Tura község Pest megyében található, a palóc tájegységhez tartozik.

A képen Tura címere látható.

Tura szerepe a népművészetben egyrészt a népzene, másrészt a hímzések terén jelentős. Bartók Béla igen sok népdalt gyűjtött Turán. (A leghíresebbek ezek közül az Ablakomba, ablakomba, valamint a Kecskemét is kiállítja kezdetűek.) A zeneszerző emlékét ma a nevét viselő Művelődési Ház falán márványtábla őrzi. A híres turai hímzés évszázados múltra tekint vissza. A turai viseletet ma már csak színpadi kosztümként viselik. Az 1900-as évektől a piacozás, a vasútnál való elhelyezkedés  az addiginál kedvezőbb körülményekhez juttatta az embereket, és ez az öltözködésükön is meglátszott.

Az 1876-ban született Kiss Mihályné így emlékszik vissza nagyszülei öltözetére:

“Az öregapák ruhája tiszta kenderbül volt.[…] Az ing még olyan rövid vót, hogy kiláccott a dereka az öregeknek, ha lehajótak. Az ing nyaka madzaggal megkötve, az ujja nagyon bő vót. Bőgatyáthordtak hozzá. […] A gatyát, inget, ha vászonbúl vót is, kivarrtuk, rojtoztuk, mesterkéltük. […] Az én öreganyám nyáron félingbejárt, télen meg ködmön vót rajta. A ruháján semmi díszítés nem vót, csak a ködmön vót cifra. Ződvel vót kivarrva elől és hátul is; a birinyi szűcsök varrták.” ( forrás:wikipédia)

A turai női viselet:

Az idős asszonyok mindennapi és az új menyecskék ünnepi öltözetében egy  sokáig megmaradt a kékfestőszoknya és a kötény: a széles kecele. A jászberényi ködmön és a csizma is sokáig megmaradt viseletükben. A ruhákat  idővel vászon helyett gyolcsból készítették. A  hazatérő  („világlátott”)summáslányok hatására a lányok  alsószoknyákkal szélesítették termetüket. Divatba jött a különböző gyári anyagokból készült hosszú szűkujjú női ujjas, a bujka. A turai viselet legszebb darabja, a fehér, lyukashímzéses keményített vállkendő.

A nagylányok, menyecskék a legjobban a piros-kék, vagy zöld posztó- és fekete selyem aranycsíkos szoknyát hordták, apró hajtásokba szedve. Ehhez tavasztól őszig nagyobb ünnepeken fehér gyolcs ingvállat, hűvösebb időkben bujkát hordtak.

A képen turai népviseletes menyasszony látható, a kép forrása: vilagbiztonsag.hu

A menyasszonyok öltözete az 1910-es évektől fehér gyolcsból készült. A szülők a 12-14 éves máriáslány részére úgy szabták a ruhát, hogy az majd menyasszonyi ruhául és a temetésükre is jó legyen. A Néprajzi Múzeum Textilgyűjteményében található Sára Józsefné (1895-1973) teljes menyasszonyi öltözete. A ruha ingválla és a fehér kézbevaló kendő különlegesen finom gyolcsból készült. A lábszárközépig érő “menyasszonyi szoknya” 1 cm-es apró ráncokba szedett keskeny övrészbe van foglalva. A hét szélből szabott, szintén apró hajtásokba szedett “kecele” (kötény) beborította a szoknyát, melyet eleje közepén csokorra kötött zöldpántlikával kötöttek meg. A menyasszony koszorúja két részből állt. A szem fölötti részhez két darab piros pántlikát varrtak, mellyel a szemet takarták. Úgy mondták: “szégyeli magát a menyasszony, azért húzza a szemire” A koszorú hátlapján kalászok voltak, ezek a házasságra való érettséget jelezték, mintMezőkövesden. A koszorú levelei elöl ugyanúgy az archoz simulnak, mint Galgamácsán és Sióagárdon. A koszorúba tűzött és a hajba font cifra szalagok a szoknya aljáig értek.

A régi máriáslány képeken Bozó Györgyné Terka néni látható aki manapság az egyetlen trukkoló asszony Turán (A trukkoló az, aki a  hímzést előre nyomdázza az anyagokra).

A lábbeli fekete, oldalvarrott, “laposszárú” csizma ezt Turán lagosnak  hívják.Később fekete, pántos, gavallérsarkú cipő váltotta fel fehér patentharisnyával. A zöld selyemmel hímzett fehér ködmönöket az 1910-es évekig viselték a menyasszonyok. Az 1930-as években már csak az öregasszonyok vették fel.

A lányok hajviselete az 1930-as évektől egyszerűsödött, a három ágba font, cifraszlagos hajfonatok elmaradtak, 4-5 ágba fonták a hajukat.

Turai női főkötők

A legtovább a női fejviseletet őrizték meg, amely aranycsipkés újmenyecske főkötővel, fályollal. A főkötők kemény kéregpapírra erősített szatén és brokát anyagból készültek, a főkötők eleje sűrűn lerakott szalaggal díszített.

A turai Mária-lányok:

Turán közel 100 évvel ezelőtt kezdődött a Mária-lány kultusz. A Mária-lányoknak nem az oltárszolgálat volt a feladata és ma sem az, hanem az ünnepek, a körmenteket szebbé tétele.

A turai Mária-lányok viselete:

A turai népviselet ruhája volt  a ” kiindulópont”, azon kék szalagot viseltek keresztbe,  melyen  „Üdvözlégy Mária” felirat  szerepelt. Eleinte nem viseltek koszorút, egyszerűen egy fehér szalag volt a hajba bekötve. Ha menyasszony volt a Máriás-lány, koszorút kapott, és a kék szalagot az esküvőn is viselte, s azt az esküvő alatt ünnepélyesen adta át a plébánosnak. Később, a népviselet múlásával már vegyes volt a viselet: nem egységes fehér ruha kék szalaggal. Némelyik lányon volt koszorú, másokon nem.

Úgy  25 éve egységesítették a Mária-lányok viseletét, és a mai napig így  öltöznek a turai Máriás-lányok: fehér köpenybe, a szélén kék szalaggal. Koszorút tesznek a fejükre. 

Ma is 17 fő van a Máriás-lányok között

Mária-lányok koszorújukkal tűntek ki a környező községek leányai közül.

A férfi viseletben a 30-as években vált általánossá  az ellenzős nadrág és a cingombos lajbi a korábbi vászon bükkfagatya és bükkfaing. Divat lett a bőrnadrág, a debreceni guba és szűr mellett. Előbbiek a két világháború között el is tűntek a már pantallóban, mellényben járó férfiak öltözetéből. A vasutas zubbonyt és fehér nadrágot „népviseletként” hordták.

 Tánczos Erzsébet írása

Forrás:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Asz%C3%B3d_vid%C3%A9ki_n%C3%A9pviselet

http://vilagbiztonsag.hu/keptar/displayimage.php?pid=19427

http://www.nepviseleteink.hu/paloc-nepviselet/turai-nepviselet/

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/5-855.html

A szélmalmok főként  a tengerparti országokban fordultak elő, ahol a tengeri áramlatok folyamatos légáramlatot biztosítanak működésükhöz. Ezek a malmok nem csak  a liszt őrlését végezték, hanem olajütést, puskapor őrlést is.

A szélmalomra vonatkozó első magyar adatok a XVI. századból valók, de korábbi típusuk nálunk viszonylag korán eltűnt, néprajzi vizsgálatokból nem volt felderíthető

 

A kovács a mítoszokban a világmindenség építőmestere. Nem csoda a kitüntetett szerep: a kovács az élethez szükséges szerszámokat készíti a tűz által. A Kalevalából Ilmarinen kovács szavai szerint : „…az eget én emeltem, világnak tetejét tettem, még a teremtés idejében…”.

„A kovácsok és sámánok egy fészekből jönnek” tartják a sámánhitűek. A kovácsmester meg a sámán  nem is tartózkodhatott egy helységben, mert jelenlétük annyi erőt képviselne, hogy a világ ki sem bírná.

 A kovácsokat korunkban is különleges figyelem övezi. Ha munkára fogják a kalapácsot, annak ütemes hangjára kortól és nemtől függetlenül sietnek a kovácsműhelyhez a látogatók.

Takáts Zoltánt, a Magyarországi Kovácsmíves Céh céhmesterét a mesterség mai helyzetéről kérdeztem.

Takáts Zoltán   a kovácsok céhmestere  Molnár József ( balra) társaságában
A kép a Mesterségek Ünnepén készült

–  Középkori szervezet a Magyarországi Kovácsmíves Céh?

– Tudatosan építünk a hagyományokra, a névválasztás is ezt erősíti, de az egyesületnek, bár már van múltja, nem túl régi. Az első kovácstáborok szervezője Puskásné Oláh Julika volt. Ő három nagyszerű kovácsmester: Molnár József, Szekeres Antal és Vajda László munkájára alapozva kezdett az országban működő kovácsok összefogásába. Szívügyüknek tekintették az utánpótlás megszervezését, ennek hatékony eszközei voltak a táborok. A harmadik tábornak már igen sok résztvevője volt, akkor meg is született az ötlet: alakuljon meg a kovácsok céhe! Ez 1989-ben történ .

– Miben áll a céh tevékenysége?

–  Az első kiállításunk Nyíregyházi Művelődési Központban nyílt, aztán egy pár évig nem nagyon volt egyesületi aktivitás. PuskásnéOláh Júlia a kovácsok helyett is „ütötte a vasat”, hogy ez így nincsen rendjén, a laza társaság helyett szükség van egy bejegyzett egyesületre. Julika kitartó tevékenységének eredménye volt az 1991-ben Budapestre összehívott céhgyűlés, ahol döntöttünk a bejegyzett egyesületként való működés mellett. Azóta bejegyzett egyesület a Magyarországi Kovácsműves Céh.

Kezdetben önkormányzati rendezvényeken vettünk részt például Karcagon, Szigligeten, Esztergomban vagy Ópusztaszeren a város vagy a házigazda szervezet meghívására. 2000-ben a Mesterségek Ünnepével együttműködve, a céh szervezte meg az I. Budapesti Nemzetközi Kovácstalálkozót.

Gábor Tibor és Benkő Attila a Mesterségek Ünnepén

–  Mit jelentett ez?

-Talán sejthető, hogy milyen hatalmas munkát jelentett, ha elmondom, hogy tizenhat ország kovácsai képviselték a mesterséget a rendezvényen.

– Hány tagja van a szervezetnek jelenleg?

–  Harminchét tagunk van az ország minden részéről, köztük népi iparművészek, iparművészek, a Népművészet Ifjú Mesterei. A kurzusok, táborok folyamatosan jelen vannak a kovácsok és a mesterség iránt érdeklődők életében.

Kocsy Márton( bal)  dolgozik  a Mesterségek Ünnepén

–  Kik az egyesület tagjai?

– A Céhet díszműkovácsok alapították. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idős, tapasztalt mesterek mellett egyre több fiatal tagunk van. Céhünk tagja lehet bármely kovács, aki igényes szakmai tevékenységet folytat, de mellettük vannak pártoló és tiszteletbeli tagjaink is.

– Eszerint minden a legnagyobb rendben van a kovácsok háza táján.

– Sajnos ezt nem mondhatjuk. A kovács mesterség a világon mindenütt eltűnőben van. Igen nagy gond, hogy nincs hol tanulni a mesterséget. Céhünk már évekkel ezelőtt a kézműves kovácsmesterséget oktató program megvalósításába kezdett. Ennek eredményeképpen hajszál híján elindult az OKJ-s kovácsképzés.

Tóth Attila 2014-ben nyerte el a Népművészet Ifjú Mestere címet

– Miért nem valósult meg a program?

– Sajnos a tanfolyam kezdési időpontjára úgy megcsappant a hallgatók létszáma, hogy végül nem tudtuk elkezdeni a képzést. Addigra az összes szervezés, a tananyagfejlesztés, minden meg volt már. Ez akkor hidegzuhanyként ért minket, de nem adtuk fel a tervet, hogy iskolában lehessen tanulni a kovácsmesterséget. Ez néhány éve volt.

–  Történt az óta előrelépés ebben?

– Igen, tapasztalatokból tanulva, a budapesti Népi Mesterségek Szakiskolájával együttműködve a tapasztalatokból tanulva 2014 szeptemberében újra nekifogunk a szervezésnek.

– Miért fontos az iskola?

– A mesterség elsajátítását segíti a megfelelő képzés. De gyakorlati haszna is van, ha valaki kovácsként végez, mert ugyan a legkiválóbbak, a Népművészet Ifjú Mestere illetve a népi iparművész címet kiérdemelt mesterek kapnak adószámot, működési engedélyt, de a kovács végzettség többek számára jelenthetne megélhetési lehetőséget.

– Reneszánsza van a kovácsmesterségnek?

– Vannak érdeklődők, sok közöttük a fiatal, de az a bizonyos reneszánsz a ’70-es ’80-as évekre tehető. Egyrészt a korra jellemző hiánygazdaság kitermelte az ügyes mestereket, megvolt az ázsiójuk. Másfelől akkor indult a táncházmozgalom, mely a tárgyalkotásban is szemben állt a korszak ideológiájával, így a népi kézművesség iránt megnőtt az érdeklődés.

-Manapság van-e igény ezekre a minőségi termékekre?

– Sajnos igen csekély az igény. Ha végigsétál egy olyan utcán, ahol sorakoznak a szép házak, azt látja, hogy a kerítések túlnyomó része gyenge minőségű kovácsoltvas jellegű termék, úgynevezett zárt szelvényekből összeillesztve. A kézműves termék értelemszerűen drágább a gyári tömegterméknél, de tartósabb, értékesebb, igényesebb is.

– Ön mindig kovácsnak készült?

–  Dehogy. Tanítónő anyám és a művészetekhez vonzódó hivatalnok apámmal Pécsett éltünk. Hamar kiderült, hogy igen jó a kézügyességem, mert sorra nyertem a rajzversenyeket. Pont akkor kerültem középiskolába, mikor Budapest után végre Pécsett is nyílt művészeti középiskola. Persze, hogy oda jelentkeztem. 700 jelentkezőből tizenhatunkat vették fel az osztályba. Hamar kiderült azonban, hogy az iparművészeti profilú volt az iskola, hanem szakmát kellett választani. Öt szakma közül választhattunk, de mindannyian a díszítőfestést akartuk kitanulni. Erre természetesen nem volt lehetőség.

– Mi történt ekkor?

– Kijelölték, hogy ki mit kell, hogy tanuljon.

– Engem az ötvösműhelybe osztottak be, és ettől nem voltam valami lelkes. Nem telt el túl sok idő, és igen megszerettem. Az egyik tanárom díszműlakatos volt, ő ambicionálta, hogy tanuljam ki a kovács szakmát, ami hamar megtetszett nekem. Az érettségi és az ötvös szakvizsga letétele után patkolókovácshoz kerültem inasnak.

-Miért pont patkolókovácsnak?

– A fiatalok közül sokaknak vonzó a kovács szakma ma is, sokan ki is tanulják, de díszműkovács szakmát már én sem választhattam, egyszerűen nem létezett ilyen képzés. Tíz éve az Uniós tagságunk a szakképzési rendszer reformját is hozta. Akkor be is került a díszműkovács szakma a képzési jegyzékbe. Néhány szakközépiskola indított is díszműkovács képzést. Idővel sajnos egyre kevesebb diák jelentkezett. Miskolcon tavalyelőtt indult az utolsó díszműkovács osztály, ez nagy kár.

A Tűzmesterek című kiállítás megnyitója a Mesterségek Ünnepén

Dr.Pandúr Ildikó, az Iparművészeti Múzeum ötvös osztályának vezetője nyitotta meg a kiállítást

– Hogyan segíthet a problémákon a Céh? Mik a céljaik?

– Több irányú a feladatunk, igen fontos a kézműves hagyományok ápolása, újjáélesztése, széleskörű megismertetése a közönséggel. Szakmai oldalról továbbképzések szervezése kapcsolattartás külföldi szervezetekkel, az alkotómunkához szükséges feltételek megteremtésének segítése mind-mind célunk, ez így együtt nem kis feladat. Kiállításokat, kurzusokat, kovácstalálkozókat rendezünk. Idén a Mesterségek Ünnepén a kiemelt téma a fémművesség volt, rendeztünk is egy kiállítást az alkotásainkból, a szokásosnál is több bemutatót tartottunk, ezek mind igen sikeresek voltak.

-Milyen eredményeket ért el eddig?

– A múlt század közepéig a lópatkolás még igen jól jövedelmező mesterség volt. Erre utal a közmondás is: Szurtos kovács, fényes garas. Ez azt jelenti, hogy ugyan sok piszokkal jár a mesterség, a kovácsnak és családjának viszont  jövedelmező munka. A múlt század elejére világszínvonalú kivirágzott a magyar kovácsoltvas-kultúra, de a céhes rendszer összeomlásával a szakma hamar elsatnyult. Az elmúlt két évtizedben végre jelentős fejlődés szemtanúi lehetünk. Ez egyfelől a hagyományok újjáélesztését jelenti, másfelől teljesen új utak keresésével történik. E fejlődés tudatossá tételét, segítését vállalja fel a Kovácsmíves Céh. Tömörkény István szerint: „mindenféle mesterségnek megvannak a maga szenvedélyei és még hajnyírás tekintetében is különbözik a csizmadia a kovácstól. Hasonlókép csoportosulnak az erények foglalkozás szerint. Bátor és merész a kovács…” Bízunk benne, hogy a mesterség felvirágzását hamarosan megtapasztalhatjuk a bátor és merész kovácsok munkájának eredményeképpen.

 Tánczos Erzsébet írása

Szeptember – Szent Mihály hava, a hónap első napja pedig Egyed napja.

E napon kezdték a búza, másutt a rozs vetését. Azt tartották, hogy aki Egyed napján veti el a búzát, bő termésre számíthat.

Néhol a szőlővel kapcsolatosan is kialakultak hiedelmek, például gonoszelhárító varázscselekmény: virradat előtt a gazda meztelenül járta körül a szőlőjét, négy sarkán összekötötte a gallyakat, hogy a gonosz elől elzárja .

Ismert találós kérdés: „Mikor van a túróscsusza nevenapja? – Egyed napján.” Bár a túróscsuszára senkit sem kell biztatni szerintem.

Ilyenkor fogják hízóra a disznót, ha karácsony táján le akarják vágni.   E napra annyi ételt adnak a jószágnak, hogy még hagyjon is ott belőle. Csanádpalotai regula: ha elmúlt Egyed, a jószág már ehet. 

Egyed  a középkor népszerű szentje, görög származású bencés rendi szerzetes volt. Nálunk és Angliában különösképp kedvelték. A koldusok, a nyomorékok és leprások védőszentje volt.

Legendája szerint Egyed vagy Ögyed egy erdei barlangban remetéskedett, ahol egy szarvastehén táplálta tejével. Egyszer a király pont arrafelé vadászott, felverte és üldözőbe vette Egyed szarvasát. Az állat a remete barlangjába menekült. Ott az utána lőtt nyila  a szentet találta el.

Egyed ünnepe naptári helye miatt  őszkezdő napnak számít. Az erdélyi reformátusok  településeken  a jószágoltalmazó Egyedünnepén álltak  szolgálatba a  pásztorok. Most jön az érdekes:  e naptól hat hétig nem vettek tiszta holmit magukra a pásztorok -fogalmam sincs, hogy mi lehetett ennek az oka. Talán a remete példája?

Egyed naptól fogva nem szabad a szőlőskertben szekérrel járni,  viszont virradat előtt a gazda meztelenül körüljárja szőlejét, négy sarkán összeköti a gallyakat, hogy ezzel elzárja szőlejét a gonosz elől.

IDŐJÓSLÓ NAP IS EGYED NAPJA:

Egyed napján eső esik: négy ökrödhöz még négyet végy. Ha nem esik: a négyből kettőt eladhatsz. Az első esetben esős, az utóbbiban pedig száraz ősz várható.  Vagy: ha Egyed napján esik, akkor esős lesz az ősz. Amilyen az Egyed nap, olyan lesz az egész hónap. Az e napi esőből esős őszre jósoltak, ellenkező esetben szárazra.

Tánczos Erzsébet írása

Aratóünnep

Augusztus utolsó vasárnapja rég óta a betakarítás ünnepe –  ma is ekkor van a hálaadás a termés betakarításáért. Erre a napra minden háznál az ” új lisztből” sütöttek kenyeret, süteményt.

Az aratóünnep az aratás befejezésének megünneplése, mely az egész magyar nyelvterületen szokásban volt. Első emlékei egészen a középkorig nyúlnak vissza. Az aratóünnepnek különböző változatai voltak, főbb mozzanatai azonban megegyeztek mindenütt. Az aratás befejezése után a részesaratók búzakalászból, mezei virágból aratókoszorút kötöttek, ritkábban búzababát és ünnepélyes menetben a földesúr, tiszttartó vagy a gazda elé vitték.

Az aratás embert próbáló munkája után ünneplés következett. Volt mulatság is, de azt megelőzte a hálaadás. Az utolsó kévé­ből történő fonás a legősibb civilizációkban is szokás volt már. Ezzel biztosították a következő évre a bő termést.

A legutol­jára learatott kalászokat többnyire geometriai alakba fonták. Különböző vidékeken más és más jellegzetességű és elnevezésű aratódíszeket készítettek.

Az aratókoszorú a legismertebb szalmatárgy. Ezt a gazda kapta ajándékba. Az aratók hálájukat fejezték ki vele a jóltartásért. Ha jó volt az ellátás, akkor szép nagyot, díszeset kapott a gazda, ha nem jól tartotta a munkásait, akkor is kapott, de kicsit, dísztelent. Az aratókoszorú minősítette a gazdát. No, ezt a koszorút el kellett vinni a templomba megszentelni. Még akkor is, ha kicsi volt. Majd otthon, a ház fő helyén kellett tartani, és vetéskor a kalászokból kimorzsolni a szemeket, s belekeverni a vetőmagba, hogy átadja az erőt és az áldást.

Aratókoszorúk. A kép forrása a Néprajzi lexikon.

Ahol aratási ünnepélyt rendeztek, az aratók énekszó­val érkeztek meg. Aratással, búzával kapcsolatos dalokat énekeltek:

Készítsd, gazda, készítsd, gazda, jó áldomást, jó áldomást,

A gazdasszony, a gazdasszony jó vacsorát, jó vacsorát!

Vagy:

Valamennyit ugrik éltében a szarka,
Valahányat billent annak tarka farka,
Valahány szarkának farka tolla tarka,
Oly sokáig tartson a szerencse marka!
Isten éltessen sokáig!

Az aratókoszorút általában a mestergerendára akasztották, és vetéskor a ko­szorúból kimorzsolt szemeket keverték a vetőmag közé. A magának arató család nem rendezett különösebb ünnepséget. A gazda megvendégelte munkásait, nagy aratóbálokat az uradalmakban rendeztek.

A vendégség rendszerint tánccal fejeződött be. A tánccal egybekötött aratószokás egy 1901-es miniszteri felhívás után minden nagybirtokos területen meghonosodott. Az egyénileg arató gazda nem rendezett ünnepséget, de a kalákás vagy részesaratásnál rendszerint kalákatánccal  fejezték be az aratást, amelyet gyakran a tarlón tartottak meg.

Tánczos Erzsébet írása

Szeptember 1. – Egyed!!!!

Ha esik, gyenge lesz a tél. Egyed napján esik, akkor esős, ha nem, akkor száraz lesz az ősz. Amilyen az Egyed nap, olyan lesz az egész hónap.

http://netfolk.blog.hu/2013/08/28/szeptember_1_mikor_van_a_turoscsusza_nevenapja

Szeptember 5. Lőrinc – ez már a dinnye vége

 http://netfolk.blog.hu/2014/08/30/lorinc_ez_mar_a_dinnye_vege

 Lőrinc napja, a  kalendáriumi regula szerint:

Lőrinc napja ha szép

Sok a gyümölcs és ép.

Szeptember 8. – Mária, Kisasszony napja

Szeptemberi meleg éjszakák finom bort érlelnek. Ha hidegre fordulnak Máriák, savanyúak lesznek. A göcsejiek Kisasszony napjára virradó éjszaka, illetőleg korahajnalban kiteszik a harmatra a vetőmagot, hogy az Úristen szentelése fogja meg. Napkeltekor már be is viszik. Az ilyen búza nem üszkösödik meg, és bőven terem.

http://netfolk.blog.hu/2012/09/08/kisasszony_napja-_szeptember_nyolcadika

A fecskék ekkorra már összevárják egymást, s még a rossz idő beköszöntése előtt, a többi vándormadárral együtt melegebb égtájak felé repülnek. Ezért nevezik ezt a napot „fecskehajtó Kisasszonynak”.

Szeptember 21.A Máté-napi tiszta idő jó bortermst ígér      

http://netfolk.blog.hu/2013/09/19/szeptember_21_mate_napja

Máté, akit Lévinek is hívtak, a hagyomány szerint az egyik evangélium szerzője. Adószedő és vámos volt. Épp a vámházban ült, a dolgát végezte, amikor Jézus felszólította, hogy kövesse, s Máté engedelmeskedett a hívásnak.

 A hónap jellemző tevékenysége a szüret:

A szüret kemény munka és ünnep egyszerre. A szőlő kapálása, metszése és oltása  után  ekkor  köszönt  be a borkészítés ideje. Sok hagyomány ma is él, s ezekhez – mint például a szüret kezdetének időpontjához –  ragaszkodnak az emberek. A szüret első napja egyes területeken neves dátumokhoz kapcsolódik. Eger  vidékén szeptember 29. – Szent Mihály napja. Jellemző, hogy a rég kialakult napokhoz kötődik a szüret kezdete, ez az időpont azonban régiókként változott. Ennek az a magyarázata, hogy figyelembe  vették az időjárási viszonyokat, a jellemző szőlőfajtákat és egyéb tényezőket.

http://netfolk.blog.hu/2012/10/11/erik_a_szolo_hajlik_a_vesszo

Szeptember 28. – Vencel

Ha Vencel napján esik, akkor jövőre szép lesz a tavasz.

Szeptember 29. Mihály napja – a hónap kiemelt fontosságú napja

Mihály a néphagyományban:

„Kikeletkor, Szent György napkor

Minden ember lehet pásztor,

De már ősszel, számadáskor

Az az ember, ki beszámol.”

Szeptember 29. után már nem nő a fű, mondják is: „Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehetne kihúzni a füvet”, vagy “Szent Mihály-nap után egy icce víz, két icce sár.”

Ha Szent Mihály lova deres, behozza a telet.

Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet.

Aki Szent Mihály-nap után szalmakalapban jár, attól nem kérnek tanácsot.

Ha Mihály éjszakáján összefekszik a birka, akkor nagy tél lesz, ha pedig szét, akkor meg enyhe.

Szent Mihálykor keleti szél igen kemény telet ígér. Ha Szent Mihály napján még itt van a fecske, karácsonyig vígan legelhet a kecske.

http://netfolk.blog.hu/2012/09/29/szeptember_29-mihaly_napja

Pásztorokról itt olvashat bővebben:

http://netfolk.blog.hu/2013/07/29/hortobagyi_pasztor_viselet

Vásárokat is tartottak szeptemberben:

http://netfolk.blog.hu/2013/04/10/a_vasar_472

 Lakodalom, sokadalom, nincsen akkor beteg asszony…

Régen kiemelkedő jelentőségűek voltak a vásárok, melyeknek kereskedelmi szerepük volt a legfontosabb, de társadalmi, műveltségcserélő  jelentőségükről sem feledkezhetünk meg.

 A vásár alkalmat adott a kulturális javak cseréjére, a szórakozásra is. Bábosok, mutatványosok, ponyvaárusok képmutogató céllövöldés mulattatta a vásári közönséget.

Több településünk nevében őrzi az utalást egykori vásárközpont voltára vagy épp a vásártartás napjára: Marosvásárhely, Hódmezővásárhely, Csíkszereda, Szombathely.

Kisfarsang

http://netfolk.blog.hu/2013/11/09/kisfarsang

Míg a nagyfarsang a húsvét előtti időszak felszabadult mulatozásának az ideje, addig a kisfarsang a karácsonyi ünnepkört megelőző mulatozást jelentette. Okot a vidámságra, a szórakozásra a gazdasági év zárása szolgáltatott. A termés betakarítása, az évi földműves munka látható eredményei természetszerűen közösségi szerveződésre, mulatozásokra teremtettek lehetőséget.

Tánczos Erzsébet

2014. augusztus 18-án a hazai tojásosok megalapították a Tojásdíszítők Egyesületét. Az egyesület elnökével, Mosonyi Évával beszélgettem az esemény jelentőségétől.

-Mit nyújthat az egyesület az alkotóknak?

-A népi iparművész tojásdíszítők száma szerencsére évről-évre növekszik. A Tojásdíszítők Egyesülete olyan szervezeti forma kíván lenni, amely tömörít minket, tojásdíszítőket. Az egyesülettel a területi elszigeteltségben élő és alkotó mestereknek saját közösségük alakult. Bízunk benne, hogy az egyéni energiák megtöbbszöröződnek egy jó alkotó közösségben.

-Milyen céljaik vannak?

– A tojásdíszítés hagyományának, technikájának megismertetése, továbbfejlesztése és a hozzá kapcsolódó szokásrendszer kutatása az egyik irány.
Fontos a tojásdíszítők alkotómunkájának segítése, szakmai fejlődésük biztosítása is.
Régen anyáról-leányra öröklődő, a húsvéti készülődés szokásrendszerébe illeszkedő tevékenység volt a tojásdíszítés, amit annak idején nem is kellett tanítani, hanem „belenőttek” a fiatalok. Korunkban a hagyományok már nem így öröklődnek tovább.

-Milyen jelentősége lehet ma a díszített tojásnak?

– A díszített tojás sohasem volt öncélú alkotás, hanem olyan kultikus tárgy, amihez a tojás mellett még számtalan aktivitás kapcsolódott. Ezek a locsolás, mátkatál vivés, és a különféle tojásjátékok, melyek megőrzése éppen olyan fontos, mint a tojásdíszítési technikák megismertetése és átadása, hiszen a húsvéti ünnepkörben ezek az elemek együtt vannak jelen.

– Kiket céloz meg ez a népszerűsítő munka?

-Minden korosztályra figyelünk, de a fiatalok a legfontosabbak. A hagyományaink továbbélésének biztosítása csak az utánpótlás nevelésével, oktatásával, különböző rendezvényeken való részvétellel valósulhat meg.

-Magyar sajátosság a tojásdíszítés?

– Ki kell ábrándítanom, az igazság az, hogy a hímes tojás nem csak a magyaroknál fordul elő. A délszláv területektől egészen a hucul vidékekig szokásban van a tojásdíszítés.
Vannak azonban olyan sajátosságai a Kárpát-medencében díszített tojásoknak, melyek egyedülállóak a világon. Ezért céljaink között szerepel ennek az élő hagyománynak a hungarikummá nyilvánítását elérni.
-A Tojásdíszítők Egyesülete igen méltó módon, a Mesterségek Ünnepén alakult meg. Hányan alapították?

-15 fővel alakultunk meg, a tojásdíszítés különféle területein alkotó mesterek. Elnöknek engem választottak a jelenlévők, elnökségi tag Báling Lászlóné, Aranka és Bereczné Lázár Nóra. Nagy örömünkre és büszkeségünkre a Tojásdíszítők Egyesületének tiszteletbeli tagja Dr. Györgyi Erzsébet néprajzkutató, muzeológus.

-Kiket várnak az egyesületbe és hogyan lehet csatlakozni?

-Szeretnénk, ha tudna az egyesületről minden hazai és határon túli tojásdíszítéssel foglalkozó kézműves. Várjuk tagjaik közé a tojásírókat, karcolókat, patkolókat, s mindenkit, aki díszíti a tojást, de azokat is, akik szeretik és támogatni kívánják ezt a tevékenységet.
Az érdeklődők keressenek bátran, az elérhetőségem: info@csokolada.hu

Tánczos Erzsébet írása

Szent Bertalan – mint Michelangelo festmény szemlélteti –   tragikus sorsa apropóján a bőrrel dolgozók patrónusa.

Ezért nézzük meg közelebbről a bőrművességet:

A bőrt ősidők óta  felhasználja az ember, mert erős, rugalmas anyag. Bőrpajzsot, cipőtalpat, de lágy szattyánbőrt is készítettek belőle. A magyar népművészetben nagy szerepet játszik. A magyarság, mint állattenyésztő nép, korán megismerkedett a bőrkikészítés és feldolgozás módjaival. Az alföldi pásztorok munkái a népvándorlás kori leletekkel mutatnak rokonságot, talán a honfoglalás előtti korra vezetnek vissza. Ezt a bőrmunkával kapcsolatos török eredetű szavaink is megerősítik. Ilyen a ködmön, szűcs szavunk is.Fehér férfiködmön látható a képen.

Később parasztszűcsök, kontárok kezére került a mesterség . Leginkább a birka bőre kerül felhasználásra, csak ritkábban a lóé és marháé. Utóbbiakból készül a bocskor s a zsákszerű tömlő, fiatal állat egészben lenyúzott bőréből, amellyel a facsutorát, kulacsot bevonják. Juhbőrből készül a pásztor ostora, bugyellárisa, kostökből alakított s gazdagon díszített dohányzacskója és erszénye; utóbbi rendesen együtt jár az acéllal és bőrből való késtartó hüvellyel, ilyenkor készség a neve.

Karikás ostor látható a képen.

Maga a pásztor dolgozta fel az elhullott állatok bőrét s alakított belőle, saját használatára, és gyönyörűségére szerszámfélét és ruhaneműt. A pásztorgúnya nagy része bőrből készült és viselőjének ügyes kezét dicsérte. A bőrruha részei lehetnek a kacagány, bőrlajbi, suba, ködmön, nadrág, lábravaló, sapka.
A legegyszerűbb lábbeli a bocskor volt. A bőrből készült tárgyak díszítése népünk művészkedésének legrégibb formáiból is sokat megőrzött. Szűcsrátétekről a 16. századtól vannak adatok.

Legszebb darabjaink a  19. század második feléből valók, amikor készítésüknek, díszítésüknek virágkora volt.

A bőrmunkák díszítései a rátét, varrás, bőrszíjak, összefonott szíjak. A sallang és a bőrpillangó főleg a lószerszámok dísze. Bőrmetszés, domborítás, festés, bőrmozaik készítés, beégetés a bőr művészi megmunkálását, díszítését eredményezte.

Főként a birka bőre kerül felhasználásra, esetleg a lóé és marháé. Marhából készül a bocskor s a zsákszerű tömlő, fiatal állat egészben lenyúzott bőréből, amellyel a facsutorát, kulacsot bevonják. Juhbőrből készül a pásztor ostora, bugyellárisa, kostökből alakított s gazdagon díszített dohányzacskója és erszénye; utóbbi rendesen együtt jár az acéllal és bőrből való késtartó hüvellyel, ilyenkor készség a neve.

A szépen kikurvanyázott készvégre (Kiskunságon bizony így nevezték a bőrdíszítést) büszke volt a pásztor.

 Tánczos Erzsébet írása