Minek nevezzelek?

Szurokfű, vadmajoranna: talán kevéssé ismert nevek.

De ha azt mondom: oreganó, akkor a pizzák és más olaszos ételek hatására mindenki tudja miről is beszélek. A három elnevezés ugyanazt az illatos és finom fűszernövényt takarja. Régies elnevezései még: fekete gyopár, kasbók, szárazfű, szúfű, szúrfű. Íze leginkább a majoránnára és a kakukkfűére hasonlít, ezért is nevezik vadmajorannának.

 A szurokfű az egyik legismertebb mediterrán fűszernövény, melyet a hazai konyhában is szívesen alkalmazunk.Erénye még, hogy igénytelen, s kert hiányában növényládában is könnyedén termeszthető. Jól tűri a tűző napot, még a száraz homokos talaj sem zavarja, de leginkább meszes talajban érzi jól magát. Nem sokat kér, de annál többet ad, hiszen zamatos fűszerként és gyógynövényként is kínálja magát, miközben virágözönével is megajándékoz.

Az oreganó vagy szurokfű már régen sem volt ismeretlen a hazai konyhákban, ám az utóbbi években újra a figyelem központjába került. A közönséges szurokfű hazánkban vadon is megterem, de leggyakrabban elsétálunk mellette, mert nem ismerjük fel az út mentén.

Bár a  mediterrán vidékeken évelő, nálam Budapesten sajnos rendre nem éli túl a telet…

Mit együnk belőle?

A növény levelei és virágai is ehetők, magassága 40-60 cm. Számtalan fajta látott napvilágot az utóbbi években, de mindegyiknél a levél az illatanyag és az aroma hordozója. Fehér, lila, rózsa- vagy bíborszín virágai júliustól szeptember végéig pompáznak.

A hegyi ragyogó:

Az oregánó latin neve: Oreganum vulgare. Az oregano név sokat szerint az ógörög origanon vagy oreganosz szóból ered. Az „órosz” jelentése hegy, a „gánosz”  pedig ragyogást, csillogást, felfrissülést jelent. Tehát az oregánó fordítása hegyi ragyogás. Bár az előbbi levezetést az etimológusok nem fogadják el, olyan szépen hangzik.

Nálunk miért szurok?

A növény a szurokfű elnevezését a középkori bőr- és textilfestőktől kapta, hiszen festőnövény is, magában narancsvörös színre fest, de például  a nyírfalomb, az almakéreg és a szurokfű együtt főzve vörös színt ad.

Démonok ellen a szerelemért:

Az oregánóról felhasználásáról gazdag írásos anyag maradt ránk. 

A szurokfű régi magyar fűszernek számít ,reneszánsza a konyháinkban oregánó néven csak az olasz gasztronómia térhódítása után következett be.

A régi füveskönyvek szerint démonok távoltartására és elűzésére éppúgy alkalmas, mint szerelmi bájital készítésére.
Állítólag a mezei munkások ételébe is belekeverték ezt a növényt, hogy vidáman tudjanak dolgozni.

Gyógyír az idegeknek

Már az ókorban ismerték gyógyhatásait, a középkori népi gyógyászat sem feledte el: az öröm és a boldogság növényeként tisztelték. Gyengén idegnyugtató hatása is van, ezért hívják a jó gondolat füvének is.

A hagyomány szerint orvosolja a szomorúságot és a lelkigondokat, megóv a gonosztól és megkönnyebbülést hoz a szomorú szívnek. Vénusz és Afrodité növénye nem hiányozhatott a szerelmi bájitalokból. Az eltávozott lelkek nyugalmának megóvására ültettek a megboldogultak sírjain.

A szurokfű gyógyhatása bizonyított

Az oregánót a természet antibiotikumának nevezik, külsőleg alkalmazva ízületi bántalmakra, izomfájdalmakra, fejfájásra is jótékony hatással bír.

A növény a teljes emésztőrendszer védője, görcsoldó, emésztést serkentő, de gyomorrontás ellen is kiváló. Teája fertőtleníti az emésztőszerveket, de hatékony a légúti megbetegedések, száj- és torokgyulladás kezelésében. Köptető, tisztítja a légutakat, enyhíti az influenzás tüneteket. A szurokfű-tea enyhíti a köhögést, a torok- és fogfájással járó fájdalmakat, valamint csökkenti a száj és a garat gyulladását.

Szurokfű tea: 2 dl forrásban lévő vízzel forrázzunk le 3 teáskanálnyi szárított szurokfüvet, hagyjuk állni negyedórán át, majd szűrjük le.

Gyűjtése és szárítása

A szurokfű levelei és virágai  kora nyártól gyűjthetők és felhasználhatók. A virágzás időszaka a legkedvezőbb, hisz ilyenkor a legintenzívebb a növény illata, íze, hatóanyagainak koncentrátuma. Szárításhoz a virágos növényt száraz, levegős, napsugártól mentes helyen kell kiszárítani. Ezután a leveleket és a virágot lepergetjük a szárról. Üvegben lezárva, vagy zárható vászonzacskókban tárolhatjuk, de persze frissen le is fagyasztható.

 Tánczos Erzsébet

A találós kérdés  megoldása a vadmák, píp, pippancs, pillancsvirág avagy  pipók.  Tehát a pipacs.

Kasza Béla:

A legismertebb a pipacsbaba.

Így készül:

Egyszerű elkészíteni a pipacspapot is.

Magyarországon már gyermekként megtanuljuk: “Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél…”, akinek van, gyerekszobája megismeri a Napkirálynak tulajdonított mondatot : a Tokaji “a királyok bora és a borok királya” (“Vinum regum – rex vinorum”). A Tokaji Aszút az egész világot meghódította – engem is.

A szőlőművelés Tokajban ősidok óta van jelen, a leletek tanúsága szerint e tájon őshonos növényfajta a szőlő: itt került elő a mai szőlőfajták közös ősének tekinthető ősszőlő (vitis tokaiensis) levelének lenyomata, mely különben mind a mai napig vadon él Tokaj-Hegyalján.

A magyarság borkultúrája egyesíti a keleti, kaukázusi és a nyugati, római szőlőművelési hagyományokat. Ezek tükröződnek Tokaj-Hegyalja szőlőtermesztésében és pinceépítési szokásaiban. A szőlőművelés és borkészítés meglétét itt már a honfoglalás korában valószínűsítik, bár erre vonatkozó tárgyi bizonyítékok nincsenek. A 12. század második felétől írásos  adatokkal bizonyítható a szőlőművelés elterjedése Hegyalján.

A terület egyedülálló természeti adottságokkal rendelkezik. A vulkanikus talaj termő ereje, ásványi anyag tartalma, a kedvező fekvésű lejtők, a nagy besugárzás, a Bodrog és a Tisza közelsége, valamint a hosszú ősz nagyon kedvező klimatikus viszonyokat eredményez. A sajátos mikroklímának köszönhetően a pincék falán különleges pincepenész, a Gladosporium cellare telepedik meg, mely a bor érési folyamatára van jótékony hatással.

Egy  bizonyos Botrytis cinera penészgomba ezek miatt is nemesrothadást, azaz a szőlőszemek aszúsodását váltja ki.

De hogyan?

A nyár végi, szeptember elejei esős időjárás indítja el a szőlő nemesrothadását.  Ha ekkor hosszú, meleg,  vénasszonyok nyara  következik,  s arra ködös, hűvös októberi hajnalok, akkor kifejlődik a szőlőszemekben a Botrytis cinerea nevű penészgomba, és így elkezdődik a fürtök aszúsodása.

Csak  ha a fentebb felsoroltak összejönnek, akkor  koncentrálódik az a csodálatos íz, melyből  tokaji bor készíthető. Ha túl hosszú az esős időszak és kevés a napsütéses órák száma, akkor az aszúsodás elmarad, rothadás emészti el a fürtöket. Előfordul, hogy 3-4 év is eltelik, mire aszús évjáratról  lehet beszélni.

Az aszúszemek kiválogatása a fürtből már az 1600-as évek elejére gyakorlattá vált.

A közeli hegyek magasabb övezeteiben megtelepült kocsánytalan tölgy a hordókészítés kiváló alapanyaga, s mit tudjuk, a hordó fája befolyásolja a bor érési folyamatát és hatással van aromájára és színére is. A “zempléni tölgy” közismert a borvilágban.

Tokaj-Hegyalja természetes  édes fehérbora, az aszú kiemelkedő minősége a felsorolt kedvező tényezők – úgymint természeti adottságok, termesztett szőlőfajták és az emberi tényezők, azaz a borászati kultúra – egyedülálló és különösen szerencsés találkozásának köszönhető.

Az 1997-es bortörvényben meghatározott Tokaj-Hegyaljai borvidék területe magába foglalja a legkiemelkedőbb termőhelyeket. Ez kilenc település – Tokaj, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Mád, Mezőzombor, Rátka, Szegi, Tarcal, Tállya, s ide tartozik még sok-sok neves pince.

A Tokaji borvidéket 1737-ben egy királyi rendelet – a világon elsőként – zárt borvidékké nyilvánította. Ez számos kötelezettségekkel járt: szigorúan szabályozott törvényi keretek között zajlik a bortermelés azóta is.

A jellegzetes szőlőbirtokokon, ősi borpincékben tetten érhető a tokaji bor termelésének minden mozzanata. A szőlőművelési hagyományok eredeti formában való továbbélése és a borvidék évezrede tartó egysége indokolta, hogy az UNESCO Világörökség Bizottsága a Tokaji borvidéket már 2002-ben felvette a Világörökségi Listára mint kultúrtájat. A világörökségi helyszín megegyezik a magyar bortörvényben meghatározott Tokaj-Hegyaljai borvidékkel.  A tokaj-hegyaljai borvidék világörökséggé nyilvánított része összesen 28 települést foglal magába.

A borvidék méltán érdemli meg, hogy világörökségként tartják számon.

 Tánczos Erzsébet

A magyarság mintakincse igen gazdag. Néprajzi Múzeum rajzgyűjteménye például több mint száz év gyűjtéseit, azoknak dokumentálását öleli fel. Ezek mindennapi használati tárgyakat és ünnepi darabokat egyaránt bemutatnak, s reprezentálják a magyar paraszti, polgári és nemesi rétegekből származó tárgyak díszítőmotívumait. A nemesi, polgári rétegek tárgyai már a 16. században is gazdagon díszítettek voltak. – tudhatjuk meg Selmeczi Kovács Attila, Tasnádi Zsuzsanna: Régi magyar mintakincs című szépséges albumából, a Cser kiadótól.

A 18. századtól a köznép – bár korlátozott anyagi lehetőségei miatt jóval szerényebben-  de a jobb módúakhoz hasonlóan igyekezett díszíteni tárgyait.  Ezért találni hasonlóságokat a nemesség és a szegény parasztság díszített tárgyai között. A  rozettás, tulipános, szegfűs, gránátalmás ornamentika a jellemző, amely a festett templomi berendezéseken szerepelt először, s terjedt el idővel a háztartásokban is. A virág és állatmotívumok igen népszerűek voltak. A színek közül a kék, piros és fekete használata volt tipikus.

A képen :úrasztali terítő sarokmintája a miskolci-avasi református templomból, 1751-ből

A 19. század változásokat hozott a népművészetben: ekkor alakult ki az új stílusú népművészeti stílus.

Miben volt ez más, mint az előző időszak népművészete? Leginkább színhasználatban, mintakincsben különbözött. Ez megmutatkozott a hímzésben, a bútorművességben, de például a pásztorművészetben is. Ettől fogva a minták szigorú kompozíciója helyett a felület teljes kitöltése dominál. A színek élénkebbé váltak, ennek egyik magyarázata, hogy a gyári festékek, meg a színes fonalak elérhetőek lettek, s az áruk is megfizethető lett.

A Kárpát-medencében élő nemzetiségek mind hozzátettek a mintakincs alakulásához, s a kereskedelmi kapcsolatok úgyszintén a mintakincs gazdagodását eredményezték.

„ Fontos tényező, hogy a népi díszítőművészet alakulásában már a 18.századtól szerepet játszottak az értelmiségiek, tanítók, papok, de közvetlenül az oktatás (pl.: a kézimunka és a rajztanítás)  is.”– olvashatjuk Tasnádi Zsuzsanna / Selmeczi Kovács Attila: Régi magyar mintakincs című albumában.

A legbőségesebb adat a vászonhímzésekről maradt ránk.

A vászonhímzések a magyar népművészet egyik sajátos ágát alkotják. A szűcs- és szűrhímzésektől, valamint a kerámiától és a bútorművességtől egyaránt eltérnek abban, hogy nem tanult mesteremberek készítményei. Asszonyi munka volt a hímzés, az otthon négy fala között készült, s elsősorban a házbelsőt volt hivatva díszíteni.

A legkorábbi mintakincset az egyházi textíliák őrzik. Az adományokból származó, évszámmal ellátott és az adományozó nevével kihímzett textilek példázzák a köznépi és az úri hímzések kapcsolatát.

 Mit  jelent az, hogy úrihímzés? Induljunk el a kályhától. Az ősi népek szövéssel díszítették szöveteiket, a hímzés technikájára csak jóval később tértek át, de Krisztus előtt ezerből már maradt fenn egy hímzett terítő töredéke. Azt mindannyian tudjuk, hogy a magyar hímzőművészet első ránk maradt emlékei a koronázási palást és a miseruhák voltak. Gizella királyné jelentős hímzőműhelyt tartott fenn. A középkor hímzőmesterei, a varró céhek legényei vándorlásaik során más országok hímzésmintáival is megismerkedtek, de a magyar asszonyok is sokat hímeztek vagy hímeztettek. Mintául olasz, perzsa, török minták szolgáltak, melyeket kombinálták az ősi magyar mintákkal. Az európai reneszánsz és a török művészet hatásai ötvöződtek a magyar hímzésekben, s ebből valami egészen egyedülálló motívumkincs alakult ki. Ezt a sajátos, csak Magyarországon használatos motívumvilágot nevezzük úrihímzésnek, ezek főként templomi textíliákon találhatók meg.

Miért úri ennek a hímzésnek a neve? Akkoriban csak a főúri házakban volt lehetőség ezeknek a díszített textíliáknak az elkészítésére. Igen változatos minták jellemzik.  A hímző nőnek jó varrónőnek kellett lennie, ez volt az alap. A főúri házakban mesterek tanították a hímzést, s olyan értékes alapanyagokat használtak, mint a selyem, gyapjú vagy az aranyfonál. Ezek szó szerint kincset értek, többnyire külföldről hozták be őket. Először az egyházi textíliákat díszítették úrihímzéssel, a főúri öltözeteket később kezdték el ilyen formán díszíteni. Ezeknek a hímzett daraboknak a színvilága visszafogott volt, egy alapszínből állt, s arannyal, ezüsttel díszítették. Az egyszerű varróasszonyok azonban, akik megismerték a főúri hímző iskolákban a technikákat, és motívumokat, és otthon ízlésük és lehetőségeik függvényében a saját textíliáikat díszítették hímzéssel. Ők arany és ezüst helyett különböző pasztellszíneket használtak, így alakult kis az amúgy is különleges úri hímzésnek egy sajátos változata.

Melyik történelmi korszakban zajlott mindez? A XVI-XVIII. századra tehetjük, de a motívumok megjelenése szempontjából ezt tovább bonthatjuk. Mátyás király uralkodása idején számos szövőmester rendezte be műhelyét Budán, sok itáliai motívum ekkor kerül a magyar mintakincsbe. Mátyás rendelte azt a trónkárpitot is, melynek reneszánsz rajza abban a korban is különleges, úttörő jelenségnek számított. A mohácsi vészt követő korszak persze nem igazán kedvezett a díszítőművészetnek. A legmostohább körülmények között a hódoltságban élők tengődtek. Érdekes, hogy mindezek ellenére a reneszánsz az összes magyarlakta területre kihatott.

Sajátosan magyar hímzéstípus alakult ki a keleti és nyugati formakincs egybeolvadásával. Egyfelől megtalálhatóak a reneszánsz jellegzetességei. Ezekre a szimmetria, a levegős szerkezet jellemző. Gyakori a hullámvonalra elhelyezett virágok alkalmazása, a középen elhelyezett virágtő motívum vagy a koszorú.

Hamar kedveltté vált a virágcsokornak vázába állítása  -az olasz korsó motívum.

A lakáskultúra textíliái az ünnepi alkalmak szerint különülnek el. Amit sokan láttak, azt akár erőn felül is díszítették. Ilyen volt a lakodalmas asztalt díszítő kontyoló abrosz, vagy a gyászszertartás halottas abrosza. Ezek mindig díszesen hímzettek voltak.  Ugyanez vonatkozik az ünnepi viseletre is – ünnepre gazdagon hímzett ruhadarabokat öltöttek magukra. Legszemléletesebb példa a menyasszonyi kelengye, mely a háztartás teljes textilanyagát tartalmazta. A kelengyét sokfelé úgy szállították a kocsival, hogy egyúttal közszemlére is tették – büszkélkedtek vele. Kalotaszegen úgy tartották, hogy „ többször leégett a háza” annak, aki több lányt is kiházasított.

Míg az újabb stílusú hímzéseken (megjelenésük a 19. századra tehető) jellegzetes paraszti díszítőmotívumok jelentek meg. A paraszti közösségek a többiektől való elkülönülésüket különböző motívumokkal is kifejezték.

A régi stílusú hímzések sokféle technikával készülhettek, például, szálhúzásos-vagdalásos, lapos és keresztöltéses. Az úrihímzések vékony vászonra készültek. Főképp kolostorok, zárdák, templomok anyagai között találkozhattak a gyűjtők ilyen hímzésekkel. Ezek közül a legtöbb Erdélyben maradt fenn, s a legtöbbet Huszka József rajztanár vetette papírra dokumentálás céljából az 1880-as években.

A piros pamutos vagy szőrfonállal készült régi dunántúli hímzések az úri hímzés egy típusa.

Szőrhímzés – gránátalmás motívum

A szőrhímzések népi hímzéseink korai időszakához tartoznak. Miért szőr a szőrhímzés?   Növényi festékekkel színezett gyapjúfonállal hímezték- emiatt szőr!

A szőrhímzés a török hódoltságot követő évszázadban – néhol tovább is – hazánkban általánosan ismeretes volt. Birka szőréből készült fonalat használtak, amelyet növényi anyagokkal színeztek. Ezt a hímzési technikát vidékünkön párnákon alkalmazták. Csongrád megye mintegy félszáz szőrhímzéses párnája országosan is kiemelkedő csoportot alkot.

Többségük szabadrajzos olaszkorsós virágcsokor, s lepedővégeken maradtak fenn.

 Melyek az úrihímzés jellegzetes mintái?

Egyeduralkodó a növényi ornamentika. A vadvirág, a közvetlen környezet nem köszön vissza az úrihímzéseken. Jellemző motívum például a rózsa, a szegfű, de vitathatatlanul a legismertebb a tulipán. A liliom gyakori, de a népművészetben a hasonló formájú szegfű vagy tulipán helyettesíti. A gránátalma mindig félbevágottan jelenik meg. Érdekes, milyen népszerű motívum lett ebből a hazánkban szinte ismeretlen gyümölcsből.

Egy szépséges motívum: a gránátalmás

Ez a gyümölcs anno a főúri lakomák ritka csemegéje volt. A gránátalma termése igen érdekes: a jellegtelen küldő izgalmas belsőt rejt, hiszen fel bevágva feltűnnek a vérpiros gyümölcshúsban üldögélő magok. Nem meglepő, hogy a termékenység szimbóluma lett a gránátalma, mely a reneszánsz hímzések idején vonult be hazánkba. Kalotaszegen aranyalma a motívum neve, így világos a dal üzenete: – Jer bé, jer bé édes rózsám, légy az aranyalmám!

 A gránátalmák könnyen felismerhetőek, mert belsejüket rácsminta, esetleg sűrű pöttyök díszítik.

Élő népművészet Kalocsán:

Bár számos országban kedvelt technika a falfestés, Magyarországon csak a Kalocsa környéki falvakban alakult ki a népi falpingálás. A legkorábbi falfestésmintákat 1909-ben Novák József Lajos rajztanár gyűjtötte össze. Ez a szabadtéri falfestés kölcsönhatásban állt a hímzéssel, hiszen éppen a pingáló asszonyok végezték a hímzést is. A ma népszerű újkalocsai csak az 1930-as években színesedett ki, előtte a színek sokkal visszafogottabbak voltak. A mintakincs ekkor vált igen gazdaggá, ezek az új elemek nem kapcsolódnak szervesen az ókalocsai motívumrendszerre.

A festéshez használt színek elnevezései legalább olyan szépek, mint maguk a virágminták. A pántlikapiros, a császársárga, a duflapiros, a barátszín vagy a hunokzöld dallamos neve már önmagában megelőlegezi azt a sokszínű szépséget, amelyet a kipingált falak mutatnak. A színek gazdagsága mögött semmivel sem maradt el a motívumok változatossága. Csak a rózsa különböző mintáira ismerünk vagy egy tucatnyit: rúzsabimbó, tetejes rúzsa, csillagos rúzsa, szíves rúzsa, koronás rúzsa, pülés rúzsa…

A  pingálóasszonyok hatására lett világhírű a kalocsai motívumrendszer.

Kalocsán és környékén elsősorban vászonra hímeztek pamutfonallal: eleinte lyukhímzéssel, később pedig betöltő laposöltéssel a virágokat, száröltéssel pedig a különböző virágmotívumok, vagy pl. a paprikamotívum szárát, a szőlőmotívum indáját illetve más vonalas díszítményeket.

Erről bővebben itt olvashat:

http://netfolk.blog.hu/2013/03/06/viragos_retunk_a_kalocsai_motivumvilag

Ma ismert kalocsai hímzések készítésénél használt öltéstechnikák: angol madeira (gádoros), bekötés vagy pókozás, borsólyuk, gépöltés vagy tűzőöltés, huroköltés szélre illetve felületkitöltésre, laposöltés, lyukhímzés, riseliő vagy lábazás, slingelés, száröltés. A riseliő népi neve: pántos. Nevét Richelieu francia államférfiról nyerte – nem jöttem rá, hogy vajon miért!

Tánczos Erzsébet írása

A Szeged melletti Tápé községben nemzedékről nemzedékre száll a gyékényszövés mestersége.  Manapság  háziipari szövetkezetben dolgoznak a tápéi gyékényszövők. Az idősebbek  tanítják az ifjakat, hogy a legkiválóbb darabok hirdessék a tápéiak hírnevét. A tápéi gyékényeladásról a 16. századtól van adatunk.

Tápét itt is bemutatják – a 8. rész Tápé:

http://www.mediaklikk.hu/2014/02/12/a-hely-kisfalvak/

Aprólékos munkával a világon egyedülálló tárgyakat készítenek.

 Az ember a természetben föllelhető növényekből a „ ember emlékezet óta” készít építményeket és használati tárgyakat. A régebbi technika a fonás, az egyik legősibb kézművességünk. A szövést – a kender- és lenrost feldolgozásától itt eltekintve –a gyékényfeldolgozásban alkalmazzák.

A gyékény szó egyszerre jelentette a növényt és az ipari terméket.

 A régen számos háziipari termék készült gyékényből, például gyékényszőnyeg. A közmondás is így szól: „Egy gyékényen árulnak.” 

A tápéi ipar fontos terméke volt a gyékényszőnyeg és a szatyor is.

 A középkori Magyarországon elterjedt a földre terített és az ágyon elhelyezett gyékényen való alvás.

A gyékényfonó és a -szövő másképpen és más nyersanyagból dolgozik. Szövésre csak a keskeny levelű gyékény alkalmas. A széles levelű gyékény mivel puha és hajlékony szárú, jól fonható. Utóbbit a bodrogköziek lúgyékénynek, a tápéiak vajasgyékénynek, másutt kádár- vagy pintérgyékénynek  nevezik.

Gyékény szavunk jelöli a növényt és a belőle készített szőnyeget, s Tápé életéhez hozzátartozott mindkettő. Az alapanyagot férfiak gyűjtötték, a levelek széléről lehúzott selyemből gyerekek, fiatalok és öregek sodorták a felvetőszálat, a szövést főként nők végezték. Munkájuknak köszönhetően a gyékényszövés máig jelen van Tápén.

Tápén a szép, hosszú szárú sugarasgyékénynek, a kemény, rugalmas szárút húsosgyékénynek nevezik.

A gyékény fonása az egyszerűbb művelet. Ahol a gyékény megterem,  ott volt gyékényfonó is.

A gyékényfeldolgozás szakaszai:

Nyár végén, ősz elején  a gyékényt a vízben, a töve fölött levágják. Kihúzva megszárítják, kévébe kötik , majd  hazaszállítják. Ezt követi a gyékény feldolgozása.

A gyékényszövés kezdetleges technikáját  ősidők óta  ismerte az ember. A gyékény felhasználása Tápén  az élet minden területét beszőtte,  a bölcsőtől a sírig elkísérve megmunkálóit.
Használati és dísztárgyak, népművészeti és iparművészeti termékek készülnek itt, hogy otthonainkba szépséget és melegséget varázsoljanak.

 Bár a  mocsarak lecsapolásával a gyékénytermő rétek megszűntek, és csak gátak közé szorított alföldi folyóink holtágaiban lehetett gyékényt vágni, s a gyékényes specialisták egy része más jövedelmi forrást keresett, több falu ragaszkodott  a gyékény megmunkálásához, és távolabbi gyékénytermő helyeket is hajlandó volt fölkeresni nyersanyagért.

A 19. század végén falusi, kisvárosi értelmiségi körök is közreműködtek a gyékényes háziipar fenntartásában és terjesztésében. 1896-ban a történelmi Magyarország községeiben háromezer család foglalkozott gyékénymunkával, többségük  a gyékényfonást űzte.

A gyékénymunka: a széles levelű gyékény és a keskeny levelű gyékény leveleinek használati tárgyakká való feldolgozása.

Gyékényfonással gyakran a férfiak foglalkoztak. Ülve, a készítményt a lábuk közé fogva dolgoztak. Szerszámuk egy fanyelű vastű és egy bicska, s  szaruból készített gyűrű a hurkába tekert gyékénylevelek összefogására.

A gyékényszövés több előkészületet és nagyobb felkészültséget kíván, mint a fonás.

Először lehántják a gyékény külső rétegét, az alatta levő rostokról lefejtik a gyékényszár finom szalagjait, azaz a selymet, majd a bélgyékényt meghasítják. A selyemből két tenyér közt zsineget sodornak, amely a szövés hosszanti vetülékszálát képezi. A szövés földbe vert karókhoz erősített, egyszerű szövőszéken történik.

Míg a gyékényvágás férfimunka, a szövés előkészületeiben a család apraja-nagyja részt vesz, addig a szövés női munka.

Így különböző méretű ponyvákat, szőnyegeket, szatyrokat készítenek.

A szövéshez mindenütt ugyanazokat az előkészítő munkákat végzik. Leszedik a gyékény külső rétegét. E munkának Tápén hámizás a neve. Ezután minden egyes gyékényszálról lefejtik a selymét, ami vékony, finom gyékényszál . A gyékénynek az a része, amit már nem lehet tovább szétszedni, a bélgyékény. Tápén ezt is szövőszálnak használták.

A selyemből két tenyér között sodorják az inat más néven ijant. Gyors kézjárást igényel, többnyire a nők és a gyermekek munkája. A kisgyermekek már iskoláskor előtt sodorgattak, ahogyan a felnőttektől látták. Tanítani sem kellett őket rá, ellesték.

A tápéi iskolás korú lányoknak anyjuk minden délután odakészített egy  adag  selymet: előbb elvégezték iskolai feladataikat, majd sodortak, csak ezután mehettek játszani.  A megsodort inat, ijant a térdük közé szorították vagy ráültek.

 A szövést nők végezték, férfiak csak nagyon ritkán szőttek, például ha az asszony sokáig betegeskedett, és rászorult a család. Tápén a 9-10 éves lányt már „beültették a gyékénybe”. Először ritka szövésű csomagológyékény szövését bízták rá, amelynek a minőségére nem kellett ügyelnie, viszont a munkafogásokat jól elsajátíthatta.

Régen még  a fiúk is elsajátították a szövést. A falu rendje  megkövetelte, hogy a 6-14 éves fiúk is belenevelődjenek a gyékényfeldolgozás minden fázisába. Később már nem szőttek és sodortak rendszeresen, de ha szükség volt rá, tudtak segíteni.

A gyékény felhasználása széleskörű: ágyban a szalmazsák alá terítik, használják a kemencepadka takarójául, falvédőül, a döngölt agyagpadló borítására, a ház körül a verem, sírveröm falát bélelik vele, csirkék alá teszik, terményt öntenek rá, hordáskor a kocsi alcserényére terítik, hogy ne hulljon el a szem.

Jelentős mennyiséget vásároltak a bútorkereskedők és a bolgárkertészek. A kubikosok gyakran vesszővázra erősített gyékényponyvából készítettek maguknak kunyhót. Az 1940-1950-es években elterjedt a vendéglőkben faltakaróként való használata.

Tápén nyolc különböző méretű és részben különféle rendeltetésű szövött szatyrot készítettek, mindegyikbe bélést is szőttek.

A   faluban az 1950-es évekig  szinte minden család foglalkozott gyékényszövéssel. A  tápai asszonyok nyelvében pedig „dógozni” és „gyékényt szűnni” szinte egyet jelentett. Készítményeiket  gyékénykofák vásárolták fel. Voltak olyan tápai asszonyok, akik portékájukat maguk árulták a szegedi hetipiacon. Őket kurtakofának nevezték.

 A gyékényszövésről Tápé már ezer éve ismert , a hagyomány a mai napig  él. A közösség számára  fontos  a tradíció, a  népművészet is, ezért Tápé neve gyakorlatilag egybeforrt a gyékényszövéssel. A legjellemzőbb népművészeti termékek is gyékényből készültek, így a híres tápéi szatyor és a gyékényszőnyegek is. A Heller Ödön Művelődési Házban pedig állandó tárlaton láthatóak a tápéi gyékényszövők alkotásai.

 Tánczos Erzsébet

A sokoldalú körömvirágnak (Calendula officinalis) a  nép ajkán többféle elnevezése él: kenyérbélvirág, borongóvirág, gyűrűvirág, kerti peremér, náthavirág, tűzvirág, sárgavirág.

Német népi nevei: esőjelző, szemölcsvirág, diákvirág

A gyógyászatban a körömvirág szárított virágait használják fel, mivel értékes hatóanyagai nagyrészt a sárga színű virágokban koncentrálódnak.

Körömvirág magvetéssel:

Március végén, áprilisban egyszerűen a helyére vetjük. Nincs szüksége előnevelésre, úgyhogy igen egyszerű a körömvirág nevelése. Ha túl sűrűn ültettük, ritkítsuk, és a kiszedett palántákat ültessük máshová vagy cseréjük el! Az elszórt magokról könnyen szaporodik.

Régi kedvenc a körömvirág
A körömvirágot már a középkori szerzetesek is termesztették gyógyászati célokra. A virágját és a levelit egyaránt felhasználták a betegségek megelőzésére, de sárga festéket is előállítottak belőle. Napjainkban az ehető szirmokat salátákba használják, illetve a sáfrány helyettesítőjeként ételek színezésére is beválik.

Hogyan gyűjtsük?

A virágzás kezdetén nyílásukban szedik fészkes virágzatát, de ennél értékesebbek a fészekből kiszedett nyelves karima- vagy sugárvirágok. Júniustól akár októberig élvezhetjük látványát, gyűjtögethetjük szirmait.

Hogyan használjuk a körömvirágot?

Gyógyításra a körömvirág főzetét, vizes vagy alkoholos kivonatát használják, vagy kenőcsként alkalmazzák. Belsőleg gyomor- és bélrendszeri fekélyek, májproblémák

Ennek az igénytelen növénynek a virága sebgyógyulást elősegítő, gyulladáscsökkentő, bőrnyugtató és immunerősítő hatással rendelkezik. Nehezen gyógyuló, burjánzó, enyhébb égési, vágott vagy forrázott sebek, hegesedések, ekcéma, bőrviszketés, pattanások, véraláfutás, enyhébb napégés gyógyítására is alkalmas. Külsőleg a körömvirág kenőcs alkalmazható.

A körömvirág kisbabák és felnőttek bőrének ápolására egyaránt alkalmas.

Körömvirág a konyhában?

Igen, van helye a konyhában, mert a körömvirág az ehető növények közé tartozik. A szirmok, a virágfej szépen dekorál és az íze is kellemes.

Fűszerként az ételeknek sárgás színt és enyhén csípős ízt ad. Szirmai fűszeresek, kissé kesernyések, ehető virágként nyári saláták vidám díszítője, illetve használhatjuk rizs, hal, húsleves ízesítéséhez.

Ilyen a nyári kerti saláta melyhez ezekre van szükség 4 főre:

1 fej saláta

Néhány citromfűbóbita – legjobb a saját!

Néhány körömvirág – legjobb a saját!

1 jó marék ribizli

1 csipet só

Cukor vagy még inkább méz

ecet ( legjobb a gyümölcsecet)

víz

Nyári partikon, grillezett húsok mellé isteni.

A salátát, a körömvirágot és a citromfű leveleket mossuk meg! A ribizlit szemezzük le mossuk meg! Ezután a salátát apróra tépkedjük (GYEREKEKNEK IGEN KEDVES FELADAT) üvegtálba tesszük, közékeverjük a citromfű leveleket és a ribizlit. Rácsipkedjük a körömvirág szirmait. Vízből, ecetből, sóból,  mézből (vagy cukorból) salátalevet készítünk, melyet  tálalás előtt öntünk az elkészített salátakeverékre.

Milyen testi bajok esetén segít a körömvirág?

 Bizonyítottan jó sebek kezelésére. Műtét utáni sebkezelésre is való a kenőcs, amely a sebet gyorsan begyógyítja, a viszkető érzést is megszünteti.

A növény nedvét vagy forrázatát  évszázadok óta sikerrel használják bőrbajok de még daganatod betegségek gyógyítására is.
A sárga sziromlevelet konyhasóval eldörzsölve sajt és vaj festésére szokták még ma is használni. A sárga sziromlevelei igen élénkítően hatnak a teakeverékekben, ezért erre a célra is használják. Kertek és sírok díszvirága.

A körömvirágról tudományosan is bebizonyították, hogy jól alkalmazható epehólyag-gyulladás ellen, jó görcsoldó és fertőtlenítőszer.

Külsőleg alkalmas visszérgyulladás, felfekvés, lábszárfekély, nyálkahártya gyulladások, ekcémák, sebek, egyéb bőrproblémák, méhcsípések esetén.

Bőrkiütések és napégés okozta fájdalmak enyhítésére szintén ajánlom én magam is. Mivel én is az érzékeny bőrüek kategóriába tartozom, hamar felégek, de a körömvirág krém mindig áldásosan nyugtatja felégett bőrömet.
Hamarabb gyógyul tőle a seb!

Mit is készíthetünk a körömvirágból?
Tea: Tegyünk 1 csészébe 1 teáskanálnyi szárított körömvirágot, forrázzuk le, majd 10 perc elteltével szűrjük le. Naponta 3 csésze tea fogyasztása ajánlott. Lehűtve gargarizálásra is alkalmas. A teát általában epebántalmak, gyomorgörcsök esetén fogyasszuk.

Kenőcs:
-200 gram sertészsírban úgy 30 virágfejet virágot  alacsony lángon kell megpárolni.
Nem szabad, hogy a zsír felforrósodjon!. Ha kihűlt, tegyük tiszta üvegbe, és hűtőszekrényben tároljuk. Bőrkiütésekre és napégés okozta fájdalmakra ajánlott.

Borogatás: Forrázzunk le 1 csésze forró vízzel 2 teáskanálnyi szárított körömvirágot, majd 10 perc után szűrjük le. Borogassuk vele a sérült felületet

Fűszerként: az ételeknek sárgás színt és enyhén csípős ízt ad. Virágszirmait használhatjuk rizs, húsleves ízesítéséhez.

A lelkünkre is hat!

Erőt és derűt áraszt magából ez a  virágunk, melegséget sugall napsárga  színe.  A narancsszín árnyalatait kedvelők életvidám, jókedvű, tettre kész emberek, ontják magukból a szeretetet és gyengédséget.   Szirma ételdíszítésként a szendvicsre szórva, egy kedves kis csokor az asztalra, szárított virágdísz a falra jókedvre deríti az embert.

Tánczos Erzsébet írása