőrölt búzát, hogy sziták segítségével lisztet nyerjenek belőle. A lisztet aztán „bedagasztják” és a kelesztőbe teszik. Végül „begyújtanak” a kis kemencébe, ahol „ropogósra sütik” a kenyeret.

– A  nagyobbaknak mit ajánlanak?

-A Népi Ügyességi Játékok programunk a legnépszerűbb a kamaszok és a felnőttek körében. Ezek fajátékok, és egytől egyig saját készítésűek. Édesapánk egy valódi ezermester, az ő keze munkája a sok szép játék.  

– Lehetséges alternatíva egy népi játszó a születésnapi zsúrt tervező szülők és gyerekek számára?

– Egyértelműen igen. Volt is már szerencsénk efféle születésnapot tartani. Örömmel láttuk, hogy a gyerekek hátat fordítottak a drága játékoknak és órákig játszottak a népi játékainkkal vagy éppen hosszú percekre elmerültek a kézműves foglalkozásokban. Fütyültek a virtuális világ kihívásaira, hiszen benne voltak az igaziban! Van ezekben a játékokban valami plusz, ami miatt sohasem mennek ki a divatból, nem lehet őket megunni. Ami több száz éve működik, az csak jó lehet!

– Az érdeklődő ” szülő, pedagógus hogyan lásson hozzá a munkához? Mik azok a tevékenységek, amelyek kevés eszközzel és költséggel is megvalósíthatóak?

– A jó hír az, hogy nem kell sok pénz, és különösebb szakértelemre sincs szükség. A legegyszerűbb dolgok a legérdekesebbek! Játszóházainkban is a valaha a mindennapok részét képező folyamatokat játszhatják el a gyerekek: főzés, mosás, aratás, betakarítás.

Némi játékossággal  a munkafolyamatokba otthon is bevonhatjuk a kicsiket: papírból kuktasapkát csinálunk és egy köténnyel együtt már is kész a megfelelő kuktaöltözet. Érdemes kipróbálni, ha hétvégén a család együtt készíti el az ebédet és a gyerekek nem a képernyőt bámulva várják az étel elkészültét, mennyire is fogják élvezni a munkát is meg a közös tevékenységet is! Miért ne dagaszthatnák a tésztát, keverhetnék a levest? Ugyanezt a mosásnál is alkalmazhatjuk, minden gyerek élvezi a vizeskedést!

A Népi Babakonyhánkban egy gyerekméretű konyhát rendezünk be sparhelttel, tálalóval, bútorokkal és számos konyhai kiegészítővel. A szülők gyakran meglepődnek, hogy a gyermekük milyen ügyesen „mozog a konyhában”, holott otthon egyáltalán nem szoktak segíteni a házimunkákban. Talán rá kéne venni őket párszor, mindenkinek a hasznára válna! Túlzott, vagy rosszul értelmezett kímélet helyett hasznosabb, ha együtt töltjük az időt a gyerekekkel, és közösen hozunk létre valamit!

– Jobban értékeljük a hagyományainkat, mint néhány éve, vagy sem.

–  Egyértelműen egyre többen érdeklődnek közös hagyományaink iránt. Az is igaz azonban, hogy ugyan a hagyományos értékeket egyre többen vállalják fel, az egész társadalmon belül még mindig kisebbségben vagyunk. Amíg tíz kisiskolásból hat természetesnek veszi, hogy a játszóházunkban az általa éppen morzsolt kukorica műanyag, addig még van hova „fejlődni”.

Tánczos Erzsébet írása

– Mióta foglalkozik kézimunkázással?

KÉZMŰVES REMEKEK

– Attól függ, mihez viszonyítjuk. Mert én ugyan hamarabb kezdtem el a tojással foglalkozni, de gyerekkoromban mézeskalácsos kisinas voltam a nagymamám mellett. A nagymamám mézeskalácsokat és gyönyörű grillázstortákat készített esküvőkre. Kisgyermekként imádtam nézni a nagymamámat, amikor mézeskalácsot vagy grillázst készített. Amikor elvittük a lakodalmas házba, és megdicsérték hát olyan büszke voltam rá! Nem gondoltam volna, hogy valaha én is készítek mézeskalácsot.

– Honnan akkor az érdeklődés a kézművesség, népművészet irányába?

– Nagyon sokat köszönhetek a nagyszüleimnek, tőlük kaptam a fogékonyságot. És hát a kézügyességet is volt honnan örököljem. Bár budapesti vagyok, sokat voltam gyerekkoromban vidéken, és hatott rám az ottani élet.

– Nagyszüleinél töltötte a nyarakat?

– Ennél azért szomorúbb a történetem. Öt évesen elvesztettem az édesanyámat. Jó ideig a vidéken élő nagyszüleim neveltek. Egész életemre kihatott, amit gyerekként átéltem. Egy ötéves gyerek mélyen átéli már az elvesztés fájdalmát, a megváltoztathatatlant, hát ezt is korán meg kellett tanulnom. Túl a fájdalmon azonban az önmagamra utaltság adott egy olyan erőt, és tartást, amivel úgy érzem, könnyebben tudok boldogulni. Soha nem kaptam az élettől semmit csak úgy, mindenért meg kellett küzdenem. Büszke vagyok arra, amit elértem, mert tudom, hogy csak magamnak köszönhetem.

– Szomorúak voltak akkor a gyermekévek?

– Nem, a nagyszüleimnél megkaptam azt a szeretetet, ami egy gyerek egészséges fejlődéséhez kell. Nagymamámtól nagyon sokat tanultam, az ő élete, életvitele példa volt a számomra mindig is.

-A pályaválasztásánál a kézművesség azonnal felmerült?

-Ha elárulom, hogy 26 évig vegyészként dolgoztam Budapesti Műszaki Egyetemen, kiderül, hogy nem. Igaz ugyan, hogy útravalót népművészetből kaptam bőven. Olyan szerencsém volt, hogy Borbély Joli néni, aki a tanárom volt, megkedveltette velem a néptáncot, s ezzel az egész népi kultúrát, persze.  Ennek köszönhetően 14 évig táncoltam. Sok régi ismerőssel találkozom a különböző kiállításokon és vásárokon, s ők is valamely népi mesterséget űznek. Talán ez, és a nagyszüleimtől örökölt vonzalom a régi dolgok iránt, határozta meg a mostani életemet.

– A munkában eltöltött évek alatt is foglalkozott kézművességgel?

-Egy darabig nem foglalkoztam kézműves tevékenységgel. Négy gyerekem született, szívesen készítettünk mindenfélét a saját örömünkre. Ügyeskedtünk, alkottunk, mindent elkészítettünk alkalmakra, ünnepekre, ami csak eszünkbe jutott. Mivel azonban a közalkalmazotti fizetés akkor sem volt sok, kihasználtam az adottságaimat és a lehetőségeket. Kis textilfigurákat készítettem. Zsűriztettem őket, és így árusíthattam is. Egyszer egy ismerősöm említette, hogy van valaki, aki kézműves termékeket forgalmaz külföldre. Elvitt hozzá, bemutatott a forgalmazónak. Ő azt mondta, hogy nagyon helyesek, amiket készítek, de ő csak hímes tojásokat forgalmaz.  Említette, hogy ha van kedvem, csinálhatom. Hát volt. Olyan kedvet kaptam, hogy a mai napig is csinálom.

– Bizonyára rutinja volt már a hímesek terén.

– Dehogy! Pont a tojásfestés nem ment igazán. Így egészen véletlenül kerültem e csodálatos világba. Soha nem tanultam rajzolni. Soha nem tudtam tojást díszíteni, de még csak tisztességesen megfesteni sem.

– Ebben az esetben elég vakmerő volt a vállalása.

– Elhatároztam, hogy a hímesekkel fogok foglalkozni, és hát így is lett. Jellemző rám, hogy fejest ugrok a dolgokba. Kedvet kaptam a tojásfestéshez, s elég makacs és kitartó természet vagyok, hát nem adtam fel a próbálkozást, kísérletezést. Majdnem egy évig tartott különben, amíg a tojásfestés úgy sikerült, hogy meg voltam az eredménnyel elégedve. És ez még csak az alapozás volt. Legkedveltebb színem a kékfestő. Közel egy évig kevertem a festék színét, míg megfelelő lett. Semmi sem érhető el könnyen, de ez nem is baj.   A mai napig őrzöm és mutogatom az első tojást, amit készítettem. Akkor nagyon örültem annak, hogy milyen ügyes vagyok. Ma már egy kicsit szebben rajzolok, de akkor nagyon büszke voltam magamra. Lázár Julika, azaz Lázár Julianna mézeskalács- és hímestojás készítő, népi iparművész segített ebben a folyamatban engem. Ezúton is köszönöm a türelmét, segítségét, még telefonon is zargattam jó párszor, amikor elakadtam a folyamatban. Mindig összehozott a sorsom olyan emberekkel, akik meghatározóak voltak a pályámon, Julika is egy ilyen ember. Hosszú évek alatt sajátítottam el a rajzolást. és alakult ki a saját stílusom.

-A tojás írókázásával kezdett foglalkozni?

– Mivel a karcolás volt az a technika, amivel megismerkedtem, maradtam is ennél. Nem ez a legelterjedtebb, de a legrégibb. Kitűnő írónk. Móra Ferenc, régész volt. Ő tárt fel avar kori sírokban karcolt tojást.

– Aki nem szakember, nem sokat tud a tojáskarcolásról.

-Igen, az írókázás  például sokkal ismertebb, a tojáskarcolás nem annyira ismert technika.

– Miért van ez így?

– Azért, mert nincs olyan gazdag minta kincse.  Régen általában a férfiak készítették, mégpedig úgy, hogy bicskával karcolták a mintát. És persze nem rajzolták le, nem dokumentálták a mintákat. A szakkönyvekben csak megemlítik, hogy karcolt tojás. Van néhány  kép is, de nehéz mintát találni.

– A néhány hagyományos mintával hogyan lehet boldogulni?

– Nehezen, az ember folyton keres, kutat, de hát a felfedezés öröme az egy csoda.  Nagyon nehéz volt a zsűriztetés is, amikor elkezdtem a karcolt tojásokkal foglalkozni.  Többször felrótták negatívumként, hogy nem hagyományos a mintakincsem. Ez bizony elkeserített, de nem hagytam magam, s megtaláltam a megoldást.
Úgy döntöttem, hogy saját tervezésű mintával díszített műveket adok be zsűrizésre, de a népművészet mintakincséből merítek. Erre végül megkaptam a népi iparművész címet. Alaposan megdolgoztam érte, de ez persze nem baj.

– Említette, hogy nem túl nagy a karcolt tojások mintakincse. Van-e Önnek specialitása vagy kedvenc mintája?

– Legjobban a csipke mintákat szeretem, ezen belül is a halasi csipke a fő ihletőm. Ezzel a technikával lehelet vékony vonalakat is lehet húzni. Így aztán a csipke jellegű minták gyönyörűen kihozhatók. Szívesen rajzolok csipkék mellett madár motívumot is a tojásokra.
A nagymamám arra tanított, hogy mindig olyan dologgal foglalkozzak, amit mások nem nagyon tudnak. Ez a csipke minta pont ilyen, még a mézeskalácsaimon is szerepel. Lehet, hogy mások szemében ez a mintázás túlságosan díszített, de egyszerűen nem tudok megállni, ha a kezembe veszek egy tojást, vagy mézeskalácsot. Az is igaz, hogy vásárokon, kiállításokon mindig sikere van a munkáimnak. Túl sokat sose tudok csinálni, és ez nagy öröm.

– A tojásdíszítés mellé miért választotta a mézeskalácsosságot is?

– Sajnos itt nálunk, a K árpát-medencében a tojásírás meglehetősen szezonális dolog, szinte kizárólag húsvétkor van rá igény. Ezért aztán más kézműves tevékenységet is kerestem magamnak. A mézeskalács díszítés aztán a másik nagy kedvencem lett, nagyon sok örömet találok benne. Mivel a tojásdíszítést akkor már régóta műveltem, nem volt nehéz az eltervezett mintákat elkészíteni. Egyszerűen a kezemben van már.

– Más jellegű alkotásai is vannak?

– Említettem már, hogy mindenbe fejest ugrom. Pár éve halottam, hogy létezik bizonyos nemzetközi csokoládéfőző verseny. Amint ezt megtudtam, biztos voltam benne, hogy ott a helyem. Több éven át pályáztam különösebb eredmény nélkül. 2011-ben aztán én magam is meglepődtem, mikor végül bejutottam az első tízbe.

– Mit jelentett ez?

– Azt, hogy mehettem Portugáliába, a nagy megmérettetésre.  Ott természetesen el kellett készíteni versenyfeladatot.  Két órát adtak rá összesen. Szerencsére a verseny előtt előfőzést végeztem.

– Miért volt ez nagy szerencse?

– Azért mert az ottani cukor az nádcukor. Abból aztán nem úgy készül a karmell, mint a mi répacukrunkból. Még jó, hogy ez nem a versenyen, élesben derült ki!

 – Mit lehet ilyen helyzetben tenni?

– Én bizony elővettem a jó kis magyar cukrot. Csodálkozott is a zsűri, hogy miért nem teszek bele először egy kis vizet. Erre én megmutattam, hogy a mi cukrunkhoz nem kell víz. A versenymunkám jól sikerült. A negyedik helyet értem el, és mellé kaptam egy külön díjat is. De van egyéb is. Évtizedekig vártam a lehetőségre, hogy bemutathassam, milyen grillázstortát tudok alkotni. Mindazt, amit még a nagymamámtól tanultam. 2011-ben aztán olvastam, hogy van egy ilyen verseny. Azonnal beneveztem, és két bronzérmet nyertem. Hát igen, tortakészítésben is örömömet lelem. Sokan ódzkodnak tőle, pedig az egyik legkönnyebben elkészíthető édesség. És a siker többnyire borítékolható!

– Érdekli-e az embereket manapság mindaz, amivel Ön foglalkozik?                                                                                                                        

– Én szívesen alkotok gyerekkel, felnőttekkel egyaránt, tudásomat nagy örömmel adom át. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum hagyományos húsvéti programján gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkozom. Sajnos a mai szülői, nagyszülői generáció életéből kimaradt ez a lehetőség, akkoriban nem voltak kézműves foglalkozások. Amikor a gyerekekkel foglalkozom, bizony látom a szülőkön, nagyszülőkön, hogy ők is szívesen részt vennének az alkotásban. Ha van rá lehetőség, nálam ki is próbálják.

– Van-e olyan fortély, amit megtanít itt és most?

– Nagyon szívesen osztom meg a fortélyokat, nem gondolom, hogy meg kellene tartanom magamnak a tudományomat. Nem elég megfesteni tudni, előbb ki is kell fújni a tojást. Egy fortély például az, hogy ez hogyan sikerül.

– Igen, legalább is nekem gyakran már a kifújásnál megáll a tudományom.

– Ennek nem kell így lennie.  Ha van otthon kis fúrógép, az jó, de néhány tojáshoz nem szükséges. A megmosott, megtörült tojást tűreszelővel is ki lehet lyukasztani. Először mindig az alsó végét lyukasszuk, ahol a légzsák van.  Ez fontos, mert így nem fog kifolyni a tojás belseje. Utána a tetejét lyukasszuk ki! Aztán meg a hártyát, majd össze kell keverni a tojás belsejét. Ekkor az már könnyen kijön. A gyakorlat teszi a mestert, én már külön ki tudom fújni a sárgáját és a fehérjét.

– Hogyan látja a népművészet helyzetét?

– Optimista ember vagyok. A népművészet helyzetét is így ítélem meg. Az a tapasztalatom, hogy megint van igény a kézműves termékekre. Ezt a munkát csak nagy odaadással, alázattal és szeretettel lehet készíteni, ezért az elismerések nagyon jól esnek. Főleg a fiataloktól, ennek a korosztálynak a véleménye mindig őszinte. Örülök, ha tetszik nekik a munkám, kedvüket lelik a népművészetben, Végül is a fiatalok a jövő letéteményesei, rajtuk múlik, hogy mindez megmarad-e. Nekem mindig sok munkám van, és ez nagyon jó dolog. Számos hazai és külföldi kiállításon és vásáron vettem részt. Munkáim rendszeresen láthatóak a Míves Tojás Múzeumban. Mézeskalácsaim szerepeltek a Hold hercegnő című filmben, meg még számos reklámfilmben. Sok újságcikk és TV felvétel jelent már meg az alkotásaimról.

– Mik a tervei?

– Remélem, még sokáig tudok dolgozni, alkotni. Számos tervem van, talán több emberöltőnyi is. Amikor dolgozom, határtalan lelki békességet érzek. A munkám számomra a legjobb kikapcsolódás. Szerencsés vagyok, mert a munkám egyben a hobbim is. Alig várom, hogy a sok kis unokámmal is tudjak foglalkozni. Remélem az ő érdeklődésüket is felkeltem az alkotás öröme iránt, valahogy úgy, mint az enyémet az én nagymamám.

Tánczos Erzsébet írása