Vászonhímzések motívumai a magyar mintakincsben

Cser4.jpg

A magyarság mintakincse igen gazdag. Néprajzi Múzeum rajzgyűjteménye például több mint száz év gyűjtéseit, azoknak dokumentálását öleli fel. Ezek mindennapi használati tárgyakat és ünnepi darabokat egyaránt bemutatnak, s reprezentálják a magyar paraszti, polgári és nemesi rétegekből származó tárgyak díszítőmotívumait. A nemesi, polgári rétegek tárgyai már a 16. században is gazdagon díszítettek voltak. – tudhatjuk meg Selmeczi Kovács Attila, Tasnádi Zsuzsanna: Régi magyar mintakincs mű szépséges albumából, a Cser kiadótól.

cserkonyv.JPG

A 18. századtól a köznép – bár korlátozott anyagi lehetőségei miatt jóval szerényebben-  de a jobb módúakhoz hasonlóan igyekezett díszíteni tárgyait.  Ezért találni hasonlóságokat a nemesség és a szegény parasztság díszített tárgyai között. A  rozettás, tulipános, szegfűs, gránátalmás ornamentika a jellemző, amely a festett templomi berendezéseken szerepelt először, s terjedt el idővel a háztartásokban is. A virág és állatmotívumok igen népszerűek voltak. A színek közül a kék, piros és fekete használata volt tipikus.

Cser3.jpgA képen :úrasztali terítő sarokmintája a miskolci-avasi református templomból, 1751-ből

 

A 19. század változásokat hozott a népművészetben: ekkor alakult ki az új stílusú népművészeti stílus.

 

Miben volt ez más, mint az előző időszak népművészete? Leginkább színhasználatban, mintakincsben különbözött. Ez megmutatkozott a hímzésben, a bútorművességben, de például a pásztorművészetben is. Ettől fogva a minták szigorú kompozíciója helyett a felület teljes kitöltése dominál. A színek élénkebbé váltak, ennek egyik magyarázata, hogy a gyári festékek, meg a színes fonalak elérhetőek lettek, s az áruk is megfizethető lett.

A Kárpát-medencében élő nemzetiségek mind hozzátettek a mintakincs alakulásához, s a kereskedelmi kapcsolatok úgyszintén a mintakincs gazdagodását eredményezték.

„ Fontos tényező, hogy a népi díszítőművészet alakulásában már a 18.századtól szerepet játszottak az értelmiségiek, tanítók, papok, de közvetlenül az oktatás (pl.: a kézimunka és a rajztanítás)  is.” olvashatjuk Tasnádi Zsuzsanna / Selmeczi Kovács Attila: Régi magyar mintakincs című albumában.

 

A legbőségesebb adat a vászonhímzésekről maradt ránk.

A vászonhímzések a magyar népművészet egyik sajátos ágát alkotják. A szűcs- és szűrhímzésektől, valamint a kerámiától és a bútorművességtől egyaránt eltérnek abban, hogy nem tanult mesteremberek készítményei. Asszonyi munka volt a hímzés, az otthon négy fala között készült, s elsősorban a házbelsőt volt hivatva díszíteni.

CSER.jpg

A legkorábbi mintakincset az egyházi textíliák őrzik. Az adományokból származó, évszámmal ellátott és az adományozó nevével kihímzett textilek példázzák a köznépi és az úri hímzések kapcsolatát.

 

 Mit  jelent az, hogy úrihímzés? Induljunk el a kályhától. Az ősi népek szövéssel díszítették szöveteiket, a hímzés technikájára csak jóval később tértek át, de Krisztus előtt ezerből már maradt fenn egy hímzett terítő töredéke. Azt mindannyian tudjuk, hogy a magyar hímzőművészet első ránk maradt emlékei a koronázási palást és a miseruhák voltak. Gizella királyné jelentős hímzőműhelyt tartott fenn. A középkor hímzőmesterei, a varró céhek legényei vándorlásaik során más országok hímzésmintáival is megismerkedtek, de a magyar asszonyok is sokat hímeztek vagy hímeztettek. Mintául olasz, perzsa, török minták szolgáltak, melyeket kombinálták az ősi magyar mintákkal. Az európai reneszánsz és a török művészet hatásai ötvöződtek a magyar hímzésekben, s ebből valami egészen egyedülálló motívumkincs alakult ki. Ezt a sajátos, csak Magyarországon használatos motívumvilágot nevezzük úrihímzésnek, ezek főként templomi textíliákon találhatók meg.

Himzes1_short_a.jpg

Miért úri ennek a hímzésnek a neve? Akkoriban csak a főúri házakban volt lehetőség ezeknek a díszített textíliáknak az elkészítésére. Igen változatos minták jellemzik.  A hímző nőnek jó varrónőnek kellett lennie, ez volt az alap. A főúri házakban mesterek tanították a hímzést, s olyan értékes alapanyagokat használtak, mint a selyem, gyapjú vagy az aranyfonál. Ezek szó szerint kincset értek, többnyire külföldről hozták be őket. Először az egyházi textíliákat díszítették úrihímzéssel, a főúri öltözeteket később kezdték el ilyen formán díszíteni. Ezeknek a hímzett daraboknak a színvilága visszafogott volt, egy alapszínből állt, s arannyal, ezüsttel díszítették. Az egyszerű varróasszonyok azonban, akik megismerték a főúri hímző iskolákban a technikákat, és motívumokat, és otthon ízlésük és lehetőségeik függvényében a saját textíliáikat díszítették hímzéssel. Ők arany és ezüst helyett különböző pasztellszíneket használtak, így alakult kis az amúgy is különleges úri hímzésnek egy sajátos változata.

Melyik történelmi korszakban zajlott mindez? A XVI-XVIII. századra tehetjük, de a motívumok megjelenése szempontjából ezt tovább bonthatjuk. Mátyás király uralkodása idején számos szövőmester rendezte be műhelyét Budán, sok itáliai motívum ekkor kerül a magyar mintakincsbe. Mátyás rendelte azt a trónkárpitot is, melynek reneszánsz rajza abban a korban is különleges, úttörő jelenségnek számított. A mohácsi vészt követő korszak persze nem igazán kedvezett a díszítőművészetnek. A legmostohább körülmények között a hódoltságban élők tengődtek. Érdekes, hogy mindezek ellenére a reneszánsz az összes magyarlakta területre kihatott.

Sajátosan magyar hímzéstípus alakult ki a keleti és nyugati formakincs egybeolvadásával. Egyfelől megtalálhatóak a reneszánsz jellegzetességei. Ezekre a szimmetria, a levegős szerkezet jellemző. Gyakori a hullámvonalra elhelyezett virágok alkalmazása, a középen elhelyezett virágtő motívum vagy a koszorú.

olaszkorso.jpgHamar kedveltté vált a virágcsokornak vázába állítása  -az olasz korsó motívum.

A lakáskultúra textíliái az ünnepi alkalmak szerint különülnek el. Amit sokan láttak, azt akár erőn felül is díszítették. Ilyen volt a lakodalmas asztalt díszítő kontyoló abrosz, vagy a gyászszertartás halottas abrosza. Ezek mindig díszesen hímzettek voltak.  Ugyanez vonatkozik az ünnepi viseletre is – ünnepre gazdagon hímzett ruhadarabokat öltöttek magukra. Legszemléletesebb példa a menyasszonyi kelengye, mely a háztartás teljes textilanyagát tartalmazta. A kelengyét sokfelé úgy szállították a kocsival, hogy egyúttal közszemlére is tették – büszkélkedtek vele. Kalotaszegen úgy tartották, hogy „ többször leégett a háza” annak, aki több lányt is kiházasított.

Cser1.jpg

Míg az újabb stílusú hímzéseken (megjelenésük a 19. századra tehető) jellegzetes paraszti díszítőmotívumok jelentek meg. A paraszti közösségek a többiektől való elkülönülésüket különböző motívumokkal is kifejezték.

A régi stílusú hímzések sokféle technikával készülhettek, például, szálhúzásos-vagdalásos, lapos és keresztöltéses. Az úrihímzések vékony vászonra készültek. Főképp kolostorok, zárdák, templomok anyagai között találkozhattak a gyűjtők ilyen hímzésekkel. Ezek közül a legtöbb Erdélyben maradt fenn, s a legtöbbet Huszka József rajztanár vetette papírra dokumentálás céljából az 1880-as években.

 

A piros pamutos vagy szőrfonállal készült régi dunántúli hímzések az úri hímzés egy típusa.

granatalmasször.jpgSzőrhímzés – gránátalmás motívum

A szőrhímzések népi hímzéseink korai időszakához tartoznak. Miért szőr a szőrhímzés?   Növényi festékekkel színezett gyapjúfonállal hímezték- emiatt szőr!

A szőrhímzés a török hódoltságot követő évszázadban – néhol tovább is – hazánkban általánosan ismeretes volt. Birka szőréből készült fonalat használtak, amelyet növényi anyagokkal színeztek. Ezt a hímzési technikát vidékünkön párnákon alkalmazták. Csongrád megye mintegy félszáz szőrhímzéses párnája országosan is kiemelkedő csoportot alkot.

Többségük szabadrajzos olaszkorsós virágcsokor, s lepedővégeken maradtak fenn.

 Melyek az úrihímzés jellegzetes mintái?

Egyeduralkodó a növényi ornamentika. A vadvirág, a közvetlen környezet nem köszön vissza az úrihímzéseken. Jellemző motívum például a rózsa, a szegfű, de vitathatatlanul a legismertebb a tulipán. A liliom gyakori, de a népművészetben a hasonló formájú szegfű vagy tulipán helyettesíti. A gránátalma mindig félbevágottan jelenik meg. Érdekes, milyen népszerű motívum lett ebből a hazánkban szinte ismeretlen gyümölcsből.

Egy szépséges motívum: a gránátalmás

granatalma_600.jpg

Ez a gyümölcs anno a főúri lakomák ritka csemegéje volt. A gránátalma termése igen érdekes: a jellegtelen küldő izgalmas belsőt rejt, hiszen fel bevágva feltűnnek a vérpiros gyümölcshúsban üldögélő magok. Nem meglepő, hogy a termékenység szimbóluma lett a gránátalma, mely a reneszánsz hímzések idején vonult be hazánkba. Kalotaszegen aranyalma a motívum neve, így világos a dal üzenete: – Jer bé, jer bé édes rózsám, légy az aranyalmám!

gránatalmas.jpg

 A gránátalmák könnyen felismerhetőek, mert belsejüket rácsminta, esetleg sűrű pöttyök díszítik.

 

 Himzes1_short_a.jpg

 

Élő népművészet Kalocsán:

 

Bár számos országban kedvelt technika a falfestés, Magyarországon csak a Kalocsa környéki falvakban alakult ki a népi falpingálás. A legkorábbi falfestésmintákat 1909-ben Novák József Lajos rajztanár gyűjtötte össze. Ez a szabadtéri falfestés kölcsönhatásban állt a hímzéssel, hiszen éppen a pingáló asszonyok végezték a hímzést is. A ma népszerű újkalocsai csak az 1930-as években színesedett ki, előtte a színek sokkal visszafogottabbak voltak. A mintakincs ekkor vált igen gazdaggá, ezek az új elemek nem kapcsolódnak szervesen az ókalocsai motívumrendszerre.

kalocsaifuto_1.gif

 

A festéshez használt színek elnevezései legalább olyan szépek, mint maguk a virágminták. A pántlikapiros, a császársárga, a duflapiros, a barátszín vagy a hunokzöld dallamos neve már önmagában megelőlegezi azt a sokszínű szépséget, amelyet a kipingált falak mutatnak. A színek gazdagsága mögött semmivel sem maradt el a motívumok változatossága. Csak a rózsa különböző mintáira ismerünk vagy egy tucatnyit: rúzsabimbó, tetejes rúzsa, csillagos rúzsa, szíves rúzsa, koronás rúzsa, pülés rúzsa…

A  pingálóasszonyok hatására lett világhírű a kalocsai motívumrendszer.

pingalas-051_1.jpg

 

Kalocsán és környékén elsősorban vászonra hímeztek pamutfonallal: eleinte lyukhímzéssel, később pedig betöltő laposöltéssel a virágokat, száröltéssel pedig a különböző virágmotívumok, vagy pl. a paprikamotívum szárát, a szőlőmotívum indáját illetve más vonalas díszítményeket.

Erről bővebben itt olvashat:

http://netfolk.blog.hu/2013/03/06/viragos_retunk_a_kalocsai_motivumvilag

 

kalter_1.jpg

Ma ismert kalocsai hímzések készítésénél használt öltéstechnikák: angol madeira (gádoros), bekötés vagy pókozás, borsólyuk, gépöltés vagy tűzőöltés, huroköltés szélre illetve felületkitöltésre, laposöltés, lyukhímzés, riseliő vagy lábazás, slingelés, száröltés. A riseliő népi neve: pántos. Nevét Richelieu francia államférfiról nyerte – nem jöttem rá, hogy vajon miért!

 

Tánczos Erzsébet írása

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

58 − 53 =