Molnár Éva keze alatt sorra születnek a gyertyák. Fiatalon már elismert gyertyakészítő, aki a jelentős népművészeti rendezvényeket kiállít és bemutatókat tart.
Adja magát a kérdés, hogy a felmenői között volt-e, aki gyertyákat készített, családi hagyományt folytat-e.
Ízelítő Molnár Éva gyertyáiból.
– Nem, az én családom nem kézműves dinasztia. Apai ágon polgári, anyai ágon mezőgazdasággal foglalkozó családból származom. Azért az én famíliámban mindenki, akire csak emlékszünk, ügyes kezű ember. A szüleim is ilyenek. Édesanyám szívesen végez mindenféle kézimunkázást, édesapám mindent megbütyköl, amire szükség van. Ezért aztán nekünk sosem kellett kutyaházat venni, rittyentett egyet, ha szükség volt rá.
– Innen ered érdeklődése a kézművesség felé?
– Igen, azt hiszem . A nővéremmel együtt születésünktől természetes volt a kézművesség szeretete, láttuk gyakori alkalmazását mindennapi életünkben. Használjuk pedagógusi munkánk során meg a szabadidőnkben is. A nővérem, aki nem mellékesen óvónő, 1992-ben beiratkozott a Budapesti Művelődési Központban szervezett Kézműves Iskolába. Szövő szakra járt. Még középiskolás voltam, mikor egy karácsonyi foglalkozásra elkísértem. Akkor és ott láttam és próbáltam ki először a konzervdobozban–mártogatással készített szál gyertyát. Azonnal kiválasztott magának ez a mesterség!
– Ez nem fordítva történt?- Nem, mert ha megkérdezik, hogy miért pont ezt a mesterséget választottam, nem tudok rá magyarázatot adni. Talán nem is én választottam, talán a mesterség választott engem.
– Mi történt a villámcsapásszerű találkozás után?
– Hosszú éveken keresztül autodidakta módon bővítettem, fejlesztetem tudásomat,– a Budapesti Művelődési Központ Guzsalyas Népművészeti Iskola folyóiratainak segítségével, néprajzi könyveket, cikkeket bújtam. Tanultam közben önön hibáimból, furcsa eseteimből is. Ekkor már az Apáról Fiúra Alapítvány foglalkozásain tanítottuk a gyertyamártást és bemutatókon népszerűsítettük a mesterséget, bemutatóin. Büszke vagyok rá, hogy a mai eszközkészletünk és tudásunk nagyon sokat gyarapodott!
Gyertyaöntő felszerelés. Forrás: Magyar néprajzi lexikon
– Magányosan tanulta a mesterség fortélyait?
– Két mesterem volt, akikre nem győzök elég hálával és tisztelettel visszagondolni szakmai színvonaluk és emberi kvalitásaik miatt egyaránt. Egyikük a „népi” berkekben ismert és elismert Gulyás Béla egri gyertyamártó. A másik pedig méltánytalanul elfelejtett a gyulai gyertyaöntő Marosán György volt.
-Hogyan került kapcsolatba az említett urakkal?
-Érettségi után Gyulán folytattam a tanulmányaimat, s egy véletlen esti séta során láttunk meg egy táblát kirakva a kerítésre: Marosán György gyertyaöntő. Marsiné Gombos Márta népművész, lelkes lokálpatrióta segítségével jutottam be Gyuri bácsi műhelyébe, s lehetőségem adódott inaskodni több alkalommal nála. Ez 1996-ban történt. Sosem fogom elfelejteni a padlástérben kialakított gyertyaöntő műhelyt, az odavezető „vadregényes” utat. S főképpen az idős, de munkáját mindig szerető és művelő Gyuri bácsit! Úgy volt ő pedagógus, hogy sosem tanulta. Olyan pedagógiai érzékkel rendelkezett, mely csak igen keveseknek adatik meg. Itt ismerkedtem meg a gyertyaöntéssel, ami nem formában öntést jelent.
A képen Marosán Gyuri bácsi látható munka közben.
– Hogyan lehetett régen gyertyához jutni? Csak iparosoktól lehetett venni?
– Mártással réges-régen az asszonyok otthon is készítettek egyszerű gyertyákat. Ehhez szükséges volt egy gyertyamártó edény. Ezt legtöbbször fazekasoktól szerezték be. Ezt az edényt egyharmadáig forró vízzel töltöttek meg. Erre került rá a megolvasztott és átszűrt marhafaggyú vagy viasz. Az edényt azzal kellett csurig tölteni.
– Hogyan lett gyertya a vízbe öntött zsiradékból?
-Egyszerű, jól működő rendszer volt ez: az alul elhelyezkedő forró víz ugyanis megakadályozza, hogy a faggyú vagy viasz idő előtt megdermedjen. Az így előkészített masszába mártogatták bele a gyertyabeleket.
– Kézben tartották a gyertyát, amíg el nem készült?
– Nem, a gyertyabeleket pálcikákra erősítették vagy deszkalapra felfüggesztették. Ez igen praktikus, mert így egyszerre többet is tudtak mártani. A mártást addig kell ismételni, míg a gyertya kellő vastagságúra nem hízik. Ezt követően a gyertyák végeit egyformára kellett vágni, és néhány napi szikkadás után lehet is használni
– Hogyan történt a viaszgyertya készítése műhelyekben?
– A műhelyekben egészen más technikákkal dolgoztak. Az egyik ilyen volt a ringes gyertyakészítés, ez a különleges öntőeljárás leginkább a mézeskalácsosok sajátossága volt, akik kiegészítő kereseti forrásként készítettek gyertyát.
– Mi az eljárás különlegessége?
– Az, hogy a gyertyabeleket egy oszlop körül forgó fakorongra, szaknyelven ringre akasztják. Ezen a bizonyos ringen egyszerre 26-32 szál fér el. A felmelegített viaszt végigöntik a felfüggesztett bélen, az anyag tehát locsolással, öntögetéssel kerül a kanócra. 32 szál gyertya esetében, mire a sor végére ér a mester, az eleje már meg is száradt. Addig ismétlik az öntést, amíg a gyertyák kellő vastagok nem lesznek.
– Ön látott ilyen technikát élőben is?
– Igen, Gyuri bácsi ezzel a technikával dolgozott, Egyszerre 32 gyertyabelet rakott fel, s öntözgette a ring alatt levő kalapban lévő gyertya alapanyaggal. Az eszközök, amelyeket használt, nem voltak modernek. Nem volt gáztűzhelye sem, műanyag eszközökkel sem dolgozott. A műhelyen bizony látszott az idő foga, de részben ezért tűnik nekem, olyan romantikusnak, kedvesnek Gyuri bácsi alakjával együtt. Ö klasszikus gyertyákat készített főként templomok és számára, de feleségével együtt úszógyertyákat is készítettek Gyula város polgárainak örömére.
A másik technika a gyertyamártás technikája. Ezt a műveletet végzik a mártófával (amely egy korong átfúrva és ezen a lyukon keresztül van belefűzve a kanóc) vagy a henger alakú edénnyel. Itt eltérő mozdulatsorok vannak, ahogy a név is sugallja, a mesterek nem öntötték, hanem belemártották a gyertyákat a felolvasztott alapanyagba, megvárták, hogy meghűljön a mártott réteg a gyertyán és újra belemártották a viaszba. Ezt a mozdulatsort addig ismételték, míg a megfelelő vastagságú nem lett a gyertyájuk.
– Már említette Gulyás Béla gyertyamártót. Hogyan került kapcsolatba a másik mesterével?
– Az Apáról Fiúra Alapítványban Gyertyakészítő Alkotótábort szerveztünk az egyesület tagjai számára. Gulyás Béla gyertyamártó mestert kértük fel, hogy tanítson minket.
Béla bácsi a táborban tanít.
Gulyás Béla öntőformái
Béla bácsi tudásával tovább szélesítette, bővítette ismereteinket. Ekkor ismerkedtünk meg a gyertyamártás eszközeivel, a mártófával, vágófával, a gyertyadíszítés módozataival. Különlegességeket is megtanultunk, készítettünk például Balázs gyertyát, tekert gyertyát. Béla bácsi ezek után mentorunkká vált, figyelemmel kísérte a tevékenységünket, fejlődésünket. Nem volt olyan Mesterségek Ünnepe hogy ne kerestük volna egymás társaságát! Tanácsai, ötletei mindig előre lendítettek!
A képen Gulyás Béla, Carmelita Nővérek, Petrits József Balázs-gyertyái láthatóak.
– Ma már ön is tapasztalt gyertyakészítő. Ez a munkája?
– Bizony, 20 éve foglalkozom gyertyakészítéssel, de nem ez a foglalkozásom, szakmám. Része az életemnek, de a megélhetésemet nem ez a tevékenység adja. Számomra ez elhivatottság, szenvedélyesen keresek még most is mindent, amitől még jobban művelhetem a mesterséget. Az elmélet is érdekel, nem csupán a gyakorlat. Gyuri bácsi mondta, hogy a gyertyakészítés nem csupán mesterség, hanem művészet!
– Hol láthatjuk a gyertyáit?
– Az elmúlt időszakban kétszer vettem részt tanítványaimmal a Budai Várban megrendezett Mesterségek Ünnepén. A Mézes és Gyertya évében, 2012-ben a Ritka mesterségek kiállító pavilonjaiban mutattuk be tevékenységünket, tudásunkat.
A mesterség-bemutatókat mindig nagy érdeklődés övezi. Eszközeink sokfélék, vannak közöttük a házi gyertyakészítésére alkalmasak és az ipari eszközök is. Büszkék vagyunk a régi kincseinkre, de a modern eszközöket is használjuk. Bemutatóinkon, játszóházainkon folyamatosan válaszolunk az érdeklődők, rácsodálkozók kérdéseire. Igyekszünk mindenki kérdésére válaszolni, tévhiteket “tévtanításokat” tisztázni.
-Mik a leggyakoribb kérdések?
– Divat a gyertyakészítés, s érdemes otthon kipróbálni. Ehhez az alábbi fortélyokat javaslom:
az alapanyag a paraffin. Ez kézművességgel foglalkozó boltokban könnyen beszerezhető. Ezután az érdeklődő kerítsen két edényt. Az egyik olyan legyen, amit már nem kíván máskor használni. Erre a célra kiváló egy jókora ép konzervdoboz. A másik edény, ami még konyhai használatra is alkalmas lesz a művelet után. Az utóbbi edényben melegítjük a vizet és a bele vagy ráhelyezett másikban tároljuk, melegítjük a viaszt. Így elkerüljük a nyílt lángon való melegítést, kevésbé balesetveszélyesen dolgozunk, Természetesen így sem hagyhatjuk felügyelet nélkül, hiszen gyúlékony anyagról van szó! Mivel elég 70-80 fokra felmelegíteni, elkerülhetjük, hogy az anyag megégjen, büdösödjön. Mártogatás, öntés alatt mindig kivesszük a melegítő edényből a paraffinos edényt!
A képen míves műemlék gyertyamártó edény látható, de egy konzervdoboz is megfelel.
Forrás: Magyar néprajzi lexikon
– Miből legyen a gyertyabél?
– Tiszta pamutanyagot használjunk, akkor nem érhet csalódás. Mégpedig azért, mert a pamut nem tartalmaz műanyagot, s az égésnél sokkal szebb lángja van mint a műszálasnak. Fontos, hogy a felfűzések előtt megmártsuk egyszer a kanócot az olvadt anyagban és hagyjuk kihűlni. Ezzel az úgynevezett előmártással a kanócot átitatjuk viasszal. Miután többször belemártjuk a kanócot a viaszba, szépen vastagodik a gyertyánk, és a saját súlya fogja lehúzni. Ezért nem lesz is lesz szükségünk sem kavicsra sem egyéb lehúzó tárgyakra. Ezáltal a gyertyánk is szép egyenletesen fog hízni. Fontos, hogy ne tartsuk sokáig a meleg anyagban a kanócot.
– Nem attól hízik a gyertya?
– Bizony ekkor, a meleg hatására nem hízik tovább a gyertyánk, hanem leolvad a viasz. Minden mártás után meg kell szárítani, mert a lehűlt anyagra jobban tapad a viasz, mint a melegben tartottra.
– Ekkor mártják vízbe?
– Én nem használok vizet a hűtésre, s nem ajánlom senkinek sem én sem a Mestereim. Nem kell ahhoz, szakembereknek lennünk, hogy belássuk, a vízzel való hűtés hátrányait. Vízzel így hűtenek: egyszer a viaszba mártják, egyszer a parafinba. Igen ám, de a mártás előtt a vizet mindig le kell húzni, törölni a gyertyáról! Ez az a mozdulat, ami sietségünkben elmaradhat, bár az alaposan letörölt gyertyán is maradhat vízcsepp! Ezek aztán sok-sok gondot okozhatnak! Egyrészt répa alakú lesz gyertyánk, másrészt hólyagos lesz a rajta maradt vízcsepp helyén. A rétegek a nedvesség miatt nem jól tapadnak egymásra. Ezért később lecsúszik a gyertyánk a kanócról, a vizes kanóc pedig sercegve ég! De mégsem ez a legrosszabb!
– Mit okozhat a gyertyába került víz?
– Ha nagyobb adag paraffinba kerül a vízcsepp, a legközelebbi melegítésnél addig forr a parafinunk alatt, míg megtalálja a kiutat, ekkor gyakorlatilag felrobbantja a viaszunkat! Pont olyan ez, mint amikor a forró zsírba vizes sütnivalót teszünk.
– Hogyan hűtsük le a gyertyát, hogy jól sikerüljön?
– Legjobb, legegyszerűbb levegőn szárítani a gyertyát. Tusom, hogy ez igen időigényes lesz és sokáig fog tartani, de szép lesz és kizárjuk a baleset lehetőségét! Bizony, mint a legtöbb kézzel készített dologhoz, ide is kell a türelem.
. – Divat manapság a színes gyertya, de a paraffin nem színes.
– Színezőanyagnak legjobb a viaszkréta! Nem drága, könnyen beszerezhető, főleg ha nem nagy mennyiségben készítjük a gyertyát. Használat előtt forgácsoljuk le, hogy könnyebben olvadjon, vegyüljön a gyertya anyagával. Gyertyánkat díszíthetjük például díszítőfóliával, díszítőgyurmával, viasz festőtollal, szalvétával, faágakkal, saját anyagával festve.
– Ön pedagógus. Hogyan használja a pedagógusi munkájában során a gyertyakészítést?- Sajnos azt kell mondanom, hogy nincs sem elég tér sem elég idő az iskolában gyertyakészítésre Néprajzi ismereteimet felhasználom foglalkozásaimon, beszélgetéseink során.. Természetesen foglalkozunk gyertyával, de nincsenek rendszeres gyertyás foglalkozásaim. Ezeken a foglakozásokon a magas csoport létszámunk miatt leginkább csak méhviasz gyertyát készítünk. Azoknak az elkészítése egyszerű, nem igényel sok eszközt. Méhviaszból készítettünk már tekert gyertyát és úszógyertyát, főként karácsonyi gyertyának. Karácsony meg húsvét tájékán mindig előkotrom a másik mesterségemet, a mézeskalács készítést. Olyankor illatos mézeseket sütünk a diákjaimmal. Az Apáról Fiúra Népművészeti és Kézműves Egyesület szervezésében szombatonként tanítványaimmal gyertyakészítő szakkört tartok felsősöknek. Repertoárunkban volt: adventi mécses, úszó mécses, mécses lámpás, szálgyertyák készítése.
– Említette, hogy tanítványaival tartja a szakkört. Kik ők?
– Gimnazista voltam, amikor szenvedélyemmé vált a gyertyakészítés. Ez húsz éve történt, így nem meglepő, hogy fiatal korom ellenére már nekem is vannak tanítványaim. Pedagógus vagyok, s a tudásomat szívesen és örömmel adom át másoknak a gyertyakészítés terén is. Sokan tanultak már tőlem eddig is, s remélem, ez a jövőben is így lesz. Egyik első tanítványommal évek óta együtt bemutatózunk a Budai Várban. Van, aki az édesanyja révén az anyatejjel szívta magába a kézművességet. Neki tanítója voltam, s most kíváncsian figyeli mellettem a gyertyakészítés csínját-bínját. Egyikük már óvodás korában úszógyertyákat szedegetett ki a szaggatóból, formából. Most öntőformával dolgozik, tanácsot ad az újoncoknak, de van, aki csak középiskolásként csöppent ebbe a világba. Egyiküket maga Béla bácsi tanította, de másokat, mi tanítunk. Anno egy szál kanóccal bemutatóztam, most tanítványaim jó pár technikát ismernek. Jó csapat vagyunk: mindegyiknek más áll a kezére, van, aki az öntést szereti, van, aki mártó fás mártogatást. Ismerjük egymás erősségeit.
– Mit tartogat a jövő a népi kismesterségeknek, köztük a gyertyakészítőknek?
– Manapság a kreatív hobby boltok megjelenésével, a technikai eszközök fejlődésével, rengeteg olyan céget, embert találunk, aki gyertyaöntéssel foglalkozik. Sokféle színben és sokféle illatban, formában pompáznak a gyertyák a boltok polcain. Azt látom azonban, hogy ezek az emberek tudják ennek a mesterségnek a gyökereit, eredetét. Tapasztalatom szerint nem ismerik azokat a gyertyákat, amelyeket a régi mézeskalácsos-gyertyaöntő mesterek hagytak ránk. Sajnos sokszor olyan emberek sem értik és tudják ezeket a dolgokat, akik, segíteni tudnák ennek a mesterségnek a megmaradását. Nem azért érzem magamat különlegesnek, mert én olyat alkotok, amit más nem, mert bőven mit tanulnom és tapasztalnom. Értékesebbé tesz engem az, hogy ismerem a gyertyakészítés történetét. Kevesen vagyunk ilyenek ma Magyarországon, aki így foglalkoznak vele. A gyertyaöntő dinasztiákban is, a mézeskalácsos és gyertyaöntő Petrits család csak a szerencsés kivétel- azt láthatjuk, hogy a gyerekek nem folytatták a mesterséget.
– Miért alakult ez így?
– Nem korszerű talán, hogy türelmesnek, az anyaggal szemben alázatosnak kell lenni a gyertyakészítőnek. Az is igaz, hogy ebből megélni manapság nem kis kihívás, én sem a gyertyázásból élek. Nem lehet gyorstalpalón megtanulni a mesterséget, s ez bizony időt és türelmet kíván. Ismerni kell a fortélyokat, szakmai fogásokat, s csak azután lehet újítani. Sok ebben a munka, a tanulás, de valóban megéri, mert boldogság maga az alkotás és örömet nyújt egy –egy szépséges gyertya.
Tánczos Erzsébet
A képen: jutalom, egy vörös vércsének ( wikipédia)
A képen: Harris-ölyv kézhez szoktatása ( wikipédia)
Csaba királyfi a székelyek legendás vezére. Életére vonatkozó megbízható adatokkal nem rendelkezünk, az a legendák, és mondák ködébe vész. Vannak, akik valóban élt történelmi személynek tartják, mások meg nem. Néhány elmélet szerint nem is egy, hanem legalább három, időben egymástól távol eső személy összemosásából keletkezett legendás alakja. Az egyik szerint a Balkánról vezette a Kárpát- medencébe 3000 fős népét. 
Ligetszépe- a neve kifejezi a lényegét: sárga virágai vidámítják a réteket és a szívünket. Szerencsére a kertekben is otthon van, a fenti példány pont nálam virít.
– Gryllus Vilmos nevét elsősorban a gyerekeknek szóló dalokkal kapcsoljuk össze. Mindig is zenésznek készült?
– A hanganyagai az egész évet felölelik.
