A Szeged melletti Tápé községben nemzedékről nemzedékre száll a gyékényszövés mestersége. Manapság háziipari szövetkezetben dolgoznak a tápéi gyékényszövők. Az idősebbek tanítják az ifjakat, hogy a legkiválóbb darabok hirdessék a tápéiak hírnevét. A tápéi gyékényeladásról a 16. századtól van adatunk.
Tápét itt is bemutatják – a 8. rész Tápé:
http://www.mediaklikk.hu/2014/02/12/a-hely-kisfalvak/
Aprólékos munkával a világon egyedülálló tárgyakat készítenek.
Az ember a természetben föllelhető növényekből a „ ember emlékezet óta” készít építményeket és használati tárgyakat. A régebbi technika a fonás, az egyik legősibb kézművességünk. A szövést – a kender- és lenrost feldolgozásától itt eltekintve –a gyékényfeldolgozásban alkalmazzák.
A gyékény szó egyszerre jelentette a növényt és az ipari terméket.
.jpg)
A régen számos háziipari termék készült gyékényből, például gyékényszőnyeg. A közmondás is így szól: „Egy gyékényen árulnak.”
A tápéi ipar fontos terméke volt a gyékényszőnyeg és a szatyor is.
A középkori Magyarországon elterjedt a földre terített és az ágyon elhelyezett gyékényen való alvás.
A gyékényfonó és a -szövő másképpen és más nyersanyagból dolgozik. Szövésre csak a keskeny levelű gyékény alkalmas. A széles levelű gyékény mivel puha és hajlékony szárú, jól fonható. Utóbbit a bodrogköziek lúgyékénynek, a tápéiak vajasgyékénynek, másuttkádár- vagy pintérgyékénynek nevezik.
Gyékény szavunk jelöli a növényt és a belőle készített szőnyeget, s Tápé életéhez hozzátartozott mindkettő. Az alapanyagot férfiak gyűjtötték, a levelek széléről lehúzott selyemből gyerekek, fiatalok és öregek sodorták a felvetőszálat, a szövést főként nők végezték. Munkájuknak köszönhetően a gyékényszövés máig jelen van Tápén.
.jpg)
Tápén a szép, hosszú szárú sugarasgyékénynek, a kemény, rugalmas szárúthúsosgyékénynek nevezik.
A gyékény fonása az egyszerűbb művelet. Ahol a gyékény megterem, ott volt gyékényfonó is.
A gyékényfeldolgozás szakaszai:
Nyár végén, ősz elején a gyékényt a vízben, a töve fölött levágják. Kihúzva megszárítják, kévébe kötik , majd hazaszállítják. Ezt követi a gyékény feldolgozása.
A gyékényszövés kezdetleges technikáját ősidők óta ismerte az ember. A gyékény felhasználása Tápén az élet minden területét beszőtte, a bölcsőtől a sírig elkísérve megmunkálóit.
Használati és dísztárgyak, népművészeti és iparművészeti termékek készülnek itt, hogy otthonainkba szépséget és melegséget varázsoljanak.

Bár a mocsarak lecsapolásával a gyékénytermő rétek megszűntek, és csak gátak közé szorított alföldi folyóink holtágaiban lehetett gyékényt vágni, s a gyékényes specialisták egy része más jövedelmi forrást keresett, több falu ragaszkodott a gyékény megmunkálásához, és távolabbi gyékénytermő helyeket is hajlandó volt fölkeresni nyersanyagért.
A 19. század végén falusi, kisvárosi értelmiségi körök is közreműködtek a gyékényes háziipar fenntartásában és terjesztésében. 1896-ban a történelmi Magyarország községeiben háromezer család foglalkozott gyékénymunkával, többségük a gyékényfonást űzte.
A gyékénymunka: a széles levelű gyékény és a keskeny levelű gyékény leveleinek használati tárgyakká való feldolgozása.
Gyékényfonással gyakran a férfiak foglalkoztak. Ülve, a készítményt a lábuk közé fogva dolgoztak. Szerszámuk egy fanyelű vastű és egy bicska, s szaruból készített gyűrű a hurkába tekert gyékénylevelek összefogására.

A gyékényszövés több előkészületet és nagyobb felkészültséget kíván, mint a fonás.

Először lehántják a gyékény külső rétegét, az alatta levő rostokról lefejtik a gyékényszár finom szalagjait, azaz a selymet, majd a bélgyékényt meghasítják. A selyemből két tenyér közt zsineget sodornak, amely a szövés hosszanti vetülékszálát képezi. A szövés földbe vert karókhoz erősített, egyszerű szövőszéken történik.

Míg a gyékényvágás férfimunka, a szövés előkészületeiben a család apraja-nagyja részt vesz, addig a szövés női munka.
Így különböző méretű ponyvákat, szőnyegeket, szatyrokat készítenek.

A szövéshez mindenütt ugyanazokat az előkészítő munkákat végzik. Leszedik a gyékény külső rétegét. E munkának Tápén hámizás a neve. Ezután minden egyes gyékényszálról lefejtik a selymét, ami vékony, finom gyékényszál . A gyékénynek az a része, amit már nem lehet tovább szétszedni, a bélgyékény. Tápén ezt is szövőszálnak használták.
A selyemből két tenyér között sodorják az inat más néven ijant. Gyors kézjárást igényel, többnyire a nők és a gyermekek munkája. A kisgyermekek már iskoláskor előtt sodorgattak, ahogyan a felnőttektől látták. Tanítani sem kellett őket rá, ellesték.

A tápéi iskolás korú lányoknak anyjuk minden délután odakészített egy adag selymet: előbb elvégezték iskolai feladataikat, majd sodortak, csak ezután mehettek játszani. A megsodort inat, ijant a térdük közé szorították vagy ráültek.
A szövést nők végezték, férfiak csak nagyon ritkán szőttek, például ha az asszony sokáig betegeskedett, és rászorult a család. Tápén a 9-10 éves lányt már „beültették a gyékénybe”. Először ritka szövésű csomagológyékény szövését bízták rá, amelynek a minőségére nem kellett ügyelnie, viszont a munkafogásokat jól elsajátíthatta.
Régen még a fiúk is elsajátították a szövést. A falu rendje megkövetelte, hogy a 6-14 éves fiúk is belenevelődjenek a gyékényfeldolgozás minden fázisába. Később már nem szőttek és sodortak rendszeresen, de ha szükség volt rá, tudtak segíteni.

A gyékény felhasználása széleskörű: ágyban a szalmazsák alá terítik, használják a kemencepadka takarójául, falvédőül, a döngölt agyagpadló borítására, a ház körül a verem,sírveröm falát bélelik vele, csirkék alá teszik, terményt öntenek rá, hordáskor a kocsialcserényére terítik, hogy ne hulljon el a szem.
Jelentős mennyiséget vásároltak a bútorkereskedők és a bolgárkertészek. A kubikosok gyakran vesszővázra erősített gyékényponyvából készítettek maguknak kunyhót. Az 1940-1950-es években elterjedt a vendéglőkben faltakaróként való használata.
Tápén nyolc különböző méretű és részben különféle rendeltetésű szövött szatyrot készítettek, mindegyikbe bélést is szőttek.
A faluban az 1950-es évekig szinte minden család foglalkozott gyékényszövéssel. A tápai asszonyok nyelvében pedig „dógozni” és „gyékényt szűnni” szinte egyet jelentett. Készítményeiket gyékénykofák vásárolták fel. Voltak olyan tápai asszonyok, akik portékájukat maguk árulták a szegedi hetipiacon. Őket kurtakofának nevezték.
A gyékényszövésről Tápé már ezer éve ismert , a hagyomány a mai napig él. A közösség számára fontos a tradíció, a népművészet is, ezért Tápé neve gyakorlatilag egybeforrt a gyékényszövéssel. A legjellemzőbb népművészeti termékek is gyékényből készültek, így a híres tápéi szatyor és a gyékényszőnyegek is. A Heller Ödön Művelődési Házban pedig állandó tárlaton láthatóak a tápéi gyékényszövők alkotásai.
Tánczos Erzsébet
Forrás:
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-781.html
http://szeged.hu/hirek/19760-tape-elismerese-gyekenybol-szott-hirnev.html
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/tapei_gyekeny_mentik_a_menthetot/2288198/
http://iligyekenyhucimuci.hupont.hu/4/tapai-szatyrok
https://szegedma.hu/hir/szeged/2013/09/jegyzekbe-vettek-a-tapai-gyekenymuvesseget-elismerten-nemzeti-kulturalis-ertekunk.html
http://naput.hu/g-mainmenu-30/1884-tape-elismerese-gyekenybl-sztt-hirnev
http://erzsilapja.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1183240
http://erdovidekihorgasz.webuda.com/gyekeny.html
http://thematicroutes.dkmt.eu/hu/Thematics/Folklore/8days/78/170



Farkas napján “elalszanak a fák”, azaz a nedvkeringésük leáll. Ez a fadöntés kezdete, aminek Sebestyén napja (január 20.) vet véget. De ezen a napon fát ültetni is jó a népi megfigyelés szerint. Itt idén az utolsó perc, talán ültetek egy madárberkenyét, nem halogatom újra a következő szezonra.
Farkasok ellen is védő szent, aki a a famunkások védőszentje- gondolom a farkas az erdőben él, ezért. amúgy nem találtam rá magyarázatot egyebet.
1517-ben Luther Márton wittenbergi teológiaprofesszor közzétette 95 tézisét a búcsúcédulákkal való visszaélések, a katolikus egyház elvilágiasodása ellen, amellyel kezdetét vette a reformáció.

A képen: decsi leányok
Fénykép 1911-ből

A kép forrása: Sárközi népviseletek- Százszorszép Kiadó



A népi időjárás megfigyelés szerint


Csököly Kaposvártól 27 kilométerre a helyezkedik el. Ez a zárt, jellegzetes belső-somogyi település Nagybajom és Kadarkút között található. Az egész környék éghajlata szélsőséges: száraz, forró a nyár, viszont hideg és száraz a tél.



Nyakukon fekete nyakravalót hordtak. Jellemző darabja volt a háton piros és zöld gyapjúszállal gazdagon hímzett, fekete bőrrel szegett, kétsoron rézgombos, magasan záródó, fehér posztómellény.
Lukács evangélista Pál apostol útitársa még a megtérése előtt művelt pogány orvos volt, ezért az orvosok és kórházak, fürdők jeles védőszentje. Pál emlegeti így: „Lukács, ama szeretett orvos”Hazánkban az ő nevét viseli a budai Lukács-fürdő és kórház, amelyet az irgalmasrend alapított. Szobra is ott látható az épület homlokzatán. Lukács különös részvéttel nézte a beteg embert.



A kép a Stiefel kiadó A magyarság néprajzi térképe alapján készült.

A kenderfonás, kenderfeldolgozás még az ötvenes években is élt Bujákon. Bár idővel a kenderfeldolgozás megszűnt, szőttesek még ma is készülnek Bujákon. A domináns piros-kék színekhez társul a rózsaszín, sárga meg a zöld.A minták is jellegzetesek. Legtöbbjükön virágok, csillagok stilizált vannak..






