Címke: Heves megye

Gyöngyösön újra táncé a főszerep

 

  1. augusztus 11-én, 18 órakor a Gyöngyös utcáin felvonuló néptánccsoportok nyitófelvonulásával vette kezdetét a XV. Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál. Ehhez kapcsolódóan már előző pénteken kiállítás nyílt a Gyöngyök Mátra Művelődési Központban, ahol a 2014-es fesztiválfotókból és az elmúlt 20 év fesztiválrelikviáiból kaphattunk ízelítőt.

A nagy hőség ellenére rengetegen voltak kíváncsiak a világ minden tájáról érkező néptáncosok felvonulására. Nagy tapsot kapott valamennyi résztvevő.

A fesztivál hivatalos kezdete az este 8 órakor kezdődő teltházas nyitógálán volt. Dr. Birnbaumné Pintér Mária rövid, közönséget dicsérő beszéde után a résztvevő országok himnuszai hangzottak el.

A műsorfolyamot a Vidróczki néptáncegyüttes kicsinyek csoportja nyitotta meg.

A technikai szünetekben a műsorvezető élvezetes ismertetőit hallhattuk a következő csoportokról, az adott ország történelméről, kultúrájáról, földrajzáról.

A második táncos csoport Lettországból érkezett. Nagy elismerést vívtak ki az idősebb korosztályt képviselő rigaiak, de táncuk igencsak lendületes volt.

 

Többszöri ráadás után engedte csak le a közönség a színpadról a pattogós, fürge lábú szerbeket.

Sikert aratott a Szardíniáról érkezett Macomer csoport apró táncospárja is. Szardínián mindenki már az anyatejjel szívja magába a népi kultúrát, népzenét.

A fesztivál résztvevő országai közül magyar népzenei és néptáncos kultúrához legközelebb álló csoport a fiatalos Poloniny következett.

Utánuk a földrajzilag legtávolabbról érkező paraguay-i Rekove együttes lépett színpadra. Színes előadásuk során meggyőződhettünk tökéletes tánctudásukról.

Utolsó külföldi csoportként a görög táncosokban gyönyörködhettünk, s táncaik közül természetesen a szirtaki sem maradhatott el.

Mintegy magyaros keretként, záró csoportként a Borostyán együttes fejezte be a nyitógálát.

A műsorfolyam igencsak éjszakába nyúlt, de a közönség nem bánta, kitartott, s tapssal jutalmazta valamennyi fellépőt.