Október 4 – Ferenc napja

vetes.jpg

Több helyen a Ferenc-hetet tartották a vetésre legmegfelelőbb időszaknak.
A kotlók fészke köré rakott nyírfaág megvédte azokat az elpusztulástól.

Dóc határában állott egy útszéli Szent Ferenc-szobor. A helyi hagyomány szerint egyszer egy juhász ráborította a szűrét és azt mondta neki: ha szent vagy, vigyázz rá. Ő meg elment három napig mulatni. Amikor visszajött, a szűrnek már csak hűlt helyét találta. A szobrot erre összezúzta, amiért állítólag három évre ítélték. Nem is újították föl, hanem a sándorfalvi régi temetőből engesztelésül feszületet hoztak a helyére. A környező dűlőnek Szentferenc a neve.

Ferenc napja háziasszonyok  számára is igen fontos volt. A vetés napján nem sütöttek kenyeret, ezzel is igyekeztek biztosítani, hogy kikeljen a mag. A kotlós ültetése így zajlott Ferenc napján: nyírfaágat tettek a tyúk fészkébe. Ez a hiedelmük szerint megvédte a tojásból kikelő csibéket a gonosz hatalmától.

 szolofurt_2.jpg

Assisi Szent Ferenc emléknapja a néphagyományban a szüret kezdetét is jelentette.

Ezt talán  Ferenc egyik csodája is ihlette:  egy pap szőlejét megették a Ferenc látására összegyülekezett emberek. A kesergő plébános azonban a  maradványból mégis több bort préselt, mint amennyi valaha is termett neki.

A miskei szőlősgazdáknak ezen a napon kellett a szürethez hozzáfognia. Előtte kanászostorral durrogtattak a hegyen. Így ötvöződött a mágikus gonoszűzés, és a szakrális oltalomkeresés egymással.

Isten szegénykéje:

ferenc-es-klara-web.gif

Vajon ki az a ” névnapos”, aki 1182-ben született, és mindenki tudja, ki volt Ő?  Édesapja  posztókereskedő, Assisi leggazdagabb embere volt. Édesanyja  finomlelkű, művészetkedvelő  asszony. A fiú születésekor édesanyja a János nevet adta, majd mikor apja hazatért, mégis inkább a Ferenc  nevet adták a gyermeknek. Hogy miért?   Azért, mert  a Jánossal ellentétben, a Ferenc név  név  ezt jelenti: komoly,  agyafúrt, jó üzleti képességekkel rendelkezõ személy.  Ferenc a gazdag fiatalok könnyelmű és léha életét élte, nem éppen szent életet. Igen, Assisi Szent Ferencről van szó.

Részt vett több háborúban, többször megsebesült. Az egyik ilyen alkalom aztán gyökeresen megváltoztatta az életét:  a sebesülésből  felgyógyulván  átértékelt  sok mindent.De ez csak annyit jelentett, hogy már nem kereskedő, hanem lovag akart lenni, s már nem a pénz, hanem a dicsőség és a hírnév vonzotta. Rómába is elzarándokolt, s ruháját is elcserélte egy koldussal.

  Zarándoklása során súlyosan megbetegedett. Ekkor egy látomásában megjelent előtte Jézus Krisztus, aki felszólította, forduljon vissza.   Kiéhezett, ápolatlan emberként tért haza.Apja a pincébe zárta, anyja szabadította ki onnan . Apja feljelentette, hogy visszaperelje pénzét a fiától. A nyilvános tárgyalás azonban meghökkentő módon zárult: a fiú levette ruháját, és erszényével együtt a püspök lába elé tette. Attól kezdve minden idejét betegek ápolására, nyomorultak gyámolítására fordította.  Ferenc ekkor 24 éves.Eladta minden örökölt vagyonát, és bűnbánást hirdetve járta a vidéket.

Ferenc ezután rendbe hozatta a  bencés szerzetesek Assisi közelében lévő templomát, és szegénységet hirdető követőivel, és egy rendalapítási kérelemmel III. Ince pápához fordult, aki ezt meg is adta. Eleinte nem volt könnyű bizonyítania változását, de amikor sikerült, közszeretetnek örvendett. Amikor megérkezett egy városba, zúgtak a harangok, örvendeztek a férfiak és az asszonyok.

Az “assisi bűnbánók” végtelen türelme hamarosan felkeltette az emberek figyelmét. Vidámak voltak, és nagyon figyelmesek egymással. Ezért sokan döntöttek úgy, hogy elajándékozzák vagyonukat, és csatlakoznak a rendhez.  Magyarországon először a XIV. században íródott Jókai-kódexben jegyezték le tetteit: prédikált a madaraknak, megszelídítette a városban garázdálkodó farkast…

Fennmaradt idézetek  Szent Ferenctől:

“A kereszt és a mennyország ugyanaz”

“Boldog az az ember, aki hozzátartozói tökéletlenségét éppúgy elviseli, ahogy szeretné, ha az ő tökéletlenségét mások elviselnék.”

“Add, hogy ne engem szeressenek, hanem én szeressek, mert akkor kap az ember, ha ad.”

“Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.”

“Hadd vigyem a hitet,
hogy szétoszlassam a sötétséget,
s az örömöt vigyem oda,
ahol szenvedés az élet.”

“Egy cseppnyi őszinte szeretet nemesebb tengernyi tudománynál.”

Isten éltessen minden Ferencet!

Tánczos Erzsébet írása

Forrás:

http://metropolita.hu/m2/?p=19040

http://mek.oszk.hu/04600/04657/html/unnepikii0065/unnepikii0065.html

Néprajzi lexikon,

http://metropolita.hu/m2/?p=19040

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

94 − 92 =