Címke: Szombathely

100 Tagú Cigányzenekar Jótékonysági koncert sajtó tájékoztató

A 100 Tagú Cigányzenekar Jótékonysági Ünnepi Nagykoncertjéről, tartott sajtótájékoztatót, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Pacsai Gábor Magyar Zenei Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke, Lovay László Magyar Zenei Kulturális Alapítvány alapító – művészeti vezetője, Nádorné Vörös Ibolya, ESŐEMBERKE Alapítvány kuratóriumi elnöke és Parais István az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója.

A rendezvény célja: a koncerten befolyt pénzbeli-és tárgybeli adományokkal segítsék és támogassák az Esőemberke Alapítványt akik céljai közé tartozik: a Vas megyében autizmussal élők és családjaik összefogása, rehabilitációjuk támogatása, életminőségük javítása; érdekvédelme.

A Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar nevét és eddigi teljesítményét méltán őrzi a Hungarikumok Gyűjteménye mellett az Aranykönyv és a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeuma is. A világhírű társulat egyedülálló zenei formáció, amely komolyzenét, többek között Liszt, Bartók, Kodály, Hubay, Strauss műveit adja elő, mindamellett tradicionális magyar cigány muzsikát, magyar nótát és népdalt is játszanak. A zenekar művészi és hagyományőrző teljesítménye példaértékű a hazai kulturális és művészvilágban ebből adódóan kívánjuk együttműködve népszerűsíteni a cigány muzsikát, s az egyetemes zenei kultúránkat.

A legjobb hazai cigányprímásokból és muzsikusokból álló 100 Tagú Cigányzenekar az egyik legismertebb magyar kulturális érték a komolyzene világában. Az együttes lehengerlő hangzása és előadásmódja, utánozhatatlan virtuozitása valóságos csoda. A 100 Tagú Cigányzenekar koncertjein a cigányzene örökzöld klasszikusaitól a klasszikus zene örökzöldjeiig sokféle stílusú muzsika hangzik fel – az életre szóló élmény garantált.

A koncert időpontja, helyszíne: 2018. december 9. 19.00; AGORA MSH – Szombathely

Közzétette: Magyar Zenei Kulturális Alapítvány – 2018. augusztus 16., csütörtök

A DAL A MIÉNK! Szombathely 2018. szeptember 9-én főtér

A DAL A MIÉNK!

 

Az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ és a Jam Music szervezésében várunk egy közös zenélésre a Magyar Dal Napján. Légy tagja a város legnagyobb zenekarának 2018. szeptember 9-én vasárnap a Fő téren!

Gitárosok, basszusgitárosok, dobosok és énekesek jelentkezését várjuk korosztálytól függetlenül. Jöhetnek teljes együttesek és egyéni zenészek is!

Lehetsz profi, de zenélhetsz egyedül a négy fal között! Itt a helyed! Képzett és amatőr zenészekre egyaránt számítunk.

Három dal és reméljük háromszáz zenész!

A dal a miénk és a tiétek is!

Dalok és technikai részletek nemsokára a www.agorasavaria.hu honlapon  és az esemény facebook oldalán!

Addig is jelentkezz a bali.krisztina@agora-savaria.hu e-mail címen!

Tükrös zenekar bemutatkozása

TÜKRÖS ZENEKAR – ERDŐK, VIZEK ZENÉJE

 

Helyszín: ELTE SEK Zenei Tanszék
17:30 Gyermek táncház
Táncház vezető: Molnár Péter

Belépő a gyermek táncházra: 400 Ft/gyermek, több gyermek esetén 300 Ft/gyermek

19:00 A Tükrös zenekar lemezbemutató koncertje és táncház

Belépődíj a koncertre és a táncházra: 1 000 Ft

A Tükrös Zenekar, mely 2016-ban ünnepelte 30. születésnapját, elsősorban a szatmári vonósbandák muzsikájának hiteles megszólaltatásával, valamint a mezőségi falvak zenéjének tolmácsolásával vált ismertté, elismertté. A „Szatmári népzene az 1900-as évekből” című lemezük (2000) elnyerte a Művészeti Akadémia Millenniumi Pályázatának Arany Oklevelét, az „A mi Mezőségünk” című album (2008) pedig Fonogram-díjat nyert. A zenekar tagjai nemcsak aktív zenészként, hanem ki-ki zenetanárként, egyetemi előadóként, tudományos munkatársként, kiadóként, népzenei események szervezőjeként is sokat tesz a magyar népzenéért.

Legújabb, hatodik lemezük: az „Erdők, vizek zenéje” érdekessége, hogy a táncházakban alig játszott tájegység muzsikáját mutatja be. A Maros mentéről leginkább csak a vajdaszentiványi zenét ismerik szélesebb körben, a régi Küküllő menti bandák muzsikáját pedig feledtette a csávási banda népszerűsége. A zenekar tagjai a 80-as, 90-es években még személyesen tanulhattak az ádámosi, a nagysajói zenészektől, a péterlaki zenekarral pedig máig élő a kapcsolatuk.

Az „Erdők, vizek zenéje” Erdély középső területének, a Maros és a Küküllők vidékének népzenéjéből nyújt válogatást. Az ott élő emberek a természettel szoros kapcsolatban, harmóniában éltek. Az erdők és a vizek adták a megélhetésüket, a mindennapi betevő falatot, a falusiak pedig úgy használták mindezeket, hogy közben nem kizsákmányolták, hanem kitűnően ismerték, óvták és védték. A népzenei kistájak határait is a természet szabta: az egy-egy folyó vagy patak mentén, egy-egy völgyben élők alakították ki azonos szokásaikat, és a különböző területek határait is a vízválasztók és a hegyek adták. A zenekar e vidék lakóinak legszebb dallamait igyekszik bemutatni, a falusi muzsikusok számukra tökéletes, kifinomult játékstílusában.

A TÜKRÖS ZENEKAR TAGJAI:
Halmos Attila – hegedű, ének
Koncz Gergely – hegedű
Árendás Péter – brácsák
Liber Endre – brácsa, cimbalom
Lelkes András – nagybőgő

AGORA–SAVARIA FILMSZÍNHÁZ Mártírok tere Tel: 94/312-280 dec. 3–9.

AGORA–Savaria Filmszínház a Facebookon is: http://www.facebook.com/AgoraSavariaFilmszinhaz

                                            

AGORA–SAVARIA FILMSZÍNHÁZ           Mártírok  tere  Tel: 94/312-280

  1. dec. 3–9. Az ART-MOZI az EUROPA * CINEMAS és az ART  Mozik Nemzetközi Szövetségének  tagja.    

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

(KN) Korhatár nélkül megtekinthető, (6) 6 éven aluliak számára nem ajánlott (12) 12 éven aluliak számára nem ajánlott, (16) 16 éven aluliak számára nem ajánlott, (18) 18 éven aluliak számára nem ajánlott.

Helyár: 1.200 Ft Diákok, nyugdíjasok, nagycsaládosok, fogyatékkal élők részére 1.000 Ft

Szent Márton kártyával 20% kedvezmény  

Pénztárnyitás az első előadás előtt fél órával.

A műsor- és teremváltoztatás jogát fenntartjuk. H É T F Ő N     M   O   Z   I   N  A  P : minden jegy csak 1.000 Ft!

 

Részletes műsor: www.savariamozi.hu

ONLINE JEGYFOGLALAS: JEGYFOGLALAS.SAVARIAMOZI.HU

 

 

Dec. 3-án és 8-án 14.45-kor és 16.30-kor; 4-én 14.45-kor és 15.45-kor; 5-én, 6-án és 9-én 16.30-kor; 7-én 14.00-kor és 16.30-kor A kis herceg  (6) 108’

Szinkronizált francia animációs film

 

Dec. 3-án, 4-én, 8-án és 9-én 17.00-kor; 5-én és 6-án 15.00-kor és 17.00-kor; 7-én 16.00-kor Dínó tesó  (6) 100’

Szinkronizált amerikai animációs film

 

Dec. 3–6-ig, 8-án és 9-én 19.00-kor; 7-én 20.00-kor Az Éhezők Viadala: A kiválasztott befejező rész  (16) 137’

Szinkronizált amerikai fantasztikus film

 

Dec. 3-án, 5-én, 6-án, 8-án és 9-én 21.30-kor Anyám és más futóbolondok a családból  (12) 108’

Anya kilencvennégy évet él és huszonhétszer költözik életében. A viharos természetű nő végigvonszolja a férjét meg a lányát a fél országon, valahányszor veszélyt szimatol. Márpedig veszély mindig van: a 20. század viszontagságos eseményei elől rendre tovább kell állniuk. Főszerepben: Ónodi Eszter, Gáspár Tibor, Básti Juli

 

Dec. 3-án és 5–9-ig 14.15-kor Ragyogó nekropolisz  (16) 122’

Magányos, középkorú háziasszony gondoskodik a katonáról, aki rejtélyes betegsége miatt nem tud felébredni végtelennek tűnő álmából. Az asszonynak különös látomásai támadnak: furcsa vízióiban fantomok, hercegnők és szerelmesek látogatják meg.

 

Dec. 3-án és 5–9-ig 18.30-kor; 4-én 14.00-kor és 17.45-kor Szerdai gyerek  (16) 93’

Dec. 3-án 18.30-kor filmbemutató és közönségtalálkozó. Vendégeink: Horváth Lili, a film rendezője, Fehér Károly producer, valamint Vecsey Kinga és Lukáts Andor, a film főszereplői.

A film egy különös felnőtté válási történet, melyben egy olyan lánynak kell anyává érnie, akinek magának nem volt édesanyja. A film hőse az állami gondozásból frissen kikerült 19 éves Maja (Vecsei Kinga): felelőtlen kamasz, aki egy négyéves kisfiúért tartozik felelősséggel. Maja önsorsrontó hajlama ellenére azért harcol, hogy fia felügyeleti jogát megszerezze – nem akarja, hogy a gyerek sorsában a sajátja ismétlődjön meg. Önmagával folytatott küzdelmei egy váratlan lehetőséghez és egy szokatlan új szerelemhez vezetik. Maja, aki ahhoz szokott hozzá, hogy mindenben gyereke apja döntsön helyette, először találkozik olyan férfival, aki úgy tűnik: bízik benne. A régi megszokásoktól azonban nem egyszerű szabadulnia.

 

Dec. 3-án 21.00-kor; 4-én 19.30-kor; 5–9-ig 20.15-kor Kémek hídja  (12) 142’

  1. A hidegháború legfagyosabb évében a Szovjetunióban elfogják egy lelőtt U-2-es kémrepülőgép pilótáját. Gary Powers talán örökre fogoly marad. Kétévnyi hiábavaló próbálkozás után a CIA kiszemel egy ügyvédet (Tom Hanks), hogy szabadítsa ki a pilótát a vasfüggöny mögül. James Donovannek Moszkvába kell utaznia, hogy tárgyalásokat kezdjen az ellenséggel. De a CIA egészen másfajta feladatok elvégzésére is felkészíti őt. Steven Spielberg szinkronizált filmdrámája

 

IQOR FILMKLUB

Dec. 7. 18.00-kor Saul fia  (12) 107’

 

EZÜSTKOR FILMKLUB

Dec. 9. 15.00-kor Saul fia  (12) 107’

 A kis herceg Anyám és más futóbolondok a családból dínó tesó éhezők viadala Kémek hídja ragyogó nekropolisz szerdai gyerek

Szerda Esti Akusztik – Manoya koncert AGORA-MŰVELŐDÉS ÉS SPORTHÁZ SZOMBATHELY

  Szerda Esti Akusztik – Manoya koncert

  1. november 25. szerda 20.00

 

 

Manoya-dalok egyszerre lágyak és karcosak, árad belőlük a szeretet, mégis igénylik a figyelmet. Néha látszólag a felszínen simogatnak, miközben titokban igen mélyre hatolnak. 2012 novemberében jelent meg Manoya művésznéven Hodosi Enikő első szólólemeze. A dalszerző-énekesnő a NEO zenekar tagjaként és számos vendégszereplés (pl.: Zagar, The Trousers, Freshfabrik,  Amber Smith) során vált ismertté a magyar zenei színtéren.

2012 decemberében megjelent első szólóalbuma, a ‘Hundred Arms’ különlegessége, hogy az akusztikus világot finom elektronika fűszerezi, de a legfontosabb összetevő mégis Enikő folyton megújuló éneklési stílusa, életfilozófiája és szövegei. A lemez producerei Enikő és Lázár Tibor voltak.

A teltházas Manoya lemezbemutatóra 2013 februárjában került sor a Trafó Kortárs Művészetek Házában, immár 6 tagú zenekarral kiegészülve. A 11 angol nyelvű szerzeményt elismerően fogadta az érdeklődő nagyközönség és a rádiók, majd a szakma Fonogram-díjjal jutalmazta a lemezt, az év legjobb alternatív albumaként. Ezután újabb aktív hónapok következtek: a Manoya névvel szólóban és zenekarostól is találkozhattunk az MR2 Akusztik és a Szimfonik Live sorozatban, továbbá szerepeltek és „a hét legjobbjai” voltak a nemzetközi Balcony TV-ben is, amit több önálló és a Quimby előzenekaraként bemutatkozó koncert követett Budapesten és vidéken egyaránt. Jelenleg Enikő a második Manoya-album megalkotásán dolgozik, amely folytatja az első lemez érzékenységét, azonban már tapasztaltabb, „nyíltabb, kísérletezőbb, még felszabadultabb” világgal igyekszik túlmutatni azon.

A folk, a keleti zenék, a hanggyógyászat éppúgy Enikő zenéjének részét képezik, mint a kísérleti elektronika, a soul vagy a zajzene, mégis egyből felismerhető a szelleme sajátos hangvétele miatt.

A speciális Manoya hang először mutatkozik be Szombathelyen a Cseh Tamás Program által támogatott Szerda Esti Akusztik keretében az AGORA-MSH aulájában. Belépés csak nyitott füllel!

Kapunyitás:19:30. Koncertkezdés: 20:00

 

Jegyek elővételben és a helyszínen valamint online, a jegy.agorasavaria.hu oldalon.

Jegyár:1 000 Ft

Manoya (Large)

AGORA–SAVARIA FILMSZÍNHÁZ Mártírok tere Tel: 94/312-280 nov. 26–dec. 2.

AGORA–Savaria Filmszínház a Facebookon is: http://www.facebook.com/AgoraSavariaFilmszinhaz

                                            

AGORA–SAVARIA FILMSZÍNHÁZ         Mártírok  tere  Tel: 94/312-280

  1. nov. 26–dec. 2. Az ART-MOZI az EUROPA * CINEMAS és az ART  Mozik Nemzetközi Szövetségének  tagja.    

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

(KN) Korhatár nélkül megtekinthető, (6) 6 éven aluliak számára nem ajánlott (12) 12 éven aluliak számára nem ajánlott, (16) 16 éven aluliak számára nem ajánlott, (18) 18 éven aluliak számára nem ajánlott.

Helyár: 1.200 Ft Diákok, nyugdíjasok, nagycsaládosok, fogyatékkal élők részére 1.000 Ft

Szent Márton kártyával 20% kedvezmény  

Pénztárnyitás az első előadás előtt fél órával.

A műsor- és teremváltoztatás jogát fenntartjuk. HÉTFŐN MOZINAP: minden jegy csak 1.000 Ft!

 

Részletes műsor: www.savariamozi.hu

ONLINE JEGYFOGLALAS: JEGYFOGLALAS.SAVARIAMOZI.HU

 

 

Nov. 26-án, 28-án, 29-én és dec. 1-jén 15.00-kor és 17.30-kor; nov. 27-én 14.30-kor; dec. 2-án 14.15-kor

Az Éhezők Viadala: A kiválasztott befejező rész  (16) 137’

Szinkronizált amerikai fantasztikus film

 

Nov. 26-án 20.15-kor és 21.00-kor; nov. 27–29-ig és dec. 1-jén 18.00-kor és 20.15-kor; nov. 30-án 18.00-kor és 20.45-kor; dec. 2-án 18.00-kor és 19.45-kor

Kémek hídja  (12) 142’

  1. A hidegháború legfagyosabb évében a Szovjetunióban elfogják egy lelőtt U-2-es kémrepülőgép pilótáját. Gary Powers talán örökre fogoly marad. Kétévnyi hiábavaló próbálkozás után a CIA kiszemel egy ügyvédet (Tom Hanks), hogy szabadítsa ki a pilótát a vasfüggöny mögül. James Donovannek Moszkvába kell utaznia, hogy tárgyalásokat kezdjen az ellenséggel. De a CIA egészen másfajta feladatok elvégzésére is felkészíti őt. Steven Spielberg szinkronizált filmdrámája

 

Nov. 26–dec. 2-ig 14.00-kor

Anyám és más futóbolondok a családból  (12) 108’

Anya kilencvennégy évet él és huszonhétszer költözik életében. A viharos természetű nő végigvonszolja a férjét meg a lányát a fél országon, valahányszor veszélyt szimatol. Márpedig veszély mindig van: a 20. század viszontagságos eseményei elől rendre tovább kell állniuk. Főszerepben: Ónodi Eszter, Gáspár Tibor, Básti Juli

 

Nov. 26–dec. 2-ig 16.00-kor

A kis herceg  (6) 108’

Szinkronizált francia animációs film

 

Nov. 26-án 18.00-kor; 27–dec. 2-ig 20.30-kor

Éjszakám a nappalod  (16) 95’

Nov. 26-án 18.00-kor Filmvetítés és közönségtalálkozó Czukor Balázzsal

Novák (Czukor Balázs) nem tud aludni. Amióta odaköltözött a barátnőjéhez (Szamosi Zsófia), egy percre sem hunyta le a szemét. Nappal dolgozik, éjszakánként az utcákat járja: olyan helyekre és olyan emberek közé keveredik el, akiknek nem is álmodott a létezéséről. Mire megszólal a vekker, mindig éppen sikerül visszabújnia a közös ágyba. Az egyik éjjel összeakad egy fura társasággal, melynek tagjai mind különös, éjszakai lények, főnökük a leállíthatatlan Volf (Anger Zsolt) elképesztő szélhámosságokkal próbál meggazdagodni… Magyar vígjáték

 

IQOR FILMKLUB

Nov. 29. 11.00-kor Minyonok  (12) 92’

Nov. 30. 18.00-kor 007 Spectre – A Fantom visszatér  (16) 148’

 

FILMVETÍTÉS ÉS BESZÉLGETÉS GUNDEL TAKÁCS GÁBORRAL

Dec. 2. 17.00-kor Ida  (12) 80’

A beszélgetést vezeti: Jakab Bálint Mihály református lelkész

Szervező: Szombathelyi Református Egyházközösség Szenczi Molnár Albert Kör

A kis herceg Anyám és más futóbolondok a családból éhezők viadala Éjszakám a nappalod Kémek hídja