KÉZMŰVES REMEKEK

– Attól függ, mihez viszonyítjuk. Mert én ugyan hamarabb kezdtem el a tojással foglalkozni, de gyerekkoromban mézeskalácsos kisinas voltam a nagymamám mellett. A nagymamám mézeskalácsokat és gyönyörű grillázstortákat készített esküvőkre. Kisgyermekként imádtam nézni a nagymamámat, amikor mézeskalácsot vagy grillázst készített. Amikor elvittük a lakodalmas házba, és megdicsérték hát olyan büszke voltam rá! Nem gondoltam volna, hogy valaha én is készítek mézeskalácsot.

– Honnan akkor az érdeklődés a kézművesség, népművészet irányába?

– Nagyon sokat köszönhetek a nagyszüleimnek, tőlük kaptam a fogékonyságot. És hát a kézügyességet is volt honnan örököljem. Bár budapesti vagyok, sokat voltam gyerekkoromban vidéken, és hatott rám az ottani élet.

– Nagyszüleinél töltötte a nyarakat?

– Ennél azért szomorúbb a történetem. Öt évesen elvesztettem az édesanyámat. Jó ideig a vidéken élő nagyszüleim neveltek. Egész életemre kihatott, amit gyerekként átéltem. Egy ötéves gyerek mélyen átéli már az elvesztés fájdalmát, a megváltoztathatatlant, hát ezt is korán meg kellett tanulnom. Túl a fájdalmon azonban az önmagamra utaltság adott egy olyan erőt, és tartást, amivel úgy érzem, könnyebben tudok boldogulni. Soha nem kaptam az élettől semmit csak úgy, mindenért meg kellett küzdenem. Büszke vagyok arra, amit elértem, mert tudom, hogy csak magamnak köszönhetem.

– Szomorúak voltak akkor a gyermekévek?

– Nem, a nagyszüleimnél megkaptam azt a szeretetet, ami egy gyerek egészséges fejlődéséhez kell. Nagymamámtól nagyon sokat tanultam, az ő élete, életvitele példa volt a számomra mindig is.

-A pályaválasztásánál a kézművesség azonnal felmerült?

-Ha elárulom, hogy 26 évig vegyészként dolgoztam Budapesti Műszaki Egyetemen, kiderül, hogy nem. Igaz ugyan, hogy útravalót népművészetből kaptam bőven. Olyan szerencsém volt, hogy Borbély Joli néni, aki a tanárom volt, megkedveltette velem a néptáncot, s ezzel az egész népi kultúrát, persze.  Ennek köszönhetően 14 évig táncoltam. Sok régi ismerőssel találkozom a különböző kiállításokon és vásárokon, s ők is valamely népi mesterséget űznek. Talán ez, és a nagyszüleimtől örökölt vonzalom a régi dolgok iránt, határozta meg a mostani életemet.

– A munkában eltöltött évek alatt is foglalkozott kézművességgel?

-Egy darabig nem foglalkoztam kézműves tevékenységgel. Négy gyerekem született, szívesen készítettünk mindenfélét a saját örömünkre. Ügyeskedtünk, alkottunk, mindent elkészítettünk alkalmakra, ünnepekre, ami csak eszünkbe jutott. Mivel azonban a közalkalmazotti fizetés akkor sem volt sok, kihasználtam az adottságaimat és a lehetőségeket. Kis textilfigurákat készítettem. Zsűriztettem őket, és így árusíthattam is. Egyszer egy ismerősöm említette, hogy van valaki, aki kézműves termékeket forgalmaz külföldre. Elvitt hozzá, bemutatott a forgalmazónak. Ő azt mondta, hogy nagyon helyesek, amiket készítek, de ő csak hímes tojásokat forgalmaz.  Említette, hogy ha van kedvem, csinálhatom. Hát volt. Olyan kedvet kaptam, hogy a mai napig is csinálom.

– Bizonyára rutinja volt már a hímesek terén.

– Dehogy! Pont a tojásfestés nem ment igazán. Így egészen véletlenül kerültem e csodálatos világba. Soha nem tanultam rajzolni. Soha nem tudtam tojást díszíteni, de még csak tisztességesen megfesteni sem.

– Ebben az esetben elég vakmerő volt a vállalása.

– Elhatároztam, hogy a hímesekkel fogok foglalkozni, és hát így is lett. Jellemző rám, hogy fejest ugrok a dolgokba. Kedvet kaptam a tojásfestéshez, s elég makacs és kitartó természet vagyok, hát nem adtam fel a próbálkozást, kísérletezést. Majdnem egy évig tartott különben, amíg a tojásfestés úgy sikerült, hogy meg voltam az eredménnyel elégedve. És ez még csak az alapozás volt. Legkedveltebb színem a kékfestő. Közel egy évig kevertem a festék színét, míg megfelelő lett. Semmi sem érhető el könnyen, de ez nem is baj.   A mai napig őrzöm és mutogatom az első tojást, amit készítettem. Akkor nagyon örültem annak, hogy milyen ügyes vagyok. Ma már egy kicsit szebben rajzolok, de akkor nagyon büszke voltam magamra. Lázár Julika, azaz Lázár Julianna mézeskalács- és hímestojás készítő, népi iparművész segített ebben a folyamatban engem. Ezúton is köszönöm a türelmét, segítségét, még telefonon is zargattam jó párszor, amikor elakadtam a folyamatban. Mindig összehozott a sorsom olyan emberekkel, akik meghatározóak voltak a pályámon, Julika is egy ilyen ember. Hosszú évek alatt sajátítottam el a rajzolást. és alakult ki a saját stílusom.

-A tojás írókázásával kezdett foglalkozni?

– Mivel a karcolás volt az a technika, amivel megismerkedtem, maradtam is ennél. Nem ez a legelterjedtebb, de a legrégibb. Kitűnő írónk. Móra Ferenc, régész volt. Ő tárt fel avar kori sírokban karcolt tojást.

– Aki nem szakember, nem sokat tud a tojáskarcolásról.

-Igen, az írókázás  például sokkal ismertebb, a tojáskarcolás nem annyira ismert technika.

– Miért van ez így?

– Azért, mert nincs olyan gazdag minta kincse.  Régen általában a férfiak készítették, mégpedig úgy, hogy bicskával karcolták a mintát. És persze nem rajzolták le, nem dokumentálták a mintákat. A szakkönyvekben csak megemlítik, hogy karcolt tojás. Van néhány  kép is, de nehéz mintát találni.

– A néhány hagyományos mintával hogyan lehet boldogulni?

– Nehezen, az ember folyton keres, kutat, de hát a felfedezés öröme az egy csoda.  Nagyon nehéz volt a zsűriztetés is, amikor elkezdtem a karcolt tojásokkal foglalkozni.  Többször felrótták negatívumként, hogy nem hagyományos a mintakincsem. Ez bizony elkeserített, de nem hagytam magam, s megtaláltam a megoldást.
Úgy döntöttem, hogy saját tervezésű mintával díszített műveket adok be zsűrizésre, de a népművészet mintakincséből merítek. Erre végül megkaptam a népi iparművész címet. Alaposan megdolgoztam érte, de ez persze nem baj.

– Említette, hogy nem túl nagy a karcolt tojások mintakincse. Van-e Önnek specialitása vagy kedvenc mintája?

– Legjobban a csipke mintákat szeretem, ezen belül is a halasi csipke a fő ihletőm. Ezzel a technikával lehelet vékony vonalakat is lehet húzni. Így aztán a csipke jellegű minták gyönyörűen kihozhatók. Szívesen rajzolok csipkék mellett madár motívumot is a tojásokra.
A nagymamám arra tanított, hogy mindig olyan dologgal foglalkozzak, amit mások nem nagyon tudnak. Ez a csipke minta pont ilyen, még a mézeskalácsaimon is szerepel. Lehet, hogy mások szemében ez a mintázás túlságosan díszített, de egyszerűen nem tudok megállni, ha a kezembe veszek egy tojást, vagy mézeskalácsot. Az is igaz, hogy vásárokon, kiállításokon mindig sikere van a munkáimnak. Túl sokat sose tudok csinálni, és ez nagy öröm.

– A tojásdíszítés mellé miért választotta a mézeskalácsosságot is?

– Sajnos itt nálunk, a K árpát-medencében a tojásírás meglehetősen szezonális dolog, szinte kizárólag húsvétkor van rá igény. Ezért aztán más kézműves tevékenységet is kerestem magamnak. A mézeskalács díszítés aztán a másik nagy kedvencem lett, nagyon sok örömet találok benne. Mivel a tojásdíszítést akkor már régóta műveltem, nem volt nehéz az eltervezett mintákat elkészíteni. Egyszerűen a kezemben van már.

– Más jellegű alkotásai is vannak?

– Említettem már, hogy mindenbe fejest ugrom. Pár éve halottam, hogy létezik bizonyos nemzetközi csokoládéfőző verseny. Amint ezt megtudtam, biztos voltam benne, hogy ott a helyem. Több éven át pályáztam különösebb eredmény nélkül. 2011-ben aztán én magam is meglepődtem, mikor végül bejutottam az első tízbe.

– Mit jelentett ez?

– Azt, hogy mehettem Portugáliába, a nagy megmérettetésre.  Ott természetesen el kellett készíteni versenyfeladatot.  Két órát adtak rá összesen. Szerencsére a verseny előtt előfőzést végeztem.

– Miért volt ez nagy szerencse?

– Azért mert az ottani cukor az nádcukor. Abból aztán nem úgy készül a karmell, mint a mi répacukrunkból. Még jó, hogy ez nem a versenyen, élesben derült ki!

 – Mit lehet ilyen helyzetben tenni?

– Én bizony elővettem a jó kis magyar cukrot. Csodálkozott is a zsűri, hogy miért nem teszek bele először egy kis vizet. Erre én megmutattam, hogy a mi cukrunkhoz nem kell víz. A versenymunkám jól sikerült. A negyedik helyet értem el, és mellé kaptam egy külön díjat is. De van egyéb is. Évtizedekig vártam a lehetőségre, hogy bemutathassam, milyen grillázstortát tudok alkotni. Mindazt, amit még a nagymamámtól tanultam. 2011-ben aztán olvastam, hogy van egy ilyen verseny. Azonnal beneveztem, és két bronzérmet nyertem. Hát igen, tortakészítésben is örömömet lelem. Sokan ódzkodnak tőle, pedig az egyik legkönnyebben elkészíthető édesség. És a siker többnyire borítékolható!

– Érdekli-e az embereket manapság mindaz, amivel Ön foglalkozik?   

– Én szívesen alkotok gyerekkel, felnőttekkel egyaránt, tudásomat nagy örömmel adom át. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum hagyományos húsvéti programján gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkozom. Sajnos a mai szülői, nagyszülői generáció életéből kimaradt ez a lehetőség, akkoriban nem voltak kézműves foglalkozások. Amikor a gyerekekkel foglalkozom, bizony látom a szülőkön, nagyszülőkön, hogy ők is szívesen részt vennének az alkotásban. Ha van rá lehetőség, nálam ki is próbálják.

– Van-e olyan fortély, amit megtanít itt és most?

– Nagyon szívesen osztom meg a fortélyokat, nem gondolom, hogy meg kellene tartanom magamnak a tudományomat. Nem elég megfesteni tudni, előbb ki is kell fújni a tojást. Egy fortély például az, hogy ez hogyan sikerül.

– Igen, legalább is nekem gyakran már a kifújásnál megáll a tudományom.

– Ennek nem kell így lennie.  Ha van otthon kis fúrógép, az jó, de néhány tojáshoz nem szükséges. A megmosott, megtörült tojást tűreszelővel is ki lehet lyukasztani. Először mindig az alsó végét lyukasszuk, ahol a légzsák van.  Ez fontos, mert így nem fog kifolyni a tojás belseje. Utána a tetejét lyukasszuk ki! Aztán meg a hártyát, majd össze kell keverni a tojás belsejét. Ekkor az már könnyen kijön. A gyakorlat teszi a mestert, én már külön ki tudom fújni a sárgáját és a fehérjét.

– Hogyan látja a népművészet helyzetét?

– Optimista ember vagyok. A népművészet helyzetét is így ítélem meg. Az a tapasztalatom, hogy megint van igény a kézműves termékekre. Ezt a munkát csak nagy odaadással, alázattal és szeretettel lehet készíteni, ezért az elismerések nagyon jól esnek. Főleg a fiataloktól, ennek a korosztálynak a véleménye mindig őszinte. Örülök, ha tetszik nekik a munkám, kedvüket lelik a népművészetben, Végül is a fiatalok a jövő letéteményesei, rajtuk múlik, hogy mindez megmarad-e. Nekem mindig sok munkám van, és ez nagyon jó dolog. Számos hazai és külföldi kiállításon és vásáron vettem részt. Munkáim rendszeresen láthatóak a Míves Tojás Múzeumban. Mézeskalácsaim szerepeltek a Hold hercegnő című filmben, meg még számos reklámfilmben. Sok újságcikk és TV felvétel jelent már meg az alkotásaimról.

– Mik a tervei?

– Remélem, még sokáig tudok dolgozni, alkotni. Számos tervem van, talán több emberöltőnyi is. Amikor dolgozom, határtalan lelki békességet érzek. A munkám számomra a legjobb kikapcsolódás. Szerencsés vagyok, mert a munkám egyben a hobbim is. Alig várom, hogy a sok kis unokámmal is tudjak foglalkozni. Remélem az ő érdeklődésüket is felkeltem az alkotás öröme iránt, valahogy úgy, mint az enyémet az én nagymamám.

Tánczos Erzsébet írása