“Azok is a nemzet díszére élnek, kik a szép mesterségekben magokat mások felett jelesen megkülönböztetik.”
Mátray Rottkrepf Gábor, 1928

 

– Mikor kezdett el vonzódni a népművészethez?

– Nem emlékszem időpontra, vagy eseményre, beleszülettem. De nem is a népművészetbe, hanem a múlt tiszteletébe, a hagyományaink megélésébe egy (ahogy akkor láttam), átlagos családba. Édesapám megbecsült kovácsdinasztia tagja, édesanyám részéről tisztességes parasztcsaládból származom. Felmenőim mind dolgos emberek voltak, büszkén gondolok rájuk. A Tolna megyei Diósberényben születtem, kicsi, csinos sváb faluban, ahol békésen megfért egymással magyar, sváb, felvidéki, székely és cigány is, de az etikai normákat persze mindenkinek be kellett tartania. Háromgenerációs sváb családba születtem,  óvodáskoromig nem is tudtam magyarul, de ez sosem okozott gondot. Boldog, biztonságos, élményekben  dúskáló gyermekkorom volt. Később Hőgyészre költöztünk, ahol kinyílt számomra a világ. Nálunk különben  természetes, hogy mindenki vonzódik a hagyományokhoz, ezzel a szemlélettel éltünk és élünk. Sohasem gondoltunk arra, hogy a régi bútorokat átmázoljuk olajfestékkel, de nem is cseréltük le úgynevezett modern bútorokra. Valahogy ösztönösen úgy éreztük, hogy amit már egyszer jól kitaláltak, azon felesleges módosítani. Befogad az ember modern dolgokat is, de egy tárgyat, amit szívesen használ, azt azért megőrzi.  Így aztán  kincsként őriztük és őrizzük például a nagymama bekeretezett menyasszonyi koszorúját.

– A család mindennapjaiban hogyan voltak jelen a múlt értékei?

– Tolnai sváb nagymamám még népviseletben járt. Sokat tanultam tőle, a mai napig főzök olyan ételeket, amelyeket otthonról hoztam. Rengeteg régi receptet „tartok életben” a mindennapokban. A régi gyerekágyas lepedőket pedig a vásárokon abroszként használom, mert igenis meg akarom mutatni ezeknek a tárgyaknak a szépségét. Gyakran gondolok rá, hogy tudatosabban kellett volna figyelnem, olyan praktikákat, szokásokat, ízeket megjegyeznem, melyek félő, hogy elvesztek, elvesznek.

– Mit szólt a környezete, mikor művésznek állt?

– Nézze, egyfelől a mienk nagyon ügyes família. Ez mondhatni szabadidős tevékenység a családunkban, ami beragyogja a napjainkat. Azt viszont sokáig nem értették, hogy miért választottam a bizonytalan művészi pályát stabil jövedelmemmel kecsegtető szakma helyett. De a hajlamom másra, a művészi pályára késztetett. Kicsi koromtól elrévedtem a színekben, technikákban, szerettem a különböző rajzeszközöket. Édesapám nagyon szerette volna, ha úgy játszom, mint a többi gyermek, és nem az ablakból rajzolgatom az éppen szánkózó társaimat. Szívesebben rajzoltam őket. Később ugyancsak nagyot csalódtak, amikor meglátogattak a magyarlukafai alkotóházban, ugyanis a faluban egyetlen bolt meg egy kocsma volt az összes intézmény, s a tehenek az utcán kószáltak. Elképedtek, mert pont ebből az életből akartak kiemelkedni, kimenteni engem. Azóta megértették, hogy a mai napig azokból a nyári tapasztalatokból, merítek. Kitűnő útravalót kaptam  többek között Szatyor Győzőtől, Andrásfalvy Bertalantól, Lükő Gábortól, Tarján Gábortól.

– Az alkotói munka nem 9-től 5-ig tart, teljes embert kíván. Közben önnek családja  van, háztartást vezet. Hogy férnek meg egymással ezek a tevékenységek?

– Időnként bizony nehezen viseli ezt az életformát a családom. Az is igaz azonban, hogy a fiam beleszületett abba, hogy nekünk a nyaralás gyűjtő út is egyben. Talán emiatt is választotta a történelem – néprajz szakot az egyetemen. Bizony gyakran felfordulás van nálunk, elismerem, hogy lelkifurdalás nélkül előnyben részesítek egy izgalmas programot a kötelező házimunkákkal szemben. Cserébe naponta főzök, gyakran sütök és persze kertes házban lakunk, tehát állandóan tennivalóm van. No, és ott a szőlő is. Kifejezetten szeretem a szőlőt: szinte érzem, ahogy a metszést követően föllélegzik. Nem sok ami terem, de saját készítésű borral kínáljuk a vendégeket.

– Grafikusból lett bútorfestő.

– Igen, grafikusként kezdtem a pályámat, a bútorfestés később jött az életembe. Előtte tanultam még fafaragást és csuhézást is.

– Ennyiféle tevékenység mellé hogyan jött az igény a bútorfestésre?

– Na, ennek külön története van.  A nagymamámtól örököltem egy festett ládát. Amikor ’47-ben a mi családunkat is meghurcolták, majd kitelepítették – előbb Regölybe, azután Németországba – annyi holmit vihettek magukkal, amennyi ebbe a ládába belefért. Ez a kelengyeláda végül egyik nagybátyám padlásán kötött ki. Onnan szerette volna Németországba vinni egy másik rokon. Hegyeshalomnál azonban a vámosok nem engedték, hogy kivigye az országból.  Azt mondták, előbb engedélyeztesse a múzeummal. Szerencsénkre a rokon nem tudta, hogy hova kellene fordulnia. Tévedésből az Iparművészeti Múzeumhoz fordult, ott pedig elutasították. A láda egy hangárban várakozott és enyészett. Amikor ráleltem, azt sem tudtam, hogyan álljak neki a felújításának. Végül megkerestem restaurátor barátaimat, majd idős mesterek műhelyében inaskodva tanultam a szakmát.  A restaurálás végül olyan jól sikerült, hogy a nagybátyám megkért, készítsek neki egy ilyen ládát, de újat. Igen, a nagymamám ládája az egyik büszkeségem, s meghatározó abban, hogy bútorfestő lettem. A felújítása okozta érzés, az, hogy 100 évvel ezelőtti munkát próbálok az alkotás szintjére visszaemelni, máig bennem él. Nagy alázattal lehet csak hozzányúlni ezekhez a dolgokhoz. Az ember amúgy mindig is szerette a szépet maga körül. A bútorfestő a régi, elnyűtt berendezési tárgyakat kelti életre, hogy legyen jövőjük a jelenben és emlékeztessenek a múltra. Ez hivatás, nem csak munka.

– Hogyan lett ebből a meghatározó élményből kenyéradó hivatás?

-A kilencvenes évek elején fogtam bele, először persze a grafikusi munkám mellett alkottam. Egyszerű hobbiként indult az egész. Kezdetben magamnak újítottam föl néhány bútort, aztán barátoknak, ismerősöknek és szép lassan átvette a munkám többségét. Később füveskönyvekből néztem ki a mintákat, ezek nagyon közel állnak az én lelkivilágomhoz. A mintáknak régen nem volt se szeri, se száma, mégis minden tájegységnél kialakult egy jellegzetes mintavilág, amit aztán én is felhasználok a bútoraimon. Alkalmazott grafikusból így lettem bútorfestő, ám nagy hasznát veszem a grafikus szakmai fogásoknak is, tudom ötvözni, mondjuk portáltáblák népies, de tipográfiailag helyes kivitelezésénél.

– Milyen anyagokkal festi a bútorokat?

– Őseink olyan természetes anyagokat használtak, mint a vér vagy a diónedv. Akkor, amikor a színes, virágos bútorfestés népszerű lett, jött el a földfestékek ideje. Ma már rengeteg festék áll a bútorfestők rendelkezésére, szinte csak a pénztárcánk szab határt.

– Felismerik-e egymás munkáit a bútorfestők?

 – Igen, akinek kiforrott technikája van az jól felismerhető.

– Jellemzi-e az alkotás az alkotót?

-Bizony, és kell is, hogy felismerhető legyen és jellemző, hiszen a portékában benne kell, hogy legyen a lélek. Én fekete-fehér párti vagyok, de ez a bútoraimon nem tükröződik.  Szeretem a kéket, a mélyzöldet, de soha sem viszem túlzásba a színezést, megpróbálok egy-egy színvilágon belül maradni.

– Melyek a kedvencei az Önre jellemző motívumok?

– Portékáim egy részét a hagyományos népi bútorfestés motívumai alkotják. Különösen kedvelem a borsodi, dél-dunántúli formavilágot. Voltak gyűjtő útjaim Békésben, Baranyában, néprajzot is tanultam. Gyermekkorom helyszíneinek csodálatos, geometriai alapokon nyugvó mintáit szívesen festem a restaurált bútorokon. A tárgyak formavilágát a népi kultúrából merítem, de ügyelnem kell arra, hogy a funkció kövesse korunk igényeit. Szeretem tudni, hogy kinek dolgozom, megpróbálom a megrendelőt “megismerni”, mielőtt nekilátok a munkának. Sokkal könnyebb így alkotnom. Ha pedig elkészül egy mű, könnyebb “elengedni”, ha tudom, jó helyre kerül. Szívesen használják bútoraimat parasztházakban, patikák díszítésére vagy éppen különleges hangulatú üzletekben.

– Újíthat-e, hozhat-e létre motívumokat egy népi iparművész?

– Véleményem szerint igen, nekem is vannak újításaim. Van például egy olyan, ami Vas megyei mintából indul, de már alig hasonlít az eredetire, teljesen az én ízlésem szerint alakult át. Ezt én nem tartom szentségtörésnek, hiszen régen is egy-egy festő változtatott a motívumokon, ez elfogadott dolog volt. Úgy gondolom, hogy ettől is egyedi az alkotás, és nem tömegtermék. A másik rám jellemző stílusjegy maga a gyógynövényes minta.  Munkáim többségét gyógynövényekkel díszítem, leginkább a magyarországi védett és ritka fajokat festem meg. Így próbáltam meg összehozni a füveskönyvek hangulatát a népművészettel.

–  Kiknek szól a kétnapos bútorfestő kurzus, amit Ön  tart?

– Laikusoknak, természetesen, hiszen a gyakorlatot nem lehet gyorstalpaló tanfolyamon elsajátítani. Számos emberben megfogalmazódik az igény, hogy a maga kedvére alakítsa régi bútordarabját. Így aztán alapfogásokat tanulunk, mely elegendő kisebb tárgyak megfestéséhez. Számtalan visszatérő érdeklődő van, akikkel már sokkal könnyebb haladni.  A kézzel fogható tevékenységet, az alkotás nagyszerű érzés ám! A tanítványaink általában felnőttek, de nagyon szívesen foglakozunk érdeklődő gyerekekkel is. A részt vevők munkáiból ízelítőt kapunk például a http://xfree.hu/album_show.tvn?aid=168119 weboldalon is.

– Milyennek látja a népművészet helyzetét?

– Ez aztán komoly kérdés. Nem is vagyok benne biztos, hogy beszélhetünk-e klasszikus értelembe vett népművészetről jelen esetben. Anno a hagyományos tárgyak egyértelmű funkcióval, hagyományos formavilággal, és a funkciót segítő díszítéssel készültek. Ám a környezet, a világ változásával ez is folyton alakult. Ezért aztán nem lehet egyetlen időszakot sem kiragadnunk a történelemből, amikor tól-ig határral határozhatunk meg formát, díszítést, de még anyagot sem. A régi idők embere nem fogyasztó felfogással készítette tárgyait, üzenetet hordozott minden darab. A huszadik század elejétől fogva azonban elsikkadt az üzenet. Egyszer csak elkezdték mások megmondani, hogy miként dolgozzon a népművész. Na, itt vett rossz irányt a mai értelemben vett népművészet. Biztos, hogy nem lehet konzerválni a nép művészetét. Ma már hiányoznak azok a körülmények, melyek befolyásolták, hogy adott tárgyon mely motívumot használták. Sokunk már nem is érti a régi idők szimbólumait. Úgy gondolom, aki ezt a világot választja, felelősséggel tegye.  Annak a kutatást élete végéig folytatnia kell, a munkája közízlést formál. Nekünk mindig egy lépéssel a tömegízlés előtt kell járnunk. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, a lehető legtöbb tudást meg kell szereznünk. Ráadásul egyetlen mesterséget sem lehet kiragadni a maga környezetéből, a bútorfestőnek az asztalossal, a vasaltok készítőjével is együtt kell dolgoznia. A viseletkészítő sem tud a hímzés vagy a takács nélkül nagyot alkotni, hiszen az alapanyag megválasztása is része a tervezésnek. Minden mindennel összefügg.

– Mire készüljön, aki ma népi iparművésznek áll?

– Nehézségekre, gátló tényezőkre, némi szakmai féltékenységre. Készüljön anyagi bizonytalanságra és a népi kultúra méltatlan háttérbe szorulására. Érthetetlen számomra, hogy az Európában egyedülálló népművészet, kézművesség miért tartozik ma az agrárium alá.  Miért nincs ennek a szférának képviselete a kormányban, vagy valamelyik minisztériumban? Hogyan tudna egy mezőgazdasági szakember felelősséggel dönteni a népművészetről? Miután ez önmagában nemzeti érték, sokkal nemesebb szintet érdemelne!

– Hogyan lehetséges közel hozni az érdeklődőket, alkotásokat egymáshoz?

– Ismét egy nehéz kérdés. Sajnos, nincs utánpótlás. Nem vonzó manapság munkanélküli népművésznek lenni, s nem is lehet színvonalas alkotást létrehozni, ha közben nem tud megélni az ember. A vásárok bérleti díja is gond. Egy kézműves nem tudja kifizetni, főleg előre nem. Inkább keres valami más megélhetést, a művészet hobbi lesz. Én a megélhetés szintjén foglalkozom a bútorfestéssel, és úgy látom, hogy a kézműveseknek több eladási lehetőséget kellene biztosítani. Ugyanakkor az oktatásügynek is hatalmas a felelőssége, hiszen például kikerült az iparművészeti képzésből a néprajzi oktatás, miközben éppen az iparművész ültethetné át a népművészeti elemeket a hétköznapok tömegárujába. Fontos a szakmai kontroll és az állandó kapcsolat az iparművészet, a népi iparművészet, a kézművesség és  népművészet között. Egyik sem létezhet a másik nélkül.

– Nem von el energiát az alkotó munkától az Iharos Egyesületben betöltött elnöki tisztsége?

– Igen, az egyesület feladata komoly megterhelés, a szabadidőm, de néha munkám kárára. Az ügyintézés, szervezés sokszor elvon az alkotástól, de az egyesület sikerei új energiát is adnak.

– Hogyan lehet valaki egyszerre szemlélődő művész és nyüzsgő közösségi ember?

– Kívülről lehet, hogy ez kettősségnek tűnik, de bennem ragyogóan megfér a szemlélődés és a “motor”szerep. Sokszor lekötnek dolgok, s a csendes megfigyelő köntösébe bújok.  Másfelől fontos nekem a közösség, jól képviselem mások érdekeit (sokkal jobban, mint a sajátomat). Az ezzel járó feladatot pedig fel kell vállalni. Tudom, hogy én mit várok egy ilyen civil szerveződéstől, és igyekszem azt megvalósítani. Szerintem nincs ebben semmi ördöngös. 

– Mit tanácsol az alkotó pályára készülőknek?

 – Kitartás, alázat, elhivatottság nélkül ne is álljon neki senki. Számtalan ember csodabogárnak tart bennünket alkotókat, de felül kell emelkedni ezen-elvégre csak nézőpont kérdése, hogy mi vagy ki a normális!

– A szülők, nevelők hogyan ismertessék meg a gyerekekkel a népművészetet?

– A kulcsszó az, hogy együtt. Ez a legfőbb. Együtt az óvodában, az iskolában, a klubban, a szakkörben, de főként a családban! Soha ne húzzunk szűk falakat magunk köré, éppen elég kényszerbe vagyunk így is bepréselve. Minden tevékenységet komplexen kezeljünk, és igen, élvezzük, szeressük azt, amivel foglalkozunk.

– Mire érdemes festenünk, ha nincs az első kísérleteinknek megfelelő bútorunk?

– A hobbyboltokban kapható tárgyak egy része jól festhető, de meg kell nézni, hogy miből készültek, s hogyan állították össze. Ezerféle silány minőségű ládika kapható, de ezek ragasztott bóvlik, egykettőre szétesnek, s oda a munkánk. Ugyanezeken a helyeken kaphatunk hazai ragasztott és egyben szögelt dobozokat, ládikákat is. Ezeket jó szívvel ajánlom, bírják a strapát. Kicsit drágábbak, de örök kedvenceink lehetnek.

– Kezdő alkotóknak milyen festékkel érdemes tevékenykedniük?

-A földfesték, olajfesték nagyon jó, de első próbálkozásra nem ajánlom. A temperát sokan ismerik, de annak le kell fújni a felületét, hogy tartós legyen.  Ennek a technikáját azonban alig valaki ismeri. Így marad az akril, bár azt is érdemes kezelni, hogy tartós maradjon. Aki már belelendült, annak mondom, hogy  karcolt, vagy vésett felületek színezésére növényi nedvek vagy vér igen alkalmas, de a korom és viasz (eredetileg kalapzsír) alkotta keverék kétségtelenül a legjobb.

– Milyen mintákkal érdemes kezdetben dolgozni?

– Egyszerű és esztétikus, ezek a kulcsszavak. Lehet egy nagyon egyszerű élet-jelet (7 pötty) is festeni egy kisebb felületre, de nem mindegy, hogy hol és milyen méretben helyezed el. Ez már arányrendszer, amit sosem hangsúlyozok ki a tanfolyamon, mert sokan megijednének tőle, de elengedhetetlen a minőségi munkához. Az itt bemutatott két egyszerű motívum a tanfolyamon is a kedveltek közé tartozik, ajánlom kipróbálásra.

 – Hol találkozhatunk  Önnel?

– Vásárokon, mint például  az Íjász Napfordulón, Zsámbékon,   Budapesten a  Nemzetközi Táncháztalálkozón vagy  Orbán – napon a  lakóhelyemen, Tárnokon feltétlenül ott leszek.

   A honlapom ( www.amenteva.uw.hu  ) tartalmazza a részleteket.

 

  Mottó : „Az íráshordozó anyagok készítése az a művészet, mely minden más művészetet megőriz.” 

                                                                                                                                    Vergilius

   

  -Vincze úr, Ön hosszú éveken át nem a fehérmívességgel, azaz a papírgyártással foglalkozott.

– Bizony, 1992-ig a Videotonban dolgoztam üzemmérnökként.  S nem önszántamból következett be pályafutásomban az a radikális váltás, aminek persze ma már örülök.

A rendszerváltást követően, különösen a szovjet – orosz megrendelések hanyatlása miatt nehéz helyzetbe került a VIDEOTON, s ott is leginkább a számítástechnikai ágazat. Korábban a termékek több mint háromnegyede az említett a piacon került elhelyezésre, erre az időszakra viszont minimálisra csökkent a kivitelük. Ez természetesen erősen hatott a foglalkoztatottak létszámára, így hát rövid időn belül a szakemberek jelentős része az utcán találta magát. Én 1992-ben jutottam erre a sorsra. Nem volt könnyű dolog, mert szerettem a munkámat, s nem volt kész tervem a jövőt illetően.

– Manapság nagyon fontos, hogy az ember tudjon váltani, de ez sokszor nem egyszerű. Kreativitás, higgadt döntéshozás, rugalmasság kell ehhez?

–  Általános bölcsességeket nem mondanék, de a magam tapasztalatait szívesen megosztom. Több mindennel is próbálkoztam, de sehogyan sem akadtam rá arra az elfoglaltságra, ami hasonló szakmai elégedettséggel töltött volna el, mint amit el kellett hagyjak.

Két év keresgélés és próbálkozás után adódott a lehetőség, hogy megpróbáljak egy homlokegyenest más tevékenységet, nevezetesen egy – mint később bebizonyosodott – igen érdekes, régi kézműves mesterséget: a kézi papírmerítést. Rokonlátogatások során néhányszor láthattam, hogy Szentendrén Vincze László papírt készít valami tejszerű folyadékból, meg hogy nem vágja le a szélét ahogy az szokás …, de meg is maradtam a rácsodálkozás szintjén. Nem volt semmi villámcsapásszerű rátalálás érzésem, hogy ez az én utam, amikor láttam László munkáit. Tetszett, amit létrehozott, de nem éreztem azt, hogy jó lenne kipróbálni. 1994-ben Laci öcsém, aki ismerte elhelyezkedési nehézségeimet, felajánlotta segítségét. Ezután elkezdtem nála tanulni a mesterség csínját-bínját, fogásait, eszközök készítését, megismertem a szükséges alapanyagokat. Na, ekkor már engem is megfertőzött ez a dolog! Olyannyira, hogy idővel annyi ötletem lett nekem is, hogy öt év elteltével úgy döntöttünk, hogy megpróbálok önállóvá válni. A próba sikeres lett, azóta a papírmerítés a szenvedélyem és a kenyeremet is adja.

 

Vincze Mátyás termékei

 

– Hogyan készül manapság a merített papír, aminek szerencsére reneszánsza van?

– A készítésnek nincs írott technológiája, a minőség az egyik kulcsszó! Jó minőségű papírt megfelelő minőségű alapanyagokból, megfelelő eszközökkel, rengeteg gyakorlással, kísérletezéssel, nem egyszer kudarcok árán lehet készíteni. Én úgy voltam vele, hogy a kudarcok nem keserítettek el, inkább arra sarkalltak, hogy kiderítsem a hiba okát, keressem a megoldást. Tanulópénznek kell felfogni, nem feladni, a megoldást keresni: ez az egész életre igaz, úgy hiszem. Sok éve művelem már, de még ma is varázslatnak tartom a fehérmíves mesterséget. Kis túlzással azt is mondhatnám, ha nekem kellene érte fizetnem, akkor is csinálnám!

 

Vincze Mátyás termékei

– A szűkebb családjában ön az egyedüli fehérmíves?

 – Nem, a feleségem ötleteivel segít, nem kis részt vállal az „innovációból”.

 – Mi készteti újabb és újabb ötletek megvalósítására?

 – Nagy hajtóerő, ösztökélő erő a megrendelők, vagy csak az egyszerű szemlélődők elismerése, elégedettsége. A kézműves mesterség nagy előnye, hogy az elkészített munkadarab, termék minősége azonnal lemérhető azáltal, hogy megvásárolják-e, szeretné-e sajátjának tudni az ember. Elmondhatom, hogy a termékeink iránt mind a mai napig mutatkozik érdeklődés, és ez igen jó érzés.

 – Mi kell ahhoz, hogy valaki merítő legény legyen? Milyen adottságokkal, tulajdonságokkal kell rendelkezzen?

 – Ha humorral akarnám elütni, azt mondanám, nem árt, ha valaki fiatal. Komolyabbra váltva, legyen kitartása, megfelelő fizikuma, hiszen a középkorban egy régi papírmalomban  a merítő legény akár napi tizenhat órát is dolgozott . Ő volt az, aki a kádban lévő vizes elegyből (cellulózpép vizes szuszpenziójából) merítő szitával nagyjából ugyanolyan mozdulatsorokkal, egymásután ismétlődve, fáradságos munkával kimerítette a nyers lapszerkezeteket, közben ügyelve arra, hogy a lapvastagság egyenletes, nagyjából állandó legyen.

A régi malmokban megoszlottak a feladatok például a rongyválogató előkészítő, rothasztó, enyvfőző, pépkészítő, merítő, rakosó, teregető, enyvező között. Egy mai kis létszámú műhelyben nincs ilyen munkamegosztás, mindenkinek ismernie kell minden munkafázist, ezért nem is lehet egyhangúságról beszélni. Ha a munkák között fontossági sorrendet kellene felállítani, a merítő legény tevékenysége alapvetően meghatározza a leendő papír minőségét. 

– Milyen változást hozott az életükbe ez a vállalkozás?

–  Családom, pontosabban feleségem és az én életvitelem alapvetően változott meg.  Főként a tavasztól őszig terjedő időszakra igaz ez, mert ekkor a hétköznapokon készítem a papírokat, nyomatokat, részben a hétvégi rendezvényekre, részben megrendelésekre. Hétvégén pedig kézműves rendezvényeken igyekszem népszerűsíteni, s értékesíteni a termékeket. Ilyenkor rendszerint velem jön feleségem, aki bőven kiveszi részét például a marketingből, ami nekem nem a szívem csücske. Nincs kötött munkaidőm, de mivel szeretem a munkámat, szinte mindegy hogy reggel van vagy este, örömmel dolgozom, ha pedig valami ötlet eszünkbe jut, igyekszünk minél előbb kipróbálni, a mintadarabot elkészíteni.

 A Mesterségek Ünnepén 

– Hogyan születnek az új ötletek?

– Általában spontán módon, de inspirálnak a megrendelők is. Előfordult az is, hogy iskolai bemutató alkalmával egy gyermek véletlenül olyan fogást alkalmazott, amit kicsit továbbgondolva s fejlesztve megszületett a „kéznyomatos” papír.  

Készül a kéznyomatos papír

 

Máskor a feleségem azon töprengett, hogyan lehetne karácsonyfára aggatható papírterméket előállítani. Ebből született a fára függeszthető mini könyv (József A.: Betlehemi királyok, Ady E: Karácsony), melyek el is nyerték az Iparművészeti zsűri karácsonyi pályázatának különdíját.

– Nem tartozik semmiféle szervezethez?

– De igen, néhány éve tagja vagyok a Fehérvári Kézművesek Egyesületének. Ez további lehetőséget teremtett a kézműves és népművész tevékenységek sajátosságainak, szépségeinek mélyebb megismeréséhez.  

–  Hogyan készül a merített papír a XXI. században?

– Alapvetően ma is úgy készül, mint évszázadokkal ezelőtt. Az alapanyagot, a cellulózt nem én készítem, hanem beszerzem. Vizes közegben péppé foszlatom, közben két olyan összetevőt keverek hozzá, amely biztosítja a lap írhatóságát. Ezért nem folyik szét rajta, csak kis mértékig szívja magába a tintát, festéket, tust. Az adalék tartást is ad a lapnak, nem lesz puha. Színezni is lehet! Ennek egyik módja, ha a pépkészítés során papírfestéket is adagolok az őrleményhez. Az elkészített pépből akkora mennyiséget keverek be a dézsában lévő vízbe, amely mennyiség biztosítja azt a lapvastagságot, amire szükségem van. A síkbeli méretet pedig meghatározza az alkalmazott merítő szita szélessége, hossza. Következik a merítés, amikor a szita bemerítésével, rázogatásával, szintben tartásával, kiemelésével kialakul egy nyers lapszerkezetet a szitaháló felületén. Ráborítom a kád mellé előkészített filc lapra, majd ismétlem a merítést meg a rakosást. Ezután kipréselem a víz jelentős részét, majd csipeszekre függesztem a filcekről leválasztott lapokat. Hagyom száradni. Ha fehér lapokra van szükségem, száraz állapotukban újra préselem a hullámosodás megszüntetése céljából a lapokat. Ha régies színhatást akarok elérni, akkor a fehér lapokat különböző növényi főzetekben áztatom, préselem, szárítom, simító-préselem.

– Mi történik ezután?

– Ekkor következik a lapok hasznosítása. Üres lapokból készülhet boríték, könyvtest, művészek kezében grafika, festmény, rézkarc és egyéb nyomatok.

Egy másik felhasználási terület a „feketemívesség” valamelyike, ami nem más, mint valamilyen nyomtatási technika alkalmazásával szöveget, képet kialakítani a felületen.

–  Ön ma már saját műhelyt vezet. Mi az Ön műhelyének a sajátossága?

–  Műhelyemnek egyelőre nincs kifejezett arculata, még nem egészen olyan, amilyennek szeretném látni. Az sajnos már illúziónak tűnik, hogy egyszer egy korabeli papírmalmot működtessek.

 –  Van- e jövője ennek az újjáéledt technikának a tömegtermelés mellett?

–  Bízom benne, hogy van jövője ennek a technikának a többi kézműves és népművészeti remek mellett, hiszen egészen más élményt nyújt egy könyvet kézben tartani, lapozni, illatát érezni, mint a képernyőn böngészni, lapozni. Más élmény a nagyapáink gyerekkorát idéző ördöglakatot megnyitni  – készüljön fából vagy vasból (patkóból, szögből), mint egy műanyag bűvös kockát tekerni. Utóbbi sem elvetendő, de más, s a régi dolgoknak megvan a maguk helye az életünkben.

– Mit tehetünk, hogy a gyerekek érdeklődése megmaradjon a kézműves tevékenységek iránt és helyükön értékeljék azokat?

– Sokat tehetnek a szülők, pedagógusok, rendezvényszervezők, de a hivatalos politika is annak érdekében, hogy a kézműves tevékenységek ne sorvadjanak el. Példamutatással, a gyerekek érdeklődésének szelíd terelésével, a vásárolt játékok, eszközök kiválasztásával. A szervezők a magas helypénzek csökkentésével bizony sokat javíthatnak a helyzeten, de a „kínai” termékek, viszonteladók szűrésével is sokat tehetnek. A politika pedig olyan törvények megalkotásával segíthet, amelyekkel hathatósabban támogatná a kézműves, népművész tevékenységek létjogosultságát. Hiszen évszázadok tudása van a kézművesek kezében, mely mindannyiunk ősi jussa, amire büszkék lehetünk.

Szerencsére van mire!

                         

 

 Tánczos Erzsébet írása

 

Augusztus elseje Vasas Szent Péter napja. De miért vasas?

http://netfolk.blog.hu/2013/07/31/augusztus_elseje_vasas_szent_peter_napja
Úgy tartják, ha e napig nem esik, jöhet a Duna vize is, nem lesz kukorica.

Augusztus 6. – Urunk színeváltozása
Urunk színeváltozása után feketedik már a tarló, fehéredik az arató. (felszántják a tarlót, az aratás idején megbarnult gazda kezdi visszanyerni rendes arcszínét.)

Augusztus 7. – Donát
Donát a szőlősgazdák, szőlőskertek védőszentje. Különösen villámcsapás, jégeső eltávoztatásáért szoktak hozzá könyörögni

Augusztus 10. Lőrinc napja

http://netfolk.blog.hu/2013/08/06/lorinc_esete_a_dinnyevel

Ha Lőrinckor sár ragad, eheted a dinnyét magad.

Lőrinc napjából jósolt a nép, hogy milyen szüret várható. Ünnepe a földműves nép körében határnapnak számított. Lőrinc nap után a fa már nem fejlődik tovább. Lőrinc naptól nem tanácsos már a folyókban fürödni. De a folyóban sem szabad már fürdeni, vagy azért mert kezd a víz hideg lenni, vagy azért mert a szarvas belepisilt.

Augusztus 12. – Klára
Ha szeles Klára napja, ősz lesz nemsokára.

 

Augusztus 15. – Nagyboldogasszony, Mária napja.

http://netfolk.blog.hu/2013/08/06/nagyboldogasszony_napjara_hol_magasabb_a_fold_az_egnel

Ha a nagyasszony fénylik, jó bortermés van kilátásban. Zalában ekkor gyűjtik a gyógyfüveket.

Mária mennybevitele, magyar nevén Nagyboldogasszony, Nagyasszony napja. Mária mennybemenetelének (mennybevételének), egyben az ország Mária oltalmába ajánlásának ünnepe, a legkedvesebb hazai ünnepek egyike. Nagyboldogasszony nyolcada, amelybe Szent István napja is beleesik, a magyar egyházi év kiemelkedő időszaka.

E napon eredeti tartalma szerint Mária halálát, temetését és mennybevitelét ünnepli az egyház. A legenda szerint Jézus három nappal halála után föltámasztotta és angyalokkal a mennybe vitette anyja testét. A Mária ünnepek az aratási időszakot fogják közre. Sarlós Boldogasszony a nyitó ünnep, a Nagyboldogasszony az aratást bezárja.

Számos növény kapta róla a nevét: Boldogasszony csepegtette fű; Boldogasszony csipkéje; vagy a   Mária könnye.

 

Augusztus 20. István napja,  államalapító Szent István ünnepe. Magyarország  ekkor ünnepeli az államalapítást. 

http://netfolk.blog.hu/2013/08/14/o_szent_istvan_dicsertessel

 

Ó Szent István dicsértessél, menny és földön tiszteltessél,
De főkképpen nálunk ma, mint országunk oszlopa!
Kérünk, mint Apostolunkat és az első Királyunkat!
Szent István, nézz mennyből le a szép magyar népedre!

Boldogságos Szűzanyánknak, mint magyarok Asszonyának
Föláldoztad Hazánkat, szentelted Koronánkat!
Kérünk, mint Apostolunkat és az első Királyunkat!
Szent István, nézz mennyből le a szép magyar népedre!

 (Csángó népének)

Az új kenyér ünnepe is:

A kenyérrel kapcsolatban különböző hiedelmek és mágikus eljárások éltek. Például általános volt a kenyérsütés tilalma pénteken, kedden, és bizonyos jeles napokon, például Luca és Borbála napján.

A sütés egyes fázisaihoz is kapcsolódott valamilyen mágikus kísérő cselekmény. A dagasztás után cuppogtak a kenyérnek, kemencébe vetés után a dagasztó, illetve a sütőasszony felemelte a szoknyáját, a szakajtót felborította, hogy a kenyér magasra nőjön. Mágikus cselekmény volt a kenyér sütése , hogy kovászolás ( a képen), dagasztás, bevetés előtt és után keresztet vetnek kés élével, sütőlapáttal a tésztára, a kemence szájára.

A kenyér megszegését és fogyasztását szabályozó előírások és tilalmak a kenyér tiszteletét tükrözték. Augusztus 20-án, István napon az új kenyér köszöntésekor számos helyen tartanak összejöveteleket, baráti találkozókat, búcsúkat.

 

 

Augusztus 24. Bertalan napja

http://netfolk.blog.hu/2013/08/23/bertalan_kapcsan_a_bormuvessegrol

 és

http://netfolk.blog.hu/2013/08/21/augusztus_24_bertalan_napja

 

A néphagyomány Bertalant az ősz kezdőnapjának tekinti. Amilyen Bertalan napján az idő, olyan lesz az ősz. A zivatar sok jeget és havat jelent. Sok helyen az őszi szántás-vetés ezen a napon veszi kezdetét. Ha ezen a napon esik az eső, jó káposztatermés lesz, mert Bertalan közé dobálja kezében hordott fejét. A Bertalan napkor köpült vaj gyógyító erejű.

Bertalan napja őszkezdő időpont. Ekkor fordul a munkák sora: a gabona betakarítását az őszi szántás, vetés, a termények begyűjtése, s a szüret váltja fel. Bertalan a szőlőhegyek védszentje lett Pannóniában. Bertalan napján kezdődik a harc a szőlőkben a seregélyek ellen, s mint mondják, Bertalan a nyúzókésével a szüretre, a szőlőfürtök lemetszésére készülődik.

 

Tánczos Erzsébet

A Felföld legnagyobb néprajzi egysége a palócság.

Őrhalom ott fekszik Nógrád megyében, s a község öltözete a szomszédos Hugyag és Varbó viseletéhez hasonlóan alakult. Ez azt jelenti, hogy a három faluban azonos anyagú és szabású ruhában jártak, népviseletükben sok volt a hasonlóság annak is köszönhetően, hogy a három községgel sokáig közös temploma volt, s látták egymás öltözetét a hívek.

Őrhalmi viselet a Mesterségek Ünnepén

 

Az 1930-as évektől a falvak viseletében megindult a polgárosodás. Ez a férfi viseletben a két világháború között a kivetkőzéshez vezetett, a női öltözködés az 1950-es évekig őrizte a századfordulótól alakult, városi divathoz igazodó hosszú szoknyás őrhalmi viseletet.

 

Az őrhalmi viseletet az egyik legszebb palóc népviseletként tartják nyilván.

Ezt  erősíti az is, hogy a falu híres menyecskéjéről, Sipeki Bözsiről mintázta meg Horváth Endre grafikusművész az egykori magyar tízpengőst.  Sipeki Bözsi sarlóval és búzával, őrhalmi palóc viseletetben  szerepelt a bankón. A Gyöngyösbokréta hagyományőrző csoport megalakulását követően Sipeki Bözsi is járta az országot a csoporttal, több alkalommal szerepelt a Nemzeti és a Városi Színházban is. Sipeki Bözsi a prágai, a losonci és több helyi, országos hírű lap, és természetesen a Nógrádi Hírlap címoldalán is megjelent a jellegzetes őrhalmi főkötős népviseletben.

 

Az őrhalmi női népviselet egyik jellegzetes darabja a lábszárközépig, de sokszor bokáig érő brokátselyemből, bársonyból készült szoknya. A hosszú szoknyával megegyező anyagú blúzt vettek fel, idővel az ingváll vászonból készült, melynek kézelőjét hímzéssel díszítették.

Az ingre gyöngyös, rézcsipkés mellényt, pruszlikot vettek fel. A szoknyák elé felkötötték az otthon szőtt kötényt, a szakácskát, melybe nevüket is belehímezték.

Az őrhalmi viselet a női fejviseletben ragaszkodott leginkább paraszti jellegéhez: az asszonyok fül mellett csomózott, nagy rojtú selyem menyecskekendőt, az új asszonyok művirágos, selyemszalagos újmenyecske főkötőt viseltek.

A képen menyecskék láthatóak,a jobb oldali kettő újmenyecske főkötőben

Népviseletük további szépséges darabjai a gyöngyökkel hátul két széles szalaggal díszített „fékető”, illetve a nagyrojtú, fül mellett csomózott, selyemből készült menyecske kendő.

 

 A nagykendő Őrhalomban az asszonyok fül mellett csomózott, nagy rojtú, brokátselyemből készült nagykendőt viseltek. Ami megkülönbözteti más viseletek kendőitől, hogy kétszer akkora és nincs előre megkötve. Tehát minden egyes alkalommal, ünnepek, mise előtt elmentek a nők ahhoz az asszonyhoz, aki ki tudta kötni a kendőt. Nem sok ilyen ügyes kezű asszony volt a faluban, ezért sokszor hajnalban el kellett indulni hozzá, hogy mindenki sorra kerüljön.

 Tánczos Erzsébet írása

Királd Ózd vonzáskörzetében található település. Csodálatos tájék. A környező falvakkal egyetemben ez a barkók földje. Jogos a kérdés, hogy kik is a barkók.

Ahol a történelmi Borsod, Nógrád, Heves és Gömör vármegye összeér, azt a területet nevezték Barkóságnak vagy Barkóföldnek, s a barkók az ott fekvő mintegy ötven falu népe. A városoktól távol eső fekvő barkó falvak egészen a XX. századig megőrizték népi kultúrájukat. A vidék központja Ózd.

A nagy változás a XIX. század közepén következett be: ekkor tárták fel a barnaszéntelepeket, és hasznosításukra megépítették a vasgyárat. A XIX. században kezdődő iparosodással új korszak kezdődött: megindult a szénbányászat, vaskohászat. A 150 évig tartó kohászat mára csupán történelem, hiszen a múlt század végén a vasgyár bezárt, a munkalehetőség megszűnt, s ez számos általánosan ismert problémát generált.

Közben felnőtt egy újabb nemzedék, s bár vannak, akik hisznek abban, hogy a bányászat újraindulhat a vidéken, erre a vágyálomra nem tehetjük fel az életünket. Nem várhatjuk a csodát, tenni kell érte. Felnőtt a fiatalok egy csoportja – én is közéjük tartozom-, mely küldetésének érzi gyökereik megőrzését. Célunk a hagyományaink, s ezen belül a már-már elfelejtett barkó értékek továbbörökítése, megújítása.    Ezek megvalósítására hoztuk létre a Művésztanyát– avat be Pálmai Ilka, a Királdon működő Művésztanya egyik megálmodója és motorja. – A Művésztanya célja az, hogy utat mutasson, lehetőséget tárjon a fiatalok elé.

– Hogyan valósul ez meg a gyakorlatban?

– Két részből álló projektünk ezt segíti elő: a pedagógusok népi játszóházvezető képzése jelenleg is folyik.

A projekt másik része kiemelten a barkóság értékeire épül. Az éppen záruló népi mesterséget oktató programunkban négy népi mesterség – hímzés, szövés, viseletvarrás és bútorfestés – közül választhattak az érdeklődők. A jelentkezőkből igazi csapat kovácsolódott. Mindannyian hittel, bizalommal, rendkívüli nyitottsággal, tudásuk legjavának megmutatásával vettek részt a képzésen. Húszan ismerkedtek meg egy-egy népi mesterséggel, egy mesternél öt inas tanult.

Most sok a könnytől csillogó szem, megható a pillanat, merthogy a tanfolyamnak vége lett, ami – mint hallom oktatóktól és hallgatóktól is – igazi, sorsfordító csoda volt.

 

 

 Mesterek és inasok

–   Kik oktatták a népi mesterségeket?

-Legnagyobb örömünkre a Hagyományok Háza fantáziát látott a kezdeményezésünkben, Budapestről érkeztek a mesterek. Az ország neves szakemberei – Beszprémy Katalin a Hagyományok Háza Népművészeti Tárának vezetője, Ament Éva a bútorfestő, Pintér Piroska a szövés mestere, és Illés Vanda – a 2013 évi Junior Príma Díjas hímző lelkesedéssel fogott a munkához: céljuk olyan tudás átadása, melyek alapján az „inasok” képesek lesznek minőségi helyi kézműves termékek előállítására.

– Hogyan, mikor folyt az oktatás?

– Péntek délutántól vasárnapig. Nappal tanítottak, esténként pedig gyűjteni jártak a mesterek.

– Mit gyűjtöttek és miért?

– Barkó motívumokat kerestünk – rántja le a titokról a leplet Illés Vanda, a viseletvarrók mestere.

 -Miért volt erre szükség?

-Eredeti, helyben fellelhető motívumokból akartunk dolgozni. Ezért a barkóság tárgyi emlékeit igyekeztünk felkutatni.

-Nekünk, bútorfestőknek fantasztikus forrást jelentenek a szentsimoni templom kazettáinak motívumai. A hatalmas, színes fatáblák lenyűgözőek, stílusuk egységes, igen gazdag „alapanyag” a bútorfestő inasok számára. Mi ebből merítünk – meséli Ament Éva, a bútorfestők mestere. – Ez részben kényszerből született: nem találtunk kifejezetten barkó bútort. Szentsimon viszont adta magát .

 Levéltartó, előtte a szentsimoni templom egyik kazettájának mintája

-A hímzés, viselet terén nagyon kevés adat állt a rendelkezésünkre. – avat be Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza Népművészeti Tárának vezetője. – A Néprajzi Múzeumban összesen öt barkó textil van. Mivel a barkóság viszonylag hamar polgárosodott, több emberöltőn át nem számított értéknek a paraszti viselet, kézimunka, eszközök. Ezért nem különösebben vigyáztak rá, nem őrizték, így aztán korlátozott számban maradtak meg a darabok. Azért mentünk gyűjteni a Királdon s a környező barkó falvakban élő idős asszonyokhoz, hogy megkeressük és összegyűjtsük, ami még fellelhető barkó érték – tudom meg Beszprémy Katalintól.

Kézimunkázás a Művésztanyán

-Lehet még találni bármit a XXI. században?

-Szerencsére igen, s az asszonyok együttműködtek velünk. Találtunk régi fényképeket – a korabeli viselet ezeken jól látszik, s kézimunkákra is akadtunk. A 86 éves Margit néninek örömmel mutattuk, hogy Madarász Melinda Meyke milyen csodás ruhákat tervezett a nála fellelt kézimunkák és fényképek alapján!

Madarász Melinda Meyke tervezte barkó ruhákban Olaszországban

-A tanítványok bekapcsolódtak a gyűjtésbe?

– Hamarosan ők is elhozták a családi kincseiket, amennyiben még voltak ilyenek. Mivel a technikai tudás átadása mellett nagyon fontosnak tartjuk a szemlélet átadását is, megismerhették az egész folyamatot az anyag gyűjtésétől a kézimunka elkészítéséig. Így sokkal komplexebb tudást kaptak, mintha bedolgozók lennének, és megadott mintákat hímeznének ki. Tervezést is tanultak, hogy akár egyetlen szimbólum, minta kiemelésével, középpontba helyezésével csodát lehet elérni – s Beszprémy Katalin mutatja is az elkészült tárgyakat.

Kenderes szőlőmotívummal

-Tehát nem változatlan formában készítik az eredeti kézimunkákat.

-Nem, tanultunk tervezést is, meg hogy az egyes motívumok hogyan adaptálhatóak a korunkra. Kata ( Beszprémy Katalin) az eredeti színösszeállításon is változtatott, visszafogottabb, lágyabb színvilágot használunk – mutatja Fodor Edina, aki a hímzést tanulta.

Barkó rózsák

-Mik a jellegzetes barkó motívumok ?

– Legismertebb egyértelműen a barkó rózsa, de ennek is több technikával készült és számos variációja van. Ezt a szép mintát liliomnak neveztük el.

Érdekes, hogy a szőlő is gyakran előfordul, ennek vallási oka is lehetett, illetve a szőlőtermesztésben is gyökerezhet- mutatja Farka Éva szervező, a Művésztanya egyik lelke.

-Pedig a vidéken nem is jellemző a szőlőművelés.

-Most nem, de hajdanán ne folyt itt szőlőművelés, Mátyás király kedvenc szőlője pont errefelé volt. Gyönyörű párhuzamot fedeztünk föl a szentsimoni templom szőlőábrázolásaival. A hímzések szerkesztése ugyanez a körkörös stílusú. Valószínű, hogy az 1650-ben festett templom képi világából indultak ki a régi emberek – meséli Ament Éva.

-Szépséges motívum a madaras is- mi paradicsommadárnak neveztük el- az is látszik, hogy az eredeti mintát hogyan gondoltuk újra. Ebben az esetben éppen színesebb lett a motívum.

Az eredeti madarak:

Az újragondolt színvilágú madár:

-Most végzett 20 inas négy népi mesterségben. Hogyan tudják tovább folytatni, amit megtanultak? A terembe lépve öt szövőszéket látunk. Ezek itt maradnak?

-Nem, a szövőszékeket a Hagyományok Háza biztosította az inasok számára – ismertette Pintér Piros, a szövők mestere.

-Hogyan tudnak az inasok tovább dolgozni, ha visszakerülnek a szövőszékek?

-Mostanra mindenkinek lett sajátja, ki a padlásról hozta le és tette rendbe a nagymamájáét, ki kölcsönbe kapott, de mindenkinek került, és tudják is használni. Legelőször a szövőszékek összeállítását tanultuk meg. már mindenki javában festett, hímzett, a mi szövő csapatunk még nyakig az összeállítással foglalkozott, de közben megtanulták ezt is. Nélkülem is boldogulnak már!- meséli Piros, a szövők mestere, de azért megnyugtat: – Ha esetleg megakadnak, akkor kisegítik egymást, mert igen jó közösség alakult itt ki, és én is továbbra is a mesterüknek tekintem magam. Továbbra is számíthatnak rám.

 A szőttesből tarisznya is készül.

 

-A szövésben vannak barkó jellegzetességek?

-Igen, a kenderes igazi barkó jellegzetesség.

-Mit jelent ez?

-Az anyagba mintaként kenderszálakat szőnek. Érdekes, hogy ez a visszafogott, sávos minta igen modernnek hat. Ebből nagyon sok mindent készítünk, hímzéssel is díszíthető, de anélkül is igen szép. Rongyszőnyeg mintája alapján is szövünk. Az eredeti színeit kicsit tompítjuk, de a mintát meghagyjuk. Ebből a szőttesből készül tányéralátét, táska, sok minden.

 

-Láthatóak valahol az alkotásaik?

– Sebestyén Márta viselt a Felszállott a páva! döntőjében Madarász Melinda Meyke által tervezett barkó ruhát, ezt az egész ország láthatta. Azon vagyunk, hogy megmutassuk a világnak, hogy micsoda barkó kézműves értékek vannak, s hogy ezek milyen szépen illeszkednek a XXI. századi életünkbe. Már kész termékekkel is büszkélkedhetünk.

-Miket készítenek a Művésztanyán?

-Minden háztartásban használt tárgyakat: tányéralátétet, mobiltartót, szalvétatartót, de kis szekrénykék is készülnek, meg persze ruhák.

-A bútorfestők sem csupán monumentális darabokat készítenek. Fára festenek, de készülnek fülbevalók, medálok, hajcsatok, de van itt levéltartó, kulcsosszekrényke, tükör sok-sok gomb. Közös bennük a mintakincs – avat be Ament Éva a bútorfestők munkájába.

levéltartó, előtte a szentsimoni templom egyik kazettájának mintája

-Most, hogy a tanfolyam hivatalosan véget ért, mi lesz az inasok csapatával? Lesz folytatás?

– Elhatározásunk, hogy folytatjuk, és együtt is maradunk, mert nagyon összetartó közösséggé kovácsolódtunk. Együtt többre vagyunk képesek mint külön-külön. Az is összetartó erő, hogy a mesterségeink is egymásra épülnek. A szövők a szőttessel az alapanyagot állítják elő, amire a hímzők kézimunkáznak. Így alakulnak ki például a ruhadarabok is: barkó hagyományok alapján ma is hordható viselet- mutatja Varjánné Krisztina.

 

-Ehhez minden segítséget megadunk, amit csak tudunk. A Hagyományok Háza 2014-ben is megszervezi népművészeti táborát Szajolban, s a Művésztanya szinte áttelepül majd egy hét intenzív alkotásra. Minden inastól útmutatással, mintagyűjteménnyel, és továbbra is folyamatos kapcsolattartással válunk el, tehát a búcsú nem is jó szó itt. Hiszen folytatjuk, a közös alkotást- mondja Pintér Piros.

-Fontos tudni, hogy ez a kurzus a résztvevők számára több mint szabadidős tevékenység –mutat rá Farkas Éva szervező. – Sokak számára a kenyérkeresetet jelentheti majd, hiszen most a termékek értékesítését dolgozzuk ki. A múlt héten jártunk a portékáinkkal Olaszországban, és minőségi kézműves termékeink optimista várakozásainkon felül arattak sikert. Az együttműködő közösség, a tanfolyamon elsajátított szemlélet, az oktatók szakértelme és támogatása sokak számára sorsfordító lehet, s azon dolgozunk, hogy az is legyen. A tanfolyamot befejezve lezárult egy csodákkal teli korszak. Most születik az izgalmakkal teli jövő, melyben- hisszük, a csodák tovább folytatódnak!

 

 Tánczos Erzsébet írása

 

 

A kovács a tűz által az élethez szükséges szerszámokat előkészíti, ő a mítoszokban a világmindenség építőmestere. A Kalevalában Ilmarinen kovács így szól: „… mert az eget én emeltem, világnak tetejét tettem, még a teremtés idejében…”.

„A kovácsok és sámánok egy fészekből jönnek” tartják a sámánhitűek. Azt is mondják, hogy kovácsmester és sámán  sosem tartózkodhat egy helységben, mert az már több erőt képviselne, mint amit a világ kibír.

 A kovácsokat a mai napig különleges figyelem övezi. Ha egy rendezvényen munkára fogják a kalapácsot, annak ütemes hangjára kicsik és nagyon azonnal a kovácsműhelyhez sietnek.

 – Bizony, a kovács az, akinek sem régen sem manapság sem kell a cégér, hiszen az üllő hangja jobban hat minden furmányos marketingeszköznél- mondja Tóth Attila kovácsmester. – A kovácsok igyekeznek is ezt tökélyre fejleszteni.

 – Hogyan?

– Hallhatjuk, amikor egymásnak mintegy válaszolnak, felelgetnek a kalapácsok egy vásártér különböző pontjain. A testvéremmel, aki szintén kovács, s együtt dolgozunk, sajátos hangzás kialakítására törekszünk.

 – Ez érdekes dolog, de gondolom, nem ezért lett kovács.

 -Valóban, de ne gondolja azt, hogy már az óvodában kovács akartam lenni.

-Hogyan talált rá a hivatására?

 – Ez elég prózaian zajlott. Gödön a Piaristáknál terveztem, hogy szakmát tanulok. Az asztalos és a kőfaragó szakmák közül gondoltam, hogy a nyílt napon látottak alapján választok majd. .Közben találkoztam ifj. Lédermajer Jánossal, aki elhívott magához segíteni így eldőlt, hogy kovácsnak fogok tanulni. Az iskola elvégzése után még nagyon sok tanulnivalója van, ha a mesterséget komolyan veszi. El kell azt is döntenie, hogy merre haladjon tovább.

– Merre lehet?

– Nagyon sok szakterület van, ilyen például a patkolókovács, a késes, a díszműkovács. Amikor az ember választ, gyakorlatilag szakosodik.

-Ön merre szakosodott?

– Hozzám legközelebb a díszműkovácsolás áll, s ezen belül is a népi stílusban mélyedtem el.

– Hogyan lehet tovább fejlődni az iskola elvégzése után?

-Ez nem könnyű dolog.  Száz éve még akkora Tekintélye volt a kovácsnak mint a papnak. Igen zárt mesterség, nyomtatott irodalma elég csekély, s abból a felmerülő kérdésekre nem mindig kapja meg a választ az érdeklődő. Ezért a továbbtanuláshoz én úgy fogtam hozzá, hogy mestereket kerestem, akiktől elsajátíthattam a fortélyokat. Mesterem volt Kocsy Márton, akivel jelenleg is gyakran dolgozom együtt.

– Nem őrzik a nagyok a nehezen megszerzett tudást?

– Többnyire nem. Mindenki érzi, hogy sorsfordítóak a mostani évek a kovácsmesterség szempontjából.

– Miért?

– Sajnos ez egy kihalóban levő szakma. Az ’50-es évektől kezdve a termelőszövetkezetek korában nagyon sok tudás elveszett. A kovácsok gépi munkát végeztek, a kreatív, alkotó megoldásoknak a korszak nem kedvezett. Így aztán kevés önálló kovács maradt, ma sem önálló szakma. Én például szerkezetlakatosként végeztem és mellé kaptam egy bizonyítványt, hogy kovácsolási tevékenységet végezhetek.

– Mi az oka annak, hogy manapság kihaló félben van a kovácsmesterség.

-Ez összetett dolog. Egyfelől vannak érdeklődő fiatalok, de kevés a mester, s ha nincs kitől tanulni, nem lehet egy szinten túljutni.

-Önnek vannak tanítványai?

– Hosszú távon eddig még nem maradt meg egy sem. Sajnos a fogyasztói társadalom a fejekben is hódít. Eddigi tanítványaim is az azonnali hasznot keresték, ez pedig a kovácsmesterségben sem a járható út. Nem mondok én rosszat róluk, hiszen látom, nagyon csábítóak az egyszerű és nem izzasztó megoldások. A kovácsolás ugyanis nehéz fizikai munka még a XXI. században is, és mint ilyen fárasztó, de aki ízig- vérig kovács, az ezt elfogadja és még szereti is. Nem mellékes, hogy kovácsoltvas kerítés költségének töredéke egy zártszelvény kapu létrehozása. Itt persze nem csak az adott munkadarabra gondolok, hanem arra, hogy egy kovácsműhely berendezésének megvan a maga költsége, ami évek alatt térül meg. A díszműlakatos tevékenységet sokkal kevesebb szakmai és anyagi befektetéssel meg lehet kezdeni. Szomorú, hogy elég gyakran találkozom olyan becsapott emberrel, aki azt hiszi, hogy kovácsoltvas –mondjuk-, kapunak van a birtokában, pedig az egy zárt szelvényekből álló tucatmunka.

– Ha a kettő ennyire hasonlít s a zárt szelvény sokkal olcsóbb, mi szól a kovácsoltvas portékák mellett?

– Ez az olcsóság megtévesztő ám! Egy zártszelvény kapu 10 évet ha kibír, egy kovácsoltvas pedig még 200 év múlva is ott áll, ahova helyezték! A munkaidő is csalóka kicsit, mert a kézimunka ugyan időigényes, de egy tapasztalt mester tudja, hogy a megfelelő sorrendben végzett munkafázisokkal hogyan tud időt nyerni.

 

 

– Látványra mi a különbség?

 -Nyilván elfogult vagyok, de a kovácsoltvas- talán a benne levő emberi munka, emberi erő miatt – melegséget sugároz. Egy kovácsoltvas kapu szelvényei nem egymásnak pontos másai, de ez a kézi munka erénye! Olyan részletgazdagságot géppel nem lehet létrehozni, mint kézzel.

–Ön miket alkot?

-Egy jó kovács mindent el tud készíteni, ami vasból kihozható. Legtöbbször használati eszközöket készítek, de részben szezonális, hogy mire van igény. Folyamatos az igény gyertyatartókra, fogasokra, sok szöget, szerencsepatkót, tálalóalátétet vagy éppen kovácsoltvas rózsát készítek. Vannak nagyobb munkák is: korlátok, kapuk, csillárok. Egyedi megrendeléseket rajz alapján készítek el. Szerencsére vannak érdeklődők.

– Mit tesznek a kovácsok, hogy a szakma még megbecsültebb legyen?

– Léteznek erre irányuló törekvések. Vannak például továbbképzések, el kell mondanom, hogy ezeket többnyire önerőből finanszírozzuk. A Magyar Kovácsműves Céh – ahova sikeres felvételi vizsga a belépő – az ország minden részéről összefogja a mestereket.  Jómagam a Palóc Népi Iparművészet Egyesületének is a tagja vagyok. A népszerűsítésnek is eszközei a kovácsversenyek.

 

– Ez éppen olyan rejtélyesen hangzik, mint első hallásra a zongoraverseny.

 

– Pedig ebben sincs semmi furfang. Egy kovácsversenyen általában 10-15 kovács vesz részt. A verseny rendszerint két óra hosszú. A feladatot vagy előre meghatározzák a verseny kiírásában vagy pedig szabadon választható a téma.

 – Ön vett már részt kovácsversenyen?

 -Igen, és eredményekről is beszámolhatok. Mezőkövesden kétszer indultam. Egy első és egy harmadik helyezést nyertem. Vésén az Országos Kovácstalálkozón második helyezést értem el. Ezek az eredmények is ösztönöztek, hogy elhatározzam, induljak a Népművészet Ifjú Mestere cím megszerzéséért. Erre is készülök, tanulok, s hosszú távon is családi vállalkozásban tervezem az életemet.

 – Ez mit jelent?

 – Említettem már, hogy hatásomra az öcsém is kovácsnak állt, jelenleg együtt dolgozunk. Nagy öröm a számomra, hogy a 15 éves fiam is eltökélte, hogy folytatja apja mesterségét.

 – Ezt hogyan érte el? Hogyan szerettette meg vele a kovácsságot?

 – Nem volt tervben, hogy kovácsnak tanuljon, inkább azt szorgalmaztuk, hogy tanulja ki a szerszámkészítést vagy valamely egyéb olyan szakmát, mely a kovácssággal karöltve jár, hiszen kovácsolni otthon is meg tud tanulni. Ő viszont hajthatatlan, én meg nem mondom, hogy ezen szomorkodom. Legalább látja a gyerek, hogy mivel jár ez a mesterség, nem zsákbamacska a számára.

 – Mikor és hol találkozhatunk Önökkel? 

– Az olyan nagyszabású rendezvényeken, mint az Országos Kovácstalálkozó vagy a Mesterségek Ünnepe, rendre ott vagyunk. Májustól egész nyáron, minden hétvégén a Szentendrei Skanzenban tartunk bemutatókat, de úgy, hogy alkalom adtán egy egész szekeret összerakunk a látogatók szeme előtt!

 Tánczos Erzsébet írása

 

 

Július 26-a Szent Anna, a magyar néphagyományban Kedd asszonya napja.

Miért Kedd Asszonya?

 

A kedd munkatilalmi nap volt az asszonyok számára: nem moshattak, és a gyermeket sem fürdethették meg, mert aki mos, azt megbünteti a kedd asszonya. Aki megszegte a tilalmat, azt a Boldogasszony megbüntette. A kedd az ország egész területén tilalmi nap volt, de csak keleten hozták kapcsolatba kedd asszonyával. Ez a tilalom a szomszédos népeknél is megtalálható. Ilyen a keddi boszorkány a románoknál, az oroszoknál a szerda asszony, az ukránoknál a haragos péntek,  a németeknél Holle anyó, aki meg a csütörtökön végzett munkát büntette. ((( Legalább biztosítva volt a nőknek is a pihenőnap!)))

 A kérdésre, hogy ki a kedd asszonya azt felelték hajdan, hogy a Boldogságos Szűz, mert ünnepei keddre esnek. Ez persze nem pont így van.  A főbb Mária-ünnepeket ha nézzük:  Mária születése, vagyis Kisasszony-napja szeptember 8-ára, a Szeplőtelen fogantatás ünnepe december 8-ára, Gyertyaszentelő  február 2-ára Gyümölcsoltó  március 25-ére, Sarlós Boldogasszony július 2-ára és így tovább,  vagyis Nagyboldogasszony napja augusztus 15-ére esik, tehát a dátum adott, a hét napjaiból bármikorra eshet. A Boldogságos Szűznek egyik ünnepe sincsen a keddi naphoz kötve.

Három generáció a képen.

Akkor kicsoda?

A keddi nap a Boldogasszony napja, akkor általában az asszonyokat különleges védelem illette meg, nem végezhettek nehéz, fizikai munkát, illetve tilos volt mosniuk. Népi vallásosság több Boldogasszonyt is ismer, köztük Kisboldogasszonyt. Máriát a kereszténység kezdetén Kisasszonynak hívták, és éppen a Nagyasszonnyal ellentétben kapta nevét. Vagyis Nagyboldogasszony nem Mária volt, hanem a népi képzeletben Szent Annát nevezték így.
Nagyboldogasszony a gyermeket várók, és gyermekágyasok, valamin a kisgyermekek védője, és hozzá folyamodnak azok is, akiknek nem lehet gyermekük. Hogy segítségét megkapják, kilenc keddet böjtölnek pünkösd után. Szent Anna napjának tartották a keddet.

Három generáció a képen.

Boldogasszony ágya:

A magyar Nagyboldogasszony különlegessége, hogy a gyermekágyat Boldogasszony ágyának nevezték. Különféle tárgyakat helyeztek el benne, amelyek a védelmet szolgálták (pl. kést, fokhagymát, kakukkfüvet, kenyeret, sót).

Ez a hiedelem  a kereszténység felvétele előtt keletkezett.  Miután a szülő nő kikel a  gyermekágyból, és elmegy az avatásra, ezután eláldják a Boldogasszony poharát: a bába, vagy a legöregebb asszony jogosult elsőként megtenni ezt, és felmutatja a poharat, tehát valóban áldozatot mutat be. Áldozatot csak isteneknek szoktak bemutatni, vagyis a gyermekágyat őrző Boldogasszony eredeti alakja isten lehetett.

 

DE:

 

Bár a Nagyboldogasszonynak és Szent Annának van közös vonása,  MÉGSEM beszélhetünk azonosságról. Nagyboldogasszony ugyanis maga a termékenység,  Szent Anna sokáig meddő volt és csak hosszú böjt és ima után került áldott állapotba. A keresztény egyház az évszázadok során MÉGIS összemosta az ősi magyar hagyományt és a 19. századra már sok faluban a meddő asszonyok pünkösdöt követően kilenc kedden át böjtöltek és Szent Annához, valamint Nagyboldogasszonyhoz egyaránt imádkoznak, hátha meghallgatásra találnak.

Élet és halál a hagyományban:

Szent Anna nap haláljósló napként is ismert volt Reggel a kíváncsiak virágkoszorút kötöttek és azt addig dobálták a háztetőre, amíg fennakadt. A babona szerint ahányadik dobásra akad fenn a koszorú, annyi év múlva halnak meg.

Szent Anna alakja:

 

 

A katolikusok Szűz Mária édesanyját tisztelik benne, BÁR Mária szüleiről, Annáról és Joakimról az újszövetségi könyvek egy árva szót sem szólnak.  A legenda szerint Anna első férje volt Joakim. Sokáig nem volt gyerekük, végül is angyali jövendölést követően Anna teherbe esett és megszülte a Szűzanyát. Joakim  aztán meghalt,   Anna viszont újból férjhez ment. Új férjétől, Kleofástól fogant a „második” Mária, kinek négy fia lett Jézus unokatestvére, és – egy kivételével – apostola:. Anna Kleofást is eltemette,  aztán meg újból férjhez ment, ezúttal egy Salamon nevű emberhez. Neki szülte a „harmadik” Máriát ( ez a név igen bevált), aki  újabb unokafivéreket és apostolokat szült. Micsoda remek legenda egy nagy családról!

A kopt keresztény felfogás  a három Máriából egyet csinált, s fiaikat Jézus fivéreinek tette meg.

Anna a hagyomány szerint július 26-án halt meg és szinte azonnal a keresztény szentek közé emelkedett, azóta ő bányászok, a hajósok, szabók, gazdaasszonyok, anyák, özvegyek, valamint a házasságban élők, S VAN-E AZ ELŐZŐVEL KAPCSOLAT,  a járványos betegségben szenvedők és a haldoklók pártfogója. Sok asszony hozzá folyamodik segítségért, az ő tiszteletére böjtölnek, és az ő amulettjét viselik magukon a meddő, a várandós és a szülő nők.

Tisztelték azok is, akiknek foglalkozása  asszonyi gondoskodással^*függ össze: szövőmunkások, csipkeverők, söprűkötők.

 

Szent Anna- tó legendája

 

„Vannak Nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava.A legrégibb időktől a legújabbig szüntelen vallásos eszmék Sion-köde lebegett e táj fölött, ez volt a rajongók, az ihlettek Libanonja, ami Izráelnek az Olajfák hegye, a hindunak a gangeszi szent völgy, az északi skandinávnak az Igdrazill árnyéka alatti magány, s a hellén költészet arany árnyképeinek a Tempe: az Erdélynek a Szent Anna tava.” -írta Jókai.

 

(Székelyföldi monda Benedek Elek feldolgozásában mindjárt jön, de előbb a nap egyik nevezetes Annája, a legszeretetreméltóbbak egyike, aki annak példája, hogy hitelesen, szépen is lehet… Sőt, úgy lehet. Na, ki ő?)

 

 

 

És íme csodás legendánk:

 

A Kárpát-medencei magyarság leghíresebb zarándokhelye a székelyföldi Szent-Anna tó. A Szent Anna-tó egy krátertó az Erdélyi Csomád-hegység egyik kialudt vulkáni kráterében, Tusnádfürdőhöz közel. Része a Mohos Természetvédelmi Területnek, amely a Csomád két kráterét foglalja magába. A másik kráterben a Mohos-tőzegláp található. A szép természeti képződmény keletkezéséről egy legenda szól, eszerint a tó helyén régen egy vár emelkedett.

 

 

Mint egy nagy tál fenekén a víz, pihen Szent Anna tava égbenyúló hegyek aljában. Köröskörül fenyvesek koszorúzta hegyek. Járjatok be minden földet s szebb képet ennél nem találtok. Ugyan ki gondolná, hogy ennek a gyönyörűséges tónak a helyén egykor, réges-régen, szörnyű magas hegy volt s hogy tetején büszke vár, amely kevélyen nézett le a csíki meg a háromszéki falukra. De nem egymaga kevélykedett e vár Csík és Háromszék felett, átellenben, egy órányira, a ként lehelő, fojtós szagú Büdös barlang felett is vár állott. Jaj, de rég lehetett! Nyoma sincs most e várnak. No de az emléke megmaradt mindkettőnek.

Két testvér lakott a két várban, mindkettő kevély, gőgös szertelen. Szívükben nem lakozott szeretet senki iránt. A föld népét sanyargatták, fosztogatták s egymást sem szerették. Mindig vetélkedtek, dicsekedtek: kinek van többje. Mind a két vár pincéjében kádakban, élére verve állt a tenger arany, ezüst.

Egyszer aztán, honnét, honnét nem, messze földről egy nagy úr jött látogatóba a büdösi vár urához. Hatlovas hintón jött. No, ilyen hintót, ilyen hat lovat még nem látott. Színarany volt annak a hintónak a kereke, tengelye, rúdja; arannyal, ezüsttel, gyémánttal volt kiverve a lovak szerszáma s haj! a lovak tüzesebbek voltak a sárkánynál. Hiszen nem is volt többet nyugodalma a büdösi vár urának, amint meglátta ezt a hintót, ezt a hat lovat. Mindjárt rászegődött a vendégre, nem hagyta békében: adja el neki a hat lovat hintóstól, szerszámostól.

– Adok érette hat kád aranyat.
– Nem eladó, – mondotta a vendég.
– Ráadásul a torjai uradalmat.
– Nem eladó!
– Megállj, – gondolta magában – azért mégis az enyém lesz.

Nagy vendégséget csapott, folyt a bor, akár az Olt vize s mikor a vendég virágos kedvre derült, a büdösi vár ura elővette a kockajátékot. Arra számított, hogy majd a kockán elnyeri a lovakat hintóstól, szerszámostól. Hát jól számított, mert vele járt a szerencse. Elnyerte a vendégének mind a pénzét s tetejébe a hat szép lovat mindenestől. Ahogy aztán elbúcsúzott a vendég, első dolga volt, hogy meglátogassa testvérét. Csak úgy repesett a szíve az örömtől, mikor előállott a hatlovas hintó. Hej, de megirígyli majd ezt a testvére! Lehet aranya, ezüstje több mint ő neki, de ilyen hatlovas hintaja nincsen.

A testvére éppen ott ült a vár pitvarában, mikor bevágtatott a hatlovas hintón. Szeme-szája elállt a csudálkozástól.

– No, öcsém, van-e ilyen hat lovad? – kiáltott diadalmasan.
– Ilyen nincs, – mondta az öcs – de lesz különb.
– De már azt szeretném látni!
– Hát még huszonnégy óra sem telik belé, meglátod!
– Ennél különb! Én meg azt mondom, legyen a tied a váram s minden uradalmam, ha ennél különb hat lóval jössz hozzám.
– Nem is hattal, tizenkettővel!
A büdösi vár ura fel sem ment az öccséhez, csak meg akarta mutatni a lovait, hadd lepje el a sárga epe az öccsét, – megfordult s hazavágtatott, mint a sebes szél, még annál is sebesebben.

Egész nap tünődött az öcs, hogy honnét szerezzen különb tizenkét lovat. Hiába tünődött, hiába törte a fejét, nem tudta elgondolni, hogy hol találna nagyhirtelen olyan hat lovat, nem olyat, különbet s nem is hatot, tizenkettőt. Keservesen megbánta a hirtelenkedését. Hanem egyszerre csak mi jutott eszébe? Az jutott eszébe, hogy várába hozatja a vidék legszebb tizenkét leányát, azokat hintóba fogatja s úgy megy a bátyjához. Összeparancsolta a jobbágyait s küldte őket mindenfelé, ki hol a legszebb leányt tudja, hozza ide.

Egy fél nap sem telt belé, jöttek a jobbágyok s velük a leányok; voltak százan is, egyik szebb a másiknál, de a legszebb köztük egy Anna nevű volt. Ezt választotta először a vár ura. Aztán még tizenegyet melléje. S mikor ott állottak külön, szép sorjában, a szín alól előhúzatta aranyos hintaját s elébe fogatta a tizenkét leányt.
Szegény leányok! Reszketve állottak a hintó előtt. Szemükből szakadt a könny mint a záporeső, feltekintettek az égre, onnét sóhajtottak segedelmet. Aztán az úr felugrott a bakra, kieresztette bakos ostorát, nagyot rittyentett, csak úgy zengett-zúgott belé az erdő.

– Gyi előre, gyi!
A leányok támolyogva léptek előre, de meg sem tudták mozdítani a nehéz hintót. Hej, szörnyű haragra gerjedt a hatalmas úr! Elővágott a rézcsapós ostorral, éppen Annára, aki legelől állott. Patyolat fehér húsából kiserkedt a vér s jajszava felhatott a magas egekig.
– Gyi, Anna gyi! – ordított az úr s másodszor is rávágott.
– Verjen meg az egek Ura! – jajdult fel Anna. Süllyedj a föld alá, ártatlanok megölő gyilkosa!

S ím, abban a pillanatban elfeketedett az ég, villámlott, dörgött, ég, föld megindult, recsegtek-ropogtak a fák, a vár tornya ingadozni-hajladozni kezdett, aztán hirtelen összeomlott, utána az egész vár s a föld süllyedt mind alább, alább, mígnem egyszerre víz alá borult. És halljatok csudát, mikor lecsendesült az ég haragja, a vár helyén egy gyönyörűséges tó pihent s a tóban tizenkét hattyú úszkált. Távol tőlük egy sárkány vergődött a tó forgatagában, erőlködött, hogy megfogja a tizenkét hattyút, de nem tudott kikerülni a forgatagból.

A tizenkét hattyú meg csak úszott, úszott szép csendesen, kiszállottak a tó partjára, ottan megrázkódtak s leánnyá változtak ismét. Siettek haza mind a falujukba, csak Anna maradt ott. Kápolnát építtetett a tó partjára s ebben a kápolnában töltötte az életét csendes imádkozással. És jöttek, zarándokoltak a népek mindenfelől a kis kápolnához, együtt imádkoztak a szentéletű leánnyal, kit még életében szentnek nevezének, halála után pedig róla nevezték el a tavat Szent Anna tavának.

E nap a kender nyűvésének kezdőnapja.

Tánczos Erzsébet írása

 A Nagykunságban a juhtartás mindig fontos része volt az állattartásnak.

A karcagi módra főzött kunsági birkapörkölt a Nagykunság jellemzője. Mivel a Nagykunság az Alföld legnagyobb állattartó körzete volt, a táplálkozásában a hús s hozzá még a juhhús nagy jelentőségre tett szert. Mivel a marhát meg a lovat más haszna miatt nem ették meg eleink, a juhhúst bőven fogyasztották. Ezért hatalmas nyájak legelésztek a határban, s érthető, hogy a húsfogyasztás alapját a juh húsa adta.

A juhból készült ételek tehát  megkülönböztetett helyet  foglalnak el még ma is  helyiek  táplálkozásában. A juh az egyedüli olyan kérődző állat, melynek minden részét egyszerre, egy edényben szokás főzni, sőt így a legfinomabb.

 

A juh húsát nem tartósították, egy állat levágása után a teljes húsmennyiséget elfogyasztotta a család. Az a jellegzetessége a nagykunsági birkaételeknek, hogy a birkatestet egyszerre főzik meg. A kunsági birkapörkölt ízvilágában eltér az Alföld többi városában szokásos ételektől, de a Kunságon belül is a karcagi a nagyon ősi főzési technikát jeleníti meg. A „karcagi” elsősorban nem is a helyszínt, hanem a főzés módját mutatja meg.

 

Nem elírás, hogy a címben nem a juh, hanem a birka szó szerepel. Ennek oka :a kétféle elnevezés a mai nyelvhasználatban ugyanazt jelenti.

 

Mit jelent a karcagias főzés?

 

A kunsági birkapörkölt főzés technikája apáról fiúra öröklődik, vannak családi titkok, de néhány dolog állandó. Nézzük ezeket: először az állat húsát  víz nélkül pörkölik, gyakorlatilag sütik egy jó ideig. Idővel a hús enged levet, s az pont elegendő, vízre nincs is szükség.  “Negyedóra elegendő ahhoz, hogy a lábas belső faláról leolvadt zsír és a húsból távozó víz annyi szaftot adjon, hogy ne kelljen tartani a leégéstől”, kicsit később ezt olvashatjuk: “Vizet általában nem kell hozzáönteni” (Cs. Kovács Károly – Oláh János, Kútvölgyi Mihály: Nagykunsági ízek). Általában ne tegyünk hozzá vizet…, de azért ésszerűen járjunk el, kárba ne vesszen a finom étel!

  A kép a Karcagi Birkafőző Fesztiválon készült.

Jellemző az is, hogy az előzetesen megperzselt fejjel, körmökkel és farokkal, valamint a pacallal és belsőségekkel együtt főzik meg. A pörkölt fűszerezéséhez nem kell sokféle fűszer. Elég csak vöröshagymát, őrölt- és csövespaprikát, meg sót használni. A főzés olyan hatalmas öntöttvas lábasban végzik, amelyben az egész állat húsa elfér.

A Kunsági szakácskönyv segít, hogy a nem karcagiak is sikerrel előállítsák a helyi remeket:

– „Egy birka egy lábas” – tartja a mondás. Azaz a birka minden részét egyszerre, egy edényben szokás főzni, így a legfinomabb.

– A rutinos főzők nagyon fontosnak tartják a pörkölést. A birka nyúzásánál a lábakat és a fejet nem nyúzzák, hanem megpörkölik, s így teszik a bográcsba. Ez különlegesen markáns, ízt ad az ételnek.

– Főzéskor az edény aljára kerül a perzselt fej, köréje a csontosabb, majd a soványabb húsdarabok, legfelülre a belsőségek, kivéve a májat, amit a főzés befejezése előtt fél órával kell beletenni.

– Kavargatás helyett inkább körkörös irányban rázogatják az ételt, így biztos, hogy nem ég le.

– A hús félfővésekor kell a zsírban megfonnyasztott, paprikával összekevert hagymát beletenni. A sót, csöves és száraz pirospaprikát is ekkor kell rászórni az ételre.

– Köretnek főtt burgonyát kínálnak a pörkölthöz, bár a Nagykunságban él az a mondás is, hogy „egy birka – egy krumpli”, vagyis nem feltétlenül kell mellé köret, elég, ha friss, ropogós kenyeret fogyasztunk hozzá.

 

 

Nézzük a karcagi birkapörkölt hozzávalóit. Nem szingli háztartásba javaslom!

25 kg földarabolt birkahús ( a csontos részekkel )

1 db perzselt birkafej

4 db perzselt láb a körmökkel

1 db megtisztított pacal

+ belsőségek ( szív, máj, lép, tüdő, vese )

35-40 dkg só

2-2.5 kg vöröshagyma

kb. 2 kg zsír ( a hús faggyússágától függően )

35-40 dkg darált pirospaprika

15-20 db csöves száraz pirospaprika.

 

Nézzünk a kunsági birkapörkölt karcagi hagyományáról egy remek összefoglalót!

 

 Tánczos Erzsébet írása

Nézzük Jakabot először a néphagyományban:

 Az egész hónap szentje, hiszen Július Szent Jakab hava. Ha Jakab napján a hangyák menetelnek,  hideg télre készüljünk. Ha sok az égen a bárányfelhő, akkor meg a télen sok hó lesz – nehéz ezt kánikulariadóban átélni.

A szegedi juhászok Jakab éjszakáján a csillagok állásából következtettek a jövő évi időjárásra. Az időjóslásban igen fontos ez a nap: a nap délelőtti időjárását megfelel tették a karácsony előtti, a délutáni pedig a karácsony utáni időjárásnak. Vagyis, ha délelőtt felhős az ég, akkor a tél első felében, ha pedig délután, akkor meg a tél utolján lesz tartós havazás. Ha Jakab napján északról fúj a szél, akkor a tél hideg lesz. Ha alszél fúj, enyhe, lucskos tél várható. A fényes időm , nagy hideget jelent, ha eső esik, jó idő lesz – mondják a székelyek.

Ki volt Szent Jakab?

 

Jakab halász volt, idővel hasonnevű apostol társától idősebbik vagy nagyobb Jakab néven különböztették meg. Jakab és öccse, János egy Zebedeus nevű ember fiai voltak. Mint András és Péter apostolokat , őket is hívta Jézus, nem is hiába, mert azok rögtön otthagytak csapot-papot, bárkát, és Jézus nyomába szegődtek” .Jakab ( aki egyébként lobbanékony természetű volt) különleges feladatot kapott:ő lett az első vértanú az apostolok közül.

A képen Jakab apostol látható a Szent Koronán.

LEGANDATÖMEGEK:

Jakab lett a jeruzsálemi egyház feje, mígnem  Heródes Agrippa király  lenyakaztatta hitéért. Ez pont július 25-én történt, állítólag.

 Egy  ezzel nehezen összeegyeztethető hagyomány szerint Hispániába ment téríteni.  Nehezen egyeztethető össze, de nem lehetetlen, meg is próbálta harmóniába hozni a híres  Arany Legenda e két hagyományt . Eszerint tanítványai egy angyal vezénylete alatt a már holt apostol tetemét kicsempészték Júdeából, és a távoli  Galíciába vitték. A neki tulajdonított ereklyék a 9. század óta itt, a róla elnevezett Santiago de Compostelában nyugszanak. A spanyolok nemzeti szentje lett, sírja a középkorban a leghíresebb zarándokhely volt a Szentföld és Róma után.

Egy másik legenda szerint tanítványai az apostol holttestét egy bárkába tették, amely Hispánia óceáni végeinél, Galíciában vetődött partra. A hagyomány úgy tartja, hogy Szent Jakab évekig hirdette az igét Hispánia e területén, nem véletlen tehát, hogy tanítványai itt temették el. A sír később a feledés homályába veszett, csak a 9. században lelt rá  egy  remete. A Clavijo mellett 884-ben vívott csatában a mórok felett aratott győzelmet is Szent Jakab közbenjárásának tulajdonították. Ettől kezdve Spanyolország védőszentje lett az apostol.

A csillagmező legendája

A  8. századtól él az a hagyomány az Egyházban, hogy Jakab Spanyolországig eljutott missziós útján. Egy későbbi leírás még azt is tudja, hogy igehirdetésének nem volt sok foganatja, el is veszítette Jakab a kedvét, s akkor megjelent neki a Szűzanya és megvigasztalta.A középkor egyik leghíresebb búcsújáró helye Szent Jakab sírja volt a spanyolországi Compostellában. A legenda szerint Szent Jakab elfeledett sírjának helyét egy csodálatos fényű csillag mutatta meg (campus stellae azt jelenti: “csillagmező”). Jakab feledésbe ment sírhelyét éjszaka csodálatos fény jelölte meg, s a megtalált sírt növekvő tisztelet vette körül.

Zarándokok hajdan és ma:

Egész Európából zarándokoltak a sírjához, olyan ismert személyek is, mint Nagy Károly, Assisi Szent Ferenc, Dante, vagy Izabella királynő.

Maga Dante úgy vélekedett,  hogy csak az az igazi zarándok, aki már megjárta Compostelát.

Ebből is érthető, hogy Jakab a zarándokok védőszentje. Őt magát  a zarándokok példájaként ábrázolták, kezében vándorbot, vállán tarisznya, kalapján a fésűkagyló, mely  a compostelai búcsújárás igazoló jelvénye volt.

A vezeklők nyakán hurokra kötött kötél is volt. Jöttek olyan előkelő zarándokok is, akik itt szerettek volna a szent helyen meghalni, s ott temetkezni. Amikor július 25., azaz Szent Jakab apostol ünnepe – vasárnapra esik, szentévet tartanak a Santiago de Compostelában, ekkor a zarándokok száma ugrásszerűen megnő.

Világörökség:

 Az 1980-as években kezdett ismét nőni az út népszerűsége azáltal, hogy 1982-ben II. János Pál pápa is elzarándokolt Santiago de Compostelába. Jelképesen az utolsó öt kilométert tette meg gyalog. A Szent Jakab-út 1993-tól az UNESCO Világörökség részét képezi.

A zarándokút szimbóluma a fésűkagyló:

Minden évben zarándokok tömege érkezik Spanyolországba a világ minden tájáról, hogy felkeressék Szent Jakab apostol sírját. Minden olyan esztendő, amikor július 25. napja – Szent Jakab apostol ünnepe – vasárnapra esik, szentév Santiago de Compostelában. Ezekben az években a zarándokok száma ugrásszerűen megnő.

Ősi út:

A Szent Jakab-út, gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Camino-nak is nevezik, ősrégi zarándokút. A  kelta időkben a Tejút szimbóluma volt s a maival ellenkező irányban járták be a zarándokok.

 

 

Tánczos Erzsébet írása